Október 23-ára elkészíti jelentését az albizottság

Pénteken várhatóan Gyurcsány Ferenc nem jelenik meg a bizottság előtt.

Továbbra is az a terve a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságnak, hogy október 23-ára elkészíti jelentését - mondta Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke. A bizottság tervei szerint szerdán bírósági és ügyészségi vezetőket, továbbá a Magyar Televízió elnökét hallgatják meg, pénteken a Civil Jogász Bizottság, valamint a történteket kormányzati felkérésre ugyancsak vizsgáló Gönczöl Katalin vezette bizottság tagjait hívták meg. Szintén péntekre várják Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is, aki az MSZP korábbi nyilatkozatai alapján várhatóan nem jelenik meg a testület előtt.

Az albizottság hétfői ülésének szünetében, illetve az azt követő rögtönzött sajtótájékoztatókon Révész Máriusz, a testület fideszes tagja és Gaudi-Nagy Tamás, az albizottság jobbikos alelnöke is egyaránt szorgalmazta, hogy a bíróságok végre vizsgálják meg a 2006 őszi előzetes letartóztatások törvényességét, az akkor lefolytatott bírói eljárások jogszerűségét.

Mindaddig nem lehet visszaállítani az igazságszolgáltatásba vetett hitet, bizalmat, amíg nincs következménye a jogsértő rendőri intézkedéseknek, bírói ítéleteknek, őszinte szembenézésre van szükség - hangsúlyozta Révész Máriusz (Fidesz). Elmondta: "azt hallottuk", hogy két bíró előzetes eligazítást tartott a letartóztatások ügyében eljáró kollégáknak, akik közül viszont volt olyan, aki nem vállalta, hogy eljárjon ezekben az ügyekben.

Gulyás Gergely a testület fideszes elnöke szerint is elvárható a bíróságtól, hogy kivizsgálja a történeteket.

Pelle Andrea ügyvéd, a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezet ügyvivője a tapasztalataikról szólva az egész rendszer anomáliai között említette az előzetes letartóztatások gyakorlatát, és a rendőri bántalmazások felderítetlenségének problémáját, illetve a büntetés-végrehajtási intézetekben alkalmazott bánásmódot.

Forrás: MTI - hír24