Nemzeti zászlódöntés az Európa Tanácsban

A házszabály és a rendelkezések nem tiltják nemzeti jelképek használatát a felszólalások közben. A magyar zászlót mégis feldöntötték. Az Európa Tanács legutóbbi, január 23-i ülésén több napirendi pontot tárgyalt. A magyar vita, amely a sarkalatos törvények és az alaptörvény tárgyalását tartalmazta volna végül nem került középpontba, mivel a tagok többsége nem támogatta annak napirendre vételét. 

A jövőben készül majd egy jelentés országunkról azt követően térnek vissza majd a felmerülő kérdésekre. Ehelyett volt szerb vita, amelynek folyamán a magyar és román fél részéről is elhangzott, hogy Szerbia megszegi az Európa Tanács rendelkezéseit az erőszakos betelepítésekkel. Felszólították Szerbiát, hogy a bizonyos területeken tapasztalható nemzetiségi diszkriminációt szüntesse meg. A tanács viszont elvetette, hogy a történelem folyamán elkövetett minden emberiesség elleni bűntett után fizessen a szerb állam kárpótlást.

Az ukrán vita fő üzenete az lett, hogy az Európa Tanács felszólította az országot szüntesse meg a jogi eljárást, az egykori ukrán miniszterelnök, Julia Timosenkóval szemben.

Az ülésen történt egy felháborító eset is. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője a testület tagjaként felszólalása alatt kitett maga elé egy magyar zászlót. A testület néppárti elnöknője viszont felszólította, hogy vegye az le, mert a szabályok erre nem adnak lehetőséget. Gaudi-Nagy Tamás ezt követően elhagyta helyét és konzultációt folytatott az ügyben. Kiderült, hogy semmiféle szabály nem tiltja nemzeti jelkép használatát a testület tagjainak, ám ennek ellenére mielőtt a helyére visszaért volna, az asztalához ment egy biztonsági őr és feldöntötte nemzeti színű zászlónkat. Az eset vitát váltott ki a teremben.

„Az ügyet szégyenletes módon a néppárti elnöknő robbantotta ki, annak ellenére, hogy az Európa Tanácsban a nemzeti szuverenitást senki nem akarja elmosni” – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatóján.

A Jobbik politikusa közölte, hogy egy lett származású új kisebbségi főbiztost választott a szervezet. Az országgyűlési képviselő pozitívumként emelte ki, hogy tárgyalt a tisztségviselővel, felhozva neki a székelyföldi autonómia kérdését, amelyez az j főbiztos is fontos ügynek tartott.

LR (barikad.hu)