Polt szerint nem volt holokauszttagadás Gaudi auschwitzozása

 Csütörtökön jelent meg a parlament honlapján a legfőbb ügyész válasza egy MSZP-s képviselő Gaudi-Nagy Tamás auschwitzos megszólalásával kapcsolatban feltett kérdésére. Polt Péter szerint nem számít holokauszttagadásnak a jobbikos képviselő májusi felszólalása.

Gaudi-Nagy egy szocialista határozati javaslat vitájában azt mondta „az auschwitzi haláltáborral kapcsolatban nagyon sok kritika merült fel abban a körben már, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek; vajon teljes körűen összhangban áll-e azzal a valósággal, ami zajlott, és ebben a tekintetben hiteles beszámolók és szakértői vélemények is rendelkezésre állnak.”

A Központi Nyomozó Főügyészség július 4-én kelt határozatával bűncselekmény hiányában elutasította a Gaudi Nagy Tamás ellen a nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadása miatt tett feljelentéseket. Ezt követően Dr. Steiner Pál levélben kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt arról, hogy „mi alapján jutott az ügyészség arra a következtetésre, hogy Gaudi-Nagy Tamás nem követte el a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettét?”

A legfőbb ügyész válaszában úgy fogalmazott: „A felszólalásban dr. Gaudi-Nagy Tamás nem részletezte, hogy milyen kritika merült fel az auschwitzi emlékhely kialakításával kapcsolatban. Önmagában e szó használata nem tényállásszerű, ugyanakkor még utalás szintjén sem vonta e körbe a holokauszt megtörténtének tényét vagy áldozatainak számát, továbbá azt nem állította be olyan eseményként, amely az utókor számára említésre nem méltó. Ezért nem valósította meg a nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadása bűntettének egyik elkövetési magatartását sem, cselekménye tehát nem bűncselekmény.”

Gaudi-Nagynak régi szívügye a holokauszt témája. 2010-ben a költségvetés vitájakor azt kezdte el vitatni, hogy „a kiadási tételek között szerepel a párizsi békeszerződésből 1,7 milliárd forintos fizetési kötelezettség", majd hozzátette: „én nem tudok arról, hogy zsidó honfitársainkkal háborúban álltunk volna a második világháborúban, arról sem tudok, hogy Izraellel háborúban álltunk volna, hiszen Izrael akkor nem is létezett."

De nem Gaudi-Nagy az egyetlen a Jobbikból, aki többször utalt már rá, hogy nem veszi készpénznek azt, ami a második világháború eseményeiről a történelemkönyvekben olvasható. Gaudi-Nagy parlamenti padtársa, Dúró Dóra például korábban egy sajtóközleményében „úgynevezett holokausztról" beszélt. A jobbikos politikusok ugyanakkor óvakodnak attól, hogy nyíltan holokauszttagadó kijelentéseket tegyenek, az ilyen kijelentéseket ugyanis a Btk. bünteti.

Index.hu