Hiszekegy, katalánok, Magyarság Háza
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!” – Papp-Vári Elemérné verse is elhangzott tegnap a Parlament falai között, amikor a Ház megkezdte a Kövér László, Pokorni Zoltán és Révész Máriusz által jegyzett, a Trianon-emléknap iskolai bevezetéséről, a Kárpát-medencei osztálykirándulásokról és a Magyarság Háza létrehozásáról szóló fideszes javaslat tárgyalását.
Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő mondta el a Horthy-korszak nemzeti imáját, hozzátéve: „magyar az, akinek fáj Trianon”. Vona Gábor és Novák Előd pedig arról beszélt: az utókor mint nemzetpolitikai fordulatra emlékszik majd a mostani törvényalkotásra.
Pokorni Zoltán expozéjában azt mondta: „nem egy plusztörténelemóráról van szó”, a személyesen megélt érzelmekélmények a fontosak a Trianon-emléknapon. Révész Máriusz, aki úgy gondolta, „kizárt, hogy nagy vita legyen a javaslatról”, megdöbbent, hogy a szocialisták EU-osztálykirándulásokat szeretnének. „Szocialista képviselőtársaim számára kisebb gondot jelentene egy katalán iskolai emléknap bevezetése, mint a Trianon-emléknap.”
A szocialista Szabó Vilmos azt mondta, gondot okozhat, nem jelent-e nacionalista-revizionista irányba való elmozdulást a javaslat egyes szomszéd országok számára. Lendvai Ildikó szerint legyen határon belül is kötelező a nemzeti összetartozás, legyen Ady-osztálykirándulás Érdmintszentre, de legyen Kölcsey-osztálykirándulás is Szatmárcsekére! Az MSZP azt javasolta, hogy elsőként a legrászorultabbak kapjanak az osztálykirándulásokra biztosított pályázati pénzekből – 2013-tól a normatív támogatásból.
Az LMP-s Mile Lajos rokonszenvesnek nevezte, hogy a javaslat erősíti a nemzeti összetartozást, de óvott a jozefinizmustól.
nol.hu