Pártállami vagyon: a Jobbik elszámoltatná az MSZP-t és a Demiszt

Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek valós vagyonelszámoltatásáról nyújtott be törvényjavaslatot Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A javaslat célja, hogy az 1989-es népszavazás által előírt és a mai napig nem teljesített vagyonelszámoltatási kötelezettséget teljesítsék azok a szervezetek, amelyek a pártállami és KISZ vagyonhoz jutottak – ismertette röviden a jobbikos törvényjavaslat lényegét csütörtöki – az MSZP székháza előtti - sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás.

Jelentős, alapvetően ingatlanvagyonról, akkori áron 12 milliárd, jelenlegi áron – megközelítőleg – 120 milliárd forintról van szó – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Hozzátette: 8,3 milliárd forintnyi „lenyúlt vagyon” kötődik az MSZP-hez, 3,1 milliárd forint pedig a KISZ-hez. Mindkét esetben – törvénysértő módon - az MSZP, az MSZMP jogutódjának, a DEMISZ pedig a KISZ utódszervezeteként tüntette fel magát. Gaud-Nagy Tamás szerint azért „hazudták” ezt, hogy megszerezhessék az állampárt vagyonát, ami miatt a mai napig nem kellett elszámolniuk. Ezt orvosolná a jobbikos országgyűlési képviselő törvényjavaslata és ezért azt fogja kezdeményezni, hogy soron kívül vegyék napirendre a parlamentben. Amennyiben a javaslatot elfogadná az Országgyűlés, úgy jövő év január 31-ig a pártállami vagyon kapcsán érintett szervezeteknek be kellene nyújtani az elszámolásokat, amennyiben ez mégsem történne meg, a szervezetek törvényes módon megszüntethetővé válnának. Az igazságtétel megköveteli, hogy ezt a romlott, lopott vagyont visszaadják az államnak – jelentette ki Gaudi-Nagy. Hangsúlyozta: a haszonnal is el kell számolni a szervezeteknek, mert „hasznosították, kiadták, üzleteltek, sefteltek vele”.

Minda Zoltán, aki az MSZMP és a KISZ vagyonának átjátszását évek óta kutatja, elmondta: nem egy új dologról van szó, ezt az elszámoltatást a rendszerváltáskor előírták törvényben, ezt a törvényt játszották ki „trükkös módon”, amelyben kimutatható az állami szerveknek az érintettsége is. Minda Zoltán több konkrét példa mellett említette az Akadémia u. 15. alatti ingatlan ügyét is, melyet Horn Gyula korábbi miniszterelnök aláírásával juttattak magánkézbe.

Gaudi-Nagy Tamás és Minda Zoltán megpróbálták az MSZP székházában az elszámoltatásról szóló törvényjavaslatot a pártnak átadni, de illetékes hiányában senki nem vette át.

Februárban tényfeltáró jellegű sajtótájékoztatót tartott az állampárt vagyonának ellopásával kapcsolatban Gaudi-Nagy Tamás és Minda Zoltán. Akkor részletesen beszámoltak arról, hogy a kommunizmus állampártjának, a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP) a vagyonát 1989 októberében játszották át törvényellenesen a magát minden értelemben jogutódnak kikiáltó MSZP-hez, noha a szocialista párt csupán szellemi jogutódnak tekinthető. A pártállam vagyona akkor 752 ingatlanból állt, értékének összege (akkor) 8,3 milliárd forint volt. Senkit nem vontak felelősségre azóta sem a törvénytelen vagyonátmentésért. Ugyanez a helyzet a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) mintegy száz ingatlanával. Itt a törvénytelen jogutód a Demisz lett, melynek akkor, 1989 tavaszán Gyurcsány Ferenc volt az alelnöke.

A Jobbik kezdeményezte, hogy bekerüljön az Alaptörvénybe, ne csupán a jogutódok osztozzanak a pártállam felelősségében, hanem az, hogy az MSZP is, vagyis a szocialista párt felelőssége törvényileg is megállapítható legyen. Márciusban azonnali kérdést tett fel Gaudi-Nagy Tamás a parlamentben az MSZMP és KISZ vagyonok eltüntetéséről. Lesz-e ügyészségi vizsgálat a bolsevik vagyonlopás ügyében? - kérdezte a jobbikos képviselő Polt Péter legfőbb ügyésztől. Helyettese, Varga Zs. András konkrét ügyekről szeretett volna tudni, amelyre Gaudi úgy reagált: egy egész dokumentumcsomagot kínál a vádlószerv helyettes vezetőjének a rendelkezésére, mely tartalmazza a vagyonszerzés 1993-as közjogi érvénytelenségének a bizonyítékait is.

alfahir.hu