Vona: „Be fogjuk fejezni '56 szabadságharcát!”

Új helyszínen, a budapesti József nádor téren tartotta idei október 23-i megemlékezését a Jobbik.

Tömeg

A Deák tér melletti helyszín apropóját az adta, hogy itt található annak a Bankszövetségnek a székháza, mely a magyarországi bankrendszer tagjainak érdekvédelmi szervezete, és ilyen minőségében rendszeresen gúzsba köti a rendszerváltozás utáni, vele szövetséges kormányok kezét. A nemzeti ellenzék pártja tiltakozik a globális pénzhatalom ilyen típusú beavatkozása ellen, követeli Magyarország pénzügyi és gazdasági függetlenedését.

Lány

A Bankszövetség székháza előtt 2-3 ezer ember gyűlt össze a Jobbik nagygyűlésére. A 15 órakor kezdődött rendezvényt Pörzse Sándor nyitotta meg. Megemlékezett a nemrég elhunyt Fejér megyei gárdakapitányról, aki "már fentről tekint le ránk az 56-os hősök közül". Herman Istvánra és a magyar hősökre egyperces néma csenddel emlékeztek meg. Ezután a tömeg elénekelte a Himnuszt.

A rendezvény első felszólalója Novák Előd, a Jobbik alelnöke volt. A jelenlévők " Isten hozott"-tal köszöntötték. „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok” idézte Pongrátz Gergelyt a jobbikos képviselő. Pongátz Gergelyről a XIV. kerületben teret neveztek el, és jövőre talán szobrot is kap (Ezt Czeglédi János jobbikos önkormányzati képviselő harcolta ki- a szerk.). Beszédében kiemelte, hogy a Fidesz mesékkel tömi az emberek fejét, sőt, "aki nem hiszi el a mesét, annak utánajárunk" - mondhatja Kubatov.

Novák Előd

A szovjet emlékmű a mai napig áll, ennek eltávolítását is leszavazta a Fidesz. A hazaáruló Károlyi Mihály szobrát viszont talán végre eltávolítják. Az ország tele van kommunista utcanévtáblákkal, miközben a gárdistákat üldözi a rendőrség. Pintér Sándornak, Gergényi üzlettársának mindenről a gárda jut eszébe. Leszavazták a Jobbik azon javaslatát is, hogy akik részt vettek a kommunista vezetésben (Lendvai, Gyurcsány, Kovács)  ne lehessenek országgyűlési képviselők. Leszavazták a kommunista luxusnyugdíjak megvonását is, Biszku Béla így ma is többszázezer forintos nyugdíjat tesz zsebre.

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás is figyelmeztettek a 2006 őszi rendőri túlkapások elévülésére, ám a fideszesek fittyet hánytak rá. Gyurcsány még a megjelenési kötelezettségének sem tett eleget. A Fidesz elszabotálta, hogy felelősségre lehessen vonni, el lehessen ítélni. Azt mondják, inkább „a politikai kultúrán kéne változtatni, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet”. Továbbra is visszaélnek a mentelmi jogukkal. 2006 hősével, a tankot beindító Horváth Györgygyel szemben bezzeg leleményesek voltak, bevonták a jogosítványát.

Két évtizeddel az állítólagos rendszerváltás után nem rendezték az ügynökkérdést, a vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés. Ma is volt besúgókat tüntetnek ki, és ma is őket védi a törvény, a hatályos jogszabályok miatt rágalmazásoknak minősítik. Elszámoltatás helyett tehát hatalomátmentés tanúi lehetünk.

Az 56-osok harca véget ért - mondja a kormány. A pufajkás Horn Gyula börtön helyett luxuskórházi kezelést kap közpénzből, Orbán Viktor személyes közbenjárásával. Murányi Levente és képviselőtársai viszont továbbra is küzdenek. A helytartók is változtak. Moszkva helyett Brüsszel, Washington és Tel Aviv. Az amerikai nagykövetség rendszeresen raportra hívja a kormány képviselőit - zárta beszédét a nemzeti radikális poltikus.

Pörzse Sándor képviselőtársa felszólalása után sokkoló adatokat sorolt 1956-ról. 60 ezer szovjet katona vett részt a harcokban, 3650 magyar ember halt meg a szabadságért, 230 embert végeztek ki, az akkor halálra ítéltek közül vannak olyanok, akik ma bent ülnek a parlamentben.

Pörzse Sándor

Több mint 19.000 magyar sérült meg. 16-18 ezer főt internáltak, 860 embert a Szovjetunióba hurcoltak el. 250 ezer magyar ember hagyta el az országot.

'56-os mártírok

Ez az egyik oka a katasztrofális demográfiai helyzetünknek. 61 sortűzre került sor, ennyiszer lőttek bele „magyarok” a saját véreibe. Mindezek ellenére a vörös csillagot a mai napig nem lehet leverni. Itt tartunk ma. Csak nemrégiben sikerült elérni, hogy Sztálin ne legyen Bp. díszpolgára.

Csernák János színművész  az Invokáció Magyarországért és a magyar nemzetért című, elementáris erejű verset szavalja.

Sneider Tamás volt a következő felszólaló.  Miért voltunk ott 2006 őszén?- tette fel a kérdést a  jobbikos politikus. Mindennapos megaláztatás, pusztuló falvak, minél messzebb mentünk a fővárostól, annál nagyobb volt a pusztulás, emberei tragédiák ezrei a mindennapi nincstelenség közben, arra sem volt pénzük az embereknek, hogy kimozduljanak a négy fal közül, családok hulltak szét, alkoholba fojtották bánatukat, ezrek fagytak meg, éltek száraz kenyéren, lettek öngyilkosok. Azért jöttek a fővárosba 2006-ban, hogy ezen változtassanak. „Eltelt 5 év, másfél éve más kormány van hatalmon, és mi változott?” Semmi!- ordították többen a tömegből.

Sneider Tamás

A társadalom felső 10 százalékának csökkentek az adói, az idei év egyetlen nyertesei a jómodú polgártársak, de jövőre őket is sújtja majd az az adóemelés, ami mindannyiunkra vár. A reprodukcióhoz szükséges 170 ezer helyett 85 ezer gyerek születik egy évben, ennek fele cigány, ezek 80 százaléka pedig olyan családba születik, ahol esély sincs a normális életre, a bűnözés, uzsorázás, a magyar emberek csicskaként való tartása az egyetlen jövedelemforrás egyes régiókban.

A politikus felhívta a figyelmet a modernkori adósrabszolgaságra is. Egy fiatalember például azért lépett a Jobbikba, mert az édesanyja öngyilkos lett a háromszorosára emelkedett törlesztőrészletek miatt.

A Jobbik aláírásgyűjtése augusztusban indult, miután a kormány bejelentette, hogy a devizahitelesek ügyében további intézkedés nem lehetséges, nem szükséges. Félmillió aláírást gyűjtöttek. Ez gyengíti a bankok erejét. Ez volt az első nagyszabású aláírásgyűjtő akciójuk, a jobbikos képviselő megköszönte mindenkinek, aki segített benne,"ezzel az erővel felvértezve küzdünk tovább a parlamentben, hogy megvalósuljon a rögzített árfolyamon való törlesztés".

Most a bankok jelentik azt az elnyomást, amelyet 56-ban a tankok jelentettek. „Ne várják meg, amíg a tankok után a bankokra is Molotov-koktélok repülnek, mint Európa számos országában!”- figyelmeztetett beszéde végén a képviselő.

Murányi Levente felszólalása előtt Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere  Kovács Ricsi gitárjátékával kísért dala következett a 2006-os eseményekről. Előre mind Pesti srácok. Dicsőség a hősöknek!  búcsúzott a zenész a színpadról lelépve.

Romantikus Erőszak

Pörzse Sándor elmondta: a legnagyobb hősök azok voltak, akik fegyvert fogtak. 16 évesen fegvert fogott egy ilyen ember,aki most a Jobbik parlamenti képviselője, a Magyar Gárda egyik alapítója, Murányi Levente.

Murányi Levente beszédében felelevenítette az 56-os történéseket: hogyan menekültek, hogyan tanulta meg katonaviselt emberektől, miként kell betárazni a géppuskát, hogy 72 +1 golyó legyen benne. "Nincsenek hozzászokva, hogy visszalövünk, ezért illetődtek meg 2006-ban is".

Murányi Levent

Gerő Ernő remegve tárcsázva hívta be a szovjet tankokat, már éjfél előtt dübörögtek a  Rákóczi úton. De a nép nem bújt el a spájzban, hanem önszerveződni kezdtek, ellenállási gócok alakultak ki, munkások, diákok ugyanezt tették, pedig akkor még nem működtek mobiltelefonok, de még vezetékesek sem. Mégis a forradalom pillanatok alatt elöntötte az országot. A világ egyik legjobban szervezett terrorszervezete, az ÁVH megroppant.

Murányi a Corvin-közben volt, amely az egyik legnagyobb ellenállási gócnak számított. A szovjetek, megrémülve a magyar nép akaratától, elhagyták Budapestet. Saját magukat nem tudták megvédeni a forradalmárokkal szemben.

Tito elnök is kivette a részét a történésekben, azon igyekezett, hogy rábeszélje Hruscsovot a Forgószél-hadműveletre, mert félt, hogy a megerősödő Magyarországnak követelései lesznek Jugoszláviával szemben. Az Egyesült Államok, miközben kitartásra biztatta hazánkat, táviratot küldtött a Szovjetunióba, hogy nem biztattak felkelésre minket, és nem is támogatnak ebben. "Mindig árulás tudta csak leverni a magyar forradalmakat"- hangsúlyozta az 56-os forradalmár.

1956 után a Szovjetunió sosem volt már az, mint előtte. A szocializmusnak hívott kommunizmus megbukott és csak egy lopási tevékenység fedőakciója maradt. Murányi '56 szellemének terjesztésére kérte a jelenlevőket, mivel nem lehet annyi áldozat hiábavaló.

Vona Gábor,a Jobbik elnöke volt a következő felszólaló. Elmondta, 2006-ban új időszámítás kezdődött Magyarországon. Kezdetét vette a nemzeti oldal ébredése. Kezdetét vette egy küzdelmes, nehézségekkel és árulással teli kor. Ha valaki úgy érzi, hogy nem sikerülhet, annak üzeni: ahogy Gyöngyöspatán megnyerték a választást, az egész országban meg fogják nyerni! „Be fogjuk fejezni 56 szabadságharcát!”  Ez a szabadságharc azonban nem ért véget, a szellem újra kiszabadult a palackból. Van-e itt, aki hajlandó ebben a küzdelemben részt venni? - kérdezte a tömegtől, a válasz egy emberként elharsogott "IGEN!" volt.

Vona Gábor

Mára a napnál világosabbá vált, hogy a Fidesz a saját szavazóit is becsapta. Az egész ország nyugodtan kijelentheti, hogy rosszabbul élünk, mint másfél éve. A nemzeti radikális párt elnöke kiemelte:  Orbánnak az a Wikileaks, ami Gyurcsánynak volt Őszöd. Ha a politikusok minden hazugsága után kigyulladna egy lámpa, az országot összekevernék Las Vegasszal. Így Gyurcsánynak a börtönben, Orbánnak a szoborparkban a helye. Most már látjuk, hogy 2012 nem az ígért „elrugaszkodás”, hanem a kivéreztetés éve lesz. A Fidesz megkoronázza az elhazudott rendszerváltást. Továbbra is a tisztességes, becsületes magyar emberek isszák meg a levét, Magyarország továbbra sem a magyaroké.

A politikus beszédében kitért arra is, hogy amikor Orbán kiutasítja az IMF-et, a hátsó ajtón beengedi. Kommunikációja szerint nem hagyja, hogy Brüsszel diktáljon, de október 23-án Budapest helyett Brüsszelt választja. Kádár 56-ban Moszkvába ment tankokért, 2011-ben Orbán Brüsszelbe megy bankokért- mutatott rá a groteszk párhuzamra a jobbik vezető politikusa.  A pesti vicc szerint Orbán Viktor már csak Chuck Norrist nem tudja megszorítani.

A fideszesek már régóta lemondtak arról, hogy az egész országon segítsenek, egyetlen ígéretüket váltottak be, választási szlogenüket: "csak a Fidesz", azaz a hatalom megtartása, a saját embereik törvényi bebetonozása. Legyen egy szűk lojális réteg, ami maga alá gyűri és befogja a száját a többinek, akik rosszabbul járnak. Így már értelmet nyernek Lázár János és Matolcsy György szavai: aki szegény, de betartja a törvényeket, az semmit sem ér.

"De mi nem adjuk fel, mert nem adhatjuk fel, a magyar társadalom kétharmada továbbra is jobbikos. Az utca továbbra is a miénk lesz, nem szabad hagyni, hogy Gyurcsány hordái elfoglalják tőlünk, magyar emberektől azt."

A jobbikos politikus kiemelte beszédében: aJobbiknak megvan az akarata, a szabadsága és a programja is. Többkulcsos adó, államadósság újratárgyalása, multinacionális tőke kiszorítása, haza piacok visszavétele, devizahitelesek megmentése a bankok extraprofitja hátrányára, diplomácia kiemelése az amerikai-izraeli szorításából, elemi iskolai végzettséghez kötött választójog. Munkavállalók jogainak visszaállítása, az oktatásban a tudás és nem a pénz előtérbe helyezése, a magyar katonák visszahívása Afganisztánból és Irakból, önkéntes katonai szolgálat. Megélhetési gyermekgyártás felszámolása, vidéki közbiztonság megerősítése céljából a csendőrség felállítása, halálbüntetés a legsúlyosabb büntetésekre. A megemlékezők "ez a beszéd"- bekiabálásokkal jutalmazták a felsoroltakat.

„A Fidesz visszafordíthatatlanul megindult saját bukása felé, a szocialisták osztódással szaporodnak, mint a baktériumok, az LMP pedig mind a mai napig nem döntötte el, hogy fiú-e vagy lány. Gyöngyöspatát megnyertük, Püspökladányban megdupláztuk a szavazatunkat. Vagy mi, vagy senki. Higgyünk Magyarország feltámadásában"- mondta ünnepi beszédében Vona Gábor. "Volt-e értelme 56 számtalan áldoztának? Ha ők nem lettek volna, akkor kiből merítenénk erőt? A Jobbiknak kötelessége, hogy ott legyen az utcákon, és ott is lesz"- zárult a beszéd.

A Jobbik a Bankszövetség székháza előtti nagygyűlését a Szózat eléneklése után Kalapács József koncertje zárta, később a Jobbik Ifjúsági Tagozata tartott fáklyás felvonulást a Rádió épületéhez.

20 órakor az Erzsébet téren a Nemzeti jogvédőkkel Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás emlékeztek meg a 2006-os eseményekről. 

barikad.hu

 

Tags: