A titokszolga

Tulajdonképpen nem lepődhettünk meg azon, hogy Szilvásy György egykori titokminiszter nem ment el a szocialista–szabaddemokrata kormányzás jogsértéseit vizsgáló albizottság ülésére, mert kiszivárgott: ezt már korábban Szilvásy fivére megjósolta.

Nagy kár, hiszen mint hivatásos titokminiszter ott még miniszterkedhetett volna egy sort, őrizhette volna tovább a titkot. Ehelyett felkérte a szocialistákat, véleményezzék: akarjon-e odamenni vagy inkább ne. Természetesen titokban megsúgták neki, hogy kérdezzen bátran, az MSZP azt mondja majd, hogy ne, ne, az istenért, kerülje őket, mint üveges tót a hanyattesést. (Szlovák! Kiál­taná Slota.)

Azért fordulhatott ekkora bizalommal a szocialista párthoz Szilvásy, mert kiderítette, hogy a szocialisták nem vesznek részt az albizottság munkájában, arra való hivatkozással, hogy de hiszen az ott lévő három ellenzéki pártból kettő rendre ott van, s közülük az egyik már akkor is nagyon ellenzéki volt, amikor még be sem került a parlamentbe. (A másik, a kimondhatatlan nevű Lehet Más a Politika párt delegált képviselőt az Országgyűlés emberi jogi bizottságának május 20-án létrejött albizottságába, és Szabó Tímea valószínűleg ártatlan, kerek szemmel hallgatja, mi folyt itt 2006 őszén az utcán. Megsúghatjuk: vér. Egy Gyurcsány miatt.)

A történeti hűség kedvéért felidézhetjük, hogy a testület ülésére korábban meghívták Gyurcsány Ferencet is, aki (Nyakó István tálalásában) azért nem ment el az ülésre, mert az albizottság politikai­lag illegitim, egyáltalán nem érdekli az igazság, csupán egy hazug poltikai kampány részhalmazát képezi. Mintha bármilyen összetételű albizottság képes lenne jobban lejáratni Gyurcsányt, mint maga a volt miniszterelnök.

Ami a tévészékház ostromakor történt, arról a jelenlévőkön kívül csak azok tudhattak, akik odavezényelték a szerencsétlen rendőröket, meg azok a szerencsétlenek, akik elhitték, hogy választási nagygyűlés lesz a Kossuth téren. Meg azok, akik a tömegben megbújva vezényelték a forradalminak tűnő parádét. Nyakó szerint kutyakomédia az egész albizottságosdi, de ha ez igaz (lenne), megmagyarázhatta volna azt is, kik tették, teszik azzá. Az MSZP azon van kiakadva, hogy az előállítottakat az a Gaudi-Nagy Tamás védi, aki első kézből szerezhetett be információkat az előállított tüntetőktől, hiszen – megbocsáthatatlan! – ügyvédi esküjéhez illőn védeni merészelte őket.

Meghallgatta az albizottság az Ignácz Istvánt is, aki akkoriban Pest megyei rendőrfőkapitányként egy ötfős rendőri bizottság élén elmondta: csak a tüntetőkön múlt, hogy azon az éjszakán 200 rendőr megsebesült ugyan, de egyikük sem maradt holtan a kövezeten. Nem akarom védeni a tüntetőket, arra ott van Gaudi-Nagy, de azt láthattuk az egyik televíziós csatorna jóvoltából, hogy magyar ember bármire képes, ha kell, felgyújtja a vízágyút, ami, lássuk be, nem kis teljesítmény. És azt is láthattuk, ahogy a tüntetők kimentik a bent ülőket az elakadt masinából, nehogy nagyobb bajuk legyen.

Mert nagyon nagy volt a baj. Meggyőződésem, hogy Gyurcsány polgárháborút szeretett volna kirobbantani, de ezt még Szilvásynak, kedvenc titokminiszterének sem árulta el. De nem is kellett: a mérhetetlen empátiával bíró Szilvásy tudta, mi a teendője, gyanítható, hogy voltak a téren és a tévészékházat ostromló tömegben emberei, akik ugyan a lelkük mélyén akár egyet is érthettek azzal, hogy Gyurcsány, takarodj, de volt annyi hivatástudatuk, hogy felül tudtak emelkedni saját indulataikon, s végezték a munkájukat, magasabb szakmai színvonalon, mint az áldozatul odadobott, rosszul felszerelt rendőri egységek.

Ha a feltételezésem igaz, s tudnám is igazamat bizonyítani, Szilvásyt – és persze munkáltatóját is – előzetes letartóztatás várná. De ez a társaság nem hülye. Miért vallana önmaga ellen? Ám ez a társaság mégis nagyon hülye, ha nem látja, hogy mocskos ügyeinek áradata fennakadt a jogállamiság szirtjein.