Terrorcselekményről ír a Balsai-jelentés

A 2006. őszi állami erőszak kapcsán terrorcselekmény elkövetésének vizsgálatát szorgalmazza a Balsai István (Fidesz) volt miniszterelnöki megbízott által elkészített, de jelenleg még nem nyilvános jelentés – tudta meg a Magyar Nemzet. A napokban alkotmánybíróvá megválasztott Balsai István jelentése áprilisban készült el és került Orbán Viktor miniszterelnök asztalára, de egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa.

Úgy tudjuk, a dokumentumban szó szerint az áll: „Mindez nem egyedi és egyéni túlkapás, hanem több órán át tartó, folyamatosan alkalmazott eljárás volt a végrehajtó állomány részéről, ami parancsnokaik erre irányuló szándékát, beleegyezését valószínűsíti. Vizsgálódásom során az események és tények láncolatából adódóan vizsgálandónak tartom a terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét is.”

A Balsai-jelentés a terrorcselekménnyel együtt összesen tizenöt olyan bűntettet sorol fel, amelyet a rendőrség és más állami szervek követhettek el 2006 őszén.
Eközben Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője levélben fordult a kormányfőhöz, kérve, hogy hozzák nyilvánosságra a jelentést, és tegyék meg az abban fölvetett bűncselekmények gyanújával a feljelentéseket, ugyanis azok ősszel elévülnek. A jobbikos országgyűlési képviselő azt kérte Orbán Viktortól, hogy a semmisségi törvény helyett támogassa a közkegyelmi törvényjavaslatot, amelynek nem csupán a 2006. őszi, hanem a 2002 és 2010 közötti időszak valamennyi, politikai okból eljárás alá vont vagy elítélt áldozatát érintenie kellene – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Magyar Nemzet Online