Jogvédői tevékenység

Petíció az igazságügyi miniszterhez a békediktátumok érvényteleníttetésért- Gaudi:"írjuk felül ezt a mérgező status quo-t!”

2017. június 4-én Budapesten a Kossuth téren a II. Trianon menet résztvevői közfelkiáltással elfogadták és petíciónak nyilvánították a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd , a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www,njsz.hu) ügyvezetője által írt és Nyers Csaba által jegyzett, dr. Trócsányi László  igazságügyi miniszterhez címzett levelet, amely  trianoni és párizsi békediktátumok érvényteleníttetését eredményező eljárások megindítását, a határok újrarendezésének felvetését, az önrendelkezés kikényszerítését és jóvátétel kiharcolását célozza, ennek érdekében pedig egy szakértői testület 30 napon belüli  felállítását szorgalmazza. 

A II. Trianon menet résztvevőinek egy csoportja a Kossuth téren.

A felvételen a II. Trianon menet alkalmával dr. Gaudi-Nagy Tamás által elmondott beszéd és annak keretében a petíció ismertetése látható. (Technikai okok miatt a petíció első részének ismertetése nem szerepel a felvételen.)

97 évvel a trianoni diktátum után egyértelmű,hogy a marhanyáj módjára megkérdezés nélkül, az önrendelkezési jog megcsúfolásával elcsatolt 3,5 milliós magyarság és utódainak végső felszámolására törekednek a területrablók. Soha nem nyugszunk bele és soha nem adjuk fel a magyar igazságért folytatott küzdelmet! 

"Az elszakított sorban élő magyar közösségek egyéni és közösségi jogai jelentős korlátozást szenvednek, különösen önrendelkezési joguk gyakorlása ütközik akadályba, létszámuk folyamatosan csökken, a beolvasztás progjamjai rendszereken átívelően kíméletlenül működnek, ezért nemzeti létkérdés, hogy más szintre lépjen végre a nemzet egységesülését szolgáló politika. Az ún. "kisebbségi" jogok sem érvényesülnek, de ezek pedig ma már amúgy is alkalmatlanok az elcsatolt, őshonos közösségként, sok helyen tömbben élő nemzetrészeink megmentésére. Nemhogy a társnemzeti státus, vagy a területi autonómia, de még az anyanyelv korlátozásmentes használata és az egyenjogú létezés modellje sem működik a magyarok lakta elcsatolt területeken." - áll többek között a petícióban.

A mostani petíció előzménye a 2016. november 30-án az I. Trianon menet résztvevői által elfogadott, néhai dr. Grespik László ügyvéd által írt, Nyers Csaba által jegyzett, miniszterelnökhöz címzett petíció. Az erre érkezett kabinetirodai válasz nem zárkózott el a témától, a trianoni diktátumot a XX. század legnagyobb magyar tragédiájának nevezte, elégedetlenséget fejezett ki az elcsatolt területen élő magyarok jogfosztottsága miatt és a diktátumok érvénytelenségével kapcsolatos felvetésekkel való foglalkozásra az igazságügyi minisztert jelölte ki.

A II. Trianon menet résztvevői a Battyány örökmécsestől a Szabadság tér érintésével a Kossuth térre vonultak a Szent Korona Országának történelmi címereivel és zászlóival. Nyers Csaba szervező rámutatott, hogy Trianon nem örök, a diktátumon változtatni kell és lehet. Dr. Drábik János a Trianon Társaság elnöke bejelentette, hogy idén október 15-től a Magyarok Világszövetségével közösen aláírásgyűjtést kezdenek a békediktátumok érvénytelenítése érdekében történő kormányzati fellépés érdekében.  A rendezvényen felszólalt még Simó József, Majoros Árpád és Sinkovits-Vitay András.

Kérünk minden jóérzésű embert a felvétel és a petíció terjesztésére!  Méltó, érdemi és cselekvésben is testet öltő választ várunk!

Nem! Nem! Soha! 

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő www.gaudinagytamas.hu

 

Trianon mérge ma is hat: jogfosztott magyarok a Délvidéken -Morvai és Gaudi a zentai rendőrségen (dokumentumfilm)

97 évvel a trianoni diktátum után már teljesen egyértelmű,hogy a marhanyáj módjára megkérdezés nélkül, az önrendelkezési jog megcsúfolásával elcsatolt 3,5 milliós magyarság és utódainak végső felszámolására törekednek a területrablók. Soha nem nyugszunk bele és soha nem adjuk fel a magyar igazságért folytatott küzdelmet!

A mai nemzeti gyásznapon megállapítható, hogy az elszakított sorban élő magyar közösségek egyéni és közösségi jogai jelentős korlátozást szenvednek, különösen önrendelkezési joguk gyakorlása ütközik akadályba, létszámuk folyamatosan csökken, a beolvasztás progjamjai rendszereken átívelően kíméletlenül működnek, ezért nemzeti létkérdés, hogy más szintre lépjen végre a nemzet egységesülését szolgáló politika. A trianoni és párizsi békediktátumok érvényteleníttetését eredményező eljárások megindítását, a határok újrarendezésének felvetését, az önrendelkezés kikényszerítését és jóvátétel kiharcolását célozza az  általam írt és a mai II. Trianon menet  során ismertetett, és ott közfelkiáltással elfogadott petíció, amelyet Nyers Csaba a  jövő héten benyújt az igazságügyi miniszterhez. A petíciót és rendezvényről szóló tudósítást rövidesen közzétesszük.

Az ún. "kisebbségi" jogok sem érvényesülnek, de ezek pedig ma már amúgy is alkalmatlanok az elcsatolt, őshonos közösségként, sok helyen tömbben élő nemzetrészeink megmentésére. Nemhogy a társnemzeti státus, vagy a területi autonómia, de még az anyanyelv korlátozásmentes használata és az egyenjogú létezés modellje sem működik a magyarok lakta elcsatolt területeken. Erre szolgál bizonyságul az idei április 20-23 közötti délvidéki nemzeti jogvédő monitorozó utunkon a zentai rendőrségen készített dokumentumfilm. (készítette: Almási Lajos, dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás)

Hogyan nyomják el a saját adójukból fenntartott közintézményekben a délvidéki magyarokat? A még ma is 80%-ban magyar lakosságú Zentán a rendőrség épületében jártunk dr. Morvai Krisztina EP képviselővel a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogvédő, monitorozó csoportjával. Megállapítottuk, hogy a hivatalos ügyintézéshez szükséges formanyomtatványok csak szerb nyelven állnak rendelkezésre, azokat az ügyintéző tölti ki, és mintegy „gyermekként” kezelve a magyarokat, velük csupán aláíratják az ügyintéző által kitöltött szerb dokumentumokat. A magyar nyelven tökéletesen beszélő ügyintézők is - állítólag megfélemlítettségükben - szerbül kommunikálnak a magyar nyelvű lakosokkal, akik Délvidéken születtek, és szülőföldjükön joguk lenne magyarként élni és magyarul beszélni. Maguk a szerb jogszabályok is előírják, hogy a legalább 15%-ban magyar lakosságú településeken kötelező a kétnyelvű ügyintézés biztosítása, ez nincs így. A nyelvi tájkép döntően szerb, a rendőrség parancsnoka szerb, aki intézkedés alá vont minket a tájékozódás miatt. A videofelvételből képet kaphatunk az elszakított területen élő magyarok sorsáról, jogfosztottságáról - az EU tagságra törekvő Szerbiában. Nem szabad ugyanazt a bűnt elkövetni, mint Románia esetében, ahol feltétel nélkül, az erdélyi magyarság önrendelkezésének kikényszerítése nélkül támogatta az akkori magyar vezetés a csatlakozást. Szerbia európai uniós csatlakozását mindaddig meg kellene vétóznia hazánknak, amíg az őshonos délvidéki magyar nemzeti közösség egyéni és közösségi jogait a szerbek magas szinten nem biztosítják, de határkérdést is fel kell most már vetni, illetve a békediktátumok érvénytelenségét!

NEM! NEM! SOHA! Vesszen Trianon! Igazságot Magyarországnak!

Budapest, 2017. június 4.

Honfitársi üdvözlettel. dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

 

Igazságot Magyarországnak ! - II. Trianon menet június 4-én

Mottó: : „Magyar, legyen hited és lészen országod!”

Június 4-én a trianoni diktátum aláírásának nemzeti gyásznapján, a 97. évfordulón  12 órától Budapesten a Battyány örökmécsestől indul a II. Trianon menet. 

A rendezvényen magam is felszólalok és kiemelt jelentőségű bejelentések megtételére is sor kerül. Mindenkit várunk szeretettel !

A II. Trianon menet programja: (Szervező: Nyers Csaba) 

"Trianon nem örök, nincs kőbe vésve!"

A 72 vármegye címertábláival emlékezünk meg a történelmi határainkról és elszakított testvéreinkről.

Nekünk fáj Trianon és soha, de soha nem felejtünk és soha nem nyugszunk bele !

Nem csak emlékezni kell, hanem tenni is a jövőért, a diktátum megváltoztatásáért!

A Batthyány-örökmécsestől vonulás a Szabadság térre, majd az Országház elé.

Felszólalnak: 

Dr. Drábik János -a Trianon Társaság elnöke.

Dr. Gaudi Nagy Tamás - ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

Simó József -a Czegei Wass Alapítvány elnöke.

A helyszíneken Majoros Árpád gondolatszobrász Trianon-verseket szaval.

A rendezvényü zárása után átvonulás a 56-osok terére, ahonnét 16 órakor indul a HVIM trianoni diktátum elleni hagyományos tiltakozó menetelése

Ajánlom megtekintésre a trianoni és párizsi diktátumok támadhatóságáról és érvénytelenségéről tartott előadásomat.

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás

Gaudi a trianoni és párizsi békediktámumok támadhatóságáról, érvénytelenségéről

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének előadása  az 1920-as  trianoni és az 1947-es párizsi békediktátumok érvénytelenségéről, amelyben a nemzeti jogvédő ismerteti jogi elemzését az igazságtalan és máig mérgező hatású diktátumok jogi eszközökkel történő támadhatóságáról, a megtehető jogi lépésekről és a Kárpát-medencében élő magyarságot megillető önrendelkezési jogról. Mottó: "Magyar, legyen hited és lészen országod !" és "Érvénytelen szerződéshez jogkövetkezmény nem fűződhet."

Előadása 2017. május 28-án a IV. Trianoni Emléknapon Budakalászon a Kós Károly Művelődési Házban hangzott el, ebben tovább fűzte azon felvetéseket, amelyeket a tavaly november 30-i trianoni petícióban néhai dr. Grespik László és Nyers Csaba vetettek fel. Köszönet Nyers Csabának a szervezésért!

Támadható-e Trianon és az 1947-es párizsi békediktátum?

Ezzel a címmel tartok előadást május 28-án vasárnap 15.30-tól a IV. Trianoni Emléknapon Budakalászon a Kós Károly Művelődési Házban. 

A program részletei:

Kiemelt köszönet a szervezőnek, Nyers Csabának, a magyar hagyományok őrzőjének!

(Bár a diktátumok témája és meghaladása mindig is érdekelt, de azért a plakáton szereplő Trianon-kutató megjelölés jószándékú túlzás.)

 

Minden érdeklődőt várok szeretettel!

dr. Gaudi-Nagy Tamás

SZJA 1% a nemzeti jogvédelemért!

Kedves Honfitársam!

Idén is alkalom nyílik arra, hogy a magyarok emberi jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot adója 1%-ával támogassa, hogy tovább folytathassuk küzdelmünket a koncepciós eljárások alatt álló hazafiakért, a 2006 őszi igazságtételért, az elcsatolt területeinken élő honfitársaink jogaiért, önrendelkezéséért, az önkény magyar áldozataiért, a multik károsultjaiért és minden igaz magyar ügyért. 

Mögöttünk nem állnak külföldi pénzemberek és szervezetek, sőt államok. Magyar állami támogatást sem kapunk. Mi csak a magyar szolidaritásra építhetünk. 

Kérem segítse SZJA 1% felajánlásával a nemzeti jogvédőket, mert támogatása a munkánkhoz nélkülözhetetlen!

Mi soha nem engedünk a magyarok jogaiból határon innen és túl!

Hálás köszönettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, 

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője 

"A fenyegetőző csecsen hiába vár bocsánatkérést a magyar hazafiaktól"

Az alábbi határozott közleményben tudattuk a fenyegetőző csecsen akciója nyomán, hogy a Szabadság téri szovjet emlékműnek nincs ott helye és a magyar-orosz kapcsolatoknak is árt a jelenléte

"A budapesti Szabadság téri, szovjet megszállási emlékmű eltávolításért küzdő magyar hazafiak szükségét érzik e közleményben reagálni a Magomed Daszajev nevű csecsen videójára, aki bocsánatkérésre tart igényt a kommunista önkényuralmi jelkép megrongálásáért.

Először is leszögeznénk, hogy a Szabadság tér egy szakrális tér számunkra, amely a magyar szabadságküzdelmek emlékére kapta ezt a nevet az 1848-49-es szabadságharc után. Később, az országunkat szétdaraboló, igazságtalan trianoni békediktátumot követően ide épült e legnagyobb történelmi tragédiánk központi emlékműcsoportja. A hazánkba 1945-ben benyomuló szovjet csapatok ezt a nemzeti emlékhelyünket rombolták le, s ennek helyére építették fel a megszállásukat ma is ott dicsőítő obeliszket. Egy idegennek, aki orosz állampolgárként itt él a mi hazánkban, illene tájékozódnia erről, mielőtt véleményt formál a témában.

Ez az emlékmű a szovjetek oldalán a magyarokkal szemben fegyvert fogó, pufajkás Horn Gyula kormánya által kötött - újabb hazaárulással felérő - orosz-magyar kormányközi megállapodás miatt nem került elbontásra a "rendszerváltás" óta. Ezt a helyzetet viszont mi elfogadni nem tudjuk, ezért sok éve harcolunk ellene.

Mindezekből kifolyólag azért, mert a budapesti Szabadság téren álló szovjet megszállási emlékmű meg lett rongálva, senkinek nem jár bocsánatkérés! Mikor 1956-ban, majd 2006-ban magyar hazafiak megkísérelték elbontani ezt az emlékművet (a tévéostrom alatt sikerült is az egyik - elvileg tiltott - önkényuralmi jelképet lefeszíteni), pont ezért nem is kértek senkitől bocsánatot, és nem is fognak kérni. Különben is először talán Oroszországnak kellene bocsánatot kérnie 1849-ért, 1945-ért, 1956-ért, a Gulágra elhurcolt és ott meghalt magyarok százezreiért, a megerőszakolt magyar nők tízezreiért, a szétrombolt országunkért, a 45 év kommunizmusért.

Ez alatt az emlékmű alatt egyébként sincsenek katonák, azokat már rég exhumálták és átszállították egy orosz katonai temetőbe. Számos ilyen temető van hazánkban, Magomed Daszajev meg a honfitársai bármelyikbe elmehetnek leróni kegyeletüket elődeik előtt. Mi, magyarok se tartunk igényt felszabadítási emlékműre pl. Kijev egyik központi terén, pedig az ukránokat kb. ugyanannyira „szabadítottuk fel“ a szovjet megszállás alól, mint amennyire minket „szabadított fel“ a vörös hadsereg, mégis megelégszünk a katonai temetőkkel.

Az oroszoknak elég kevés barátjuk van a világban jelenleg. Mi, magyar hazafiak viszont kiálltunk mellettük hazai és nemzetközi fórumokon, mikor a Krímet visszacsatolták Oroszországhoz teljesen igazságosan. Nekünk szimpatikus Putyin ellenállása a nyugati devianciák térhódításával szemben. Megfontolásra ajánljuk Daszajev úrnak, hogy az a hozzáállás, amit ő tanúsít, nem igazán kedvez ennek a szimpátiának. Inkább azon fáradozzon, hogy meggyőzze az orosz barátait arról, hogy mindenkinek megnyugtatóbb lenne, s a két ország kapcsolatát sem terhelné tovább, ha ez az emlékmű elkerülne a magyar főváros szívében lévő Szabadság térről. Ennek támogatását az orosz diplomáciától is elvárjuk a két állam közötti kapcsolatot hátrányosan érintő körülmény kiküszöbölése érdekében. A tavaly e kommunista önkényuralmi emlékmű eltávolítását történelmi igazságtalanságnak nevező és ezáltal az ilyen akcióknak óhatatlanul táptalajt adó budapesti orosz nagykövetnek inkább azon kellene dolgoznia (megértve a magyar álláspontot), hogy végre pont kerüljön megalázásunk jelképének eltávolítása ügyére.

Komáromynak meg azt üzenjük, hogy jobb, ha nem üti az orrát olyan témába, amit nem tud képviselni, és csak mindenkire szégyent hoz a gyáva viselkedésével, a magyar nemzeti érdek melletti kiállás elmulasztásával. 2017. április 27.

Budaházy György

politikai elítélt antikommunista és antiliberális ellenálló

Barcsa-Turner Gábor

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

ügyvéd nemzeti jogvédő

Ináncsi József

Magyar Nemzeti Gárda

László Attila

Magyar Önvédelmi Mozgalom

Mészáros István

Új Magyar Gárda

Novák Előd

Sziva Balázs

Romantikus Erőszak, hazafias rockegyüttes

Tyirityán Zsolt

Betyársereg

Hegedűs Loránt

a Szabadság téri Hazatérés Templomának lelkésze"

Támogassuk a petíciót a 2006-2010 közötti hazafias ellenállók, köztük Budaházy és társai közkegyelméért!

Kérek minden jóakaratú embert, hogy támogassák aláírásukkal azt a nemes kezdeményezést  és továbbítsák azt minél több emberhez aláírásra buzdítva őket , amelynek célja: törvénnyel kapjanak amnesztiát azok, akiket 2006-2010 közötti időszakban kifejtett politikai ellenállással kapcsolatban ítéltek el koncepciós perekben.

Manapság különösen időszerű ez a kezdeményezés, mivel  a sajtó egy jelentős része a közvélemény előtt látványosan meghurcolt hősként jelenít meg néhány, kormányellenes tüntetéseken akciózó és ezért elítélt liberális fiatalt, de közben  azok a hazafiak, akiket 2006-2010 közötti nemzetellenes rezsim elleni politikai ellenállás miatt ítéltek el koncepciós eljárásban komoly börtönévekre még mindig a "veszélyes terrorista" bélyeget viselik. Abszurd helyzet, hogy azok, akik 2010 előtti elnyomást működtették és akkor a tiltakozókat üldözték, csőcselékezték most az EU zászlóval a CEU, Soros és a migránsok mellett, oroszok és kormány ellen tüntetőket és ott normasértést elkövetőket dicsőítik,  a jogállamiság,  a demokrácia védelméről szónokolnak, közben az elítélt ellenállók, akiknek részben köszönhetően a Gyurcsány-Bajnai rendszer megbukott hosszú évekre fegyházba kerülhetnek. Ezen is kell és lehet változtatni ezzel a petícióval!Ha elég nagy nyomatékú  lesz a támogatás, az elvezethet a közkegyelemhez!

Miután a tavaly első fokon törvénytelen és drákói ítélettel 125 év fegyházra ítélt Budaházy György és 16 társa ügyében az Országgyűlés illetékes bizottságában két alkalommal is megakadályozták a 2006-2010 közötti politikai ellenállók, különösen a Hunnia ügy vádlottjainak közkegyelmét célzó előterjesztések tárgysorozatba és napirendbe vételét, nem maradt más eszköz mint petíciós kezdeményezéssel az államfőhöz és a házelnökhöz fordulni, kérve őket a célnak megfelelő, kormányzat számára elfogadható közkegyelmi törvényjavaslat előterjesztésére.

Ezt a kezdeményezést Kerepes Város Önkormányzat indította, amelyhez azóta számos, több esetben kormánypárti irányítás alatt álló önkormányzat csatlakozott, ez jelenleg már több mint  300 ezer ember támogatását jelenti. 

Tavaly magam is elkészítettem egy törvényjavaslatot és kértem annak támogatására a miniszterelnököt, aki az igazságügyi miniszter útján formai okokra hivatkozva a kérésemet elhárította, de végleges elzárkózást nem közölt.

A 2002-2010 közötti időszak utáni igazságtétel fontos eleme lenne ez a közkegyelem: rendezni kell ezt a múltbeli adósságot, véget kell vetni ennek a szégyenletes rémálomnak: Budaházyék és szeretteik annyi év hányattatásai után élhessenek végre szabadon. Budaházyék többsége  még mindig kényszerintézkedés alatt állva várják a ki tudja mikor és milyen tartalommal megszülető másodfokú döntést. Úgy, hogy ráadásul az elsőfokú ítélet kézbesítésére már nyolcadik hónapja nem került még sor, a verdiktet kimondó bírói tanács elnöke pedig lemondott. Most félre kell tenni minden más szempontot, ezt kívánja a tisztesség és az emberiesség.  Gergényiék kudarcos "elszámoltatása" után az igazságtétel végképp elkerülhetetlen Budaházyék ügyében  és ennek elérése közügy.

 

Szabadságot Budaházy Györgynek és a politikai foglyoknak!


Budapest, 2017. április 25.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu 

Visszafelé sült el a VMSZ-es puska - A tiltás miatt még többen mentek el Morvai Krisztina zentai fórumára

delhir.info

Ahogyan arról portálunk beszámolt a VMSZ-es városvezetés tegnap visszavonta a zentai városháza dísztermének szerződésben foglalt és már kifizetett terembérletét, amiről már korábban a hivatalos végzést is kiküldték. 

 

A tiltóhatározatot megszerezte a DélHír, abból pedig az derül ki, hogy dr. Morvai Krisztina EP képviselőt és jogvédőt, az ELTE Büntetőjogi tanszékének egyetemi docensét a szerbiai közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarásának vádjával gyanúsította meg. A határozatot Sarnyai dr. Rózsa Edit írta alá. 

 

Morvai Krisztina az eset kapcsán  "kommunista típusú jogalkalmazásnak" nevezte a városvezetés eljárását. Az EP képviselőt sokkolta, hogy az európai uniós csatlakozás előtt álló Szerbiában. "Légből kapott, minden alapot nélkülöző, elképesztő indokolásban próbálhatnak meg ellehetetleníteni, egy emberi jog érvényesülését vizsgáló rendezvényt." - mondta. 

Azonban a folyamatos tiltás és ellehetetlenítés épp a visszájára sült el, mert így sokkal több délvidéki magyar emberhez eljutott a rendezvény híre és végül száznál is többen mentek el dr. Morvai Krisztina zentai fórumára. Nagyjából dupla annyian, mint februárban, amikor a VMSZ szervezésében Deli Andor fideszes EP parlamenti képviselő tartott előadást zentán a városháza dísztermében. 

Amíg a VMSZ rombolt, addig dr. Morvai épp a nyelvi jogainkért harcolt

Miközben a VMSZ épp azzal volt elfoglalva, hogyan lehetetlenítse el dr. Morvai Krisztina és a vele együtt utazó Nemzeti Jogvédő Szolgálat szakembereinek a munkáját, addig a képviselő asszony a mai nap során épp azt a munkát igyekezett elvégezni, amelyre Pásztor István pártja évtizedek óta képtelen. 

A dr. Morvai Krisztina vezette delegáció a mai nap során az óbecsei önkormányzatnál, a helyi bíróságon és ügyészségen, illetve más egyéb hivatalokban járt és ellenőrizte a magyar nyelv használatának megvalósulását.

Ennek során az érintett hivatalok vezetői és munkatársai részéről együttműködő hozzáállást tapasztaltak, ugyanakkor komoly hiányosságokat tártak fel.

 Egyetlen magyar nyelvű nyomtatványt sem találtak Morvai Krisztináék a bíróság kezelőirodáján

A hivatalos tájékoztatások és formanyomtatványok rendszerint nem érhetőek el magyar nyelven. A jogvédők konkrét kritikai felvetéseire a város és a bíróság vezetése is ígéretet tett a hiányosságok haladéktalan pótlására, amelyet a Morvai Krisztina vezette csapat a közeljövőben ellenőrizni is kíván.

 

H. Á. 

HIÁBA AKARTÁK BETILTANI, TÖBB MINT SZÁZAN MENTEK EL A NEMZETI JOGVÉDŐK ZENTAI ELŐADÁSÁRA

alfahir.hu

Nem szegték Morvai Krisztináék kedvét a soviniszta szerbek és a magyarságukat eláruló pásztoristvánok. 

Munkatársunk tudósítása szerint az EP-képviselő több mint száz főnek ad tájékoztatást ezekben a pillanatokban is, a helyiek folyamatosan érkeznek akorábban betiltásra ítélt eseményre.

dr. Morvai Krisztina, az Európai Parlament képviselője és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője háromnapos délvidéki körutat tart. 

Ennek során több délvidéki települést is felkeresnek, ahol közintézményeket, hivatalokat és közvállalatokat látogatnak meg,megvizsgálva mennyire valósul meg a magyar nyelvhasználathoz való jog, vagy a részarányos foglalkoztatottság elve. Mindemellett a délvidéki polgárok panaszait is meghallgatják, annak érdekében, hogy azt tolmácsolni tudják az Európai Parlamentben, ahol május közepén szavaznak majd a szerbiai országjelentés elfogadásáról.

Morvai és Gaudi-Nagy ma este Zentán találkozik a helyi magyarsággal. A kormányzó haladók, illetve a VMSZ koalíciója alkotta városvezetés azonban a nemzeti jogvédők munkásságnak "veszélyességére" hivatkozva megtiltotta, hogy az eredetileg lefoglalt helyszínen, a városházán tartsák meg a rendezvényt. 

A VMSZ politikai nyomására meghiúsították azt is, hogy egy zentai szállodába tegyék át a helyszínt. A rendezők azonban nem nyugodtak bele a tiltásba, s így végül egy helyi kávézóban tartják meg a rendezvényt.  

Morvai Krisztina az előadás előtt nyilatkozva "kommunista típusú jogalkalmazásnak" nevezte a városvezetés eljárását. Az EP képviselőt sokkolta, hogy az európai uniós csatlakozás előtt álló Szerbiában "légből kapott, minden alapot nélkülöző, elképesztő indokolásban próbálhatnak meg ellehetetleníteni, egy emberi jog érvényesülését vizsgáló rendezvényt."

 

A VMSZ nem engedi be a zentai városházára dr. Morvai Krisztina EP képviselőt

delhir.info

Ahogyan azt a DélHír portál már korábban is megírta, háromnapos délvidéki körútra érkezett  dr. Morvai Krisztina, az Európai Parlament képviselője és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője. 

Az útjuk során több délvidéki települést is felkeresnek, ahol közintézményeket, hivatalokat és közvállalatokat látogatnak meg, megvizsgálva mennyire valósul meg a magyar nyelvhasználathoz való jog vagy a részarányos foglalkoztatottság elve. Mindemellett a délvidéki polgárok panaszait is meghallgatják, annak érdekében, hogy azt tolmácsolni tudják az Európai Parlamentben, ahol május közepén szavaznak majd a szerbiai országjelentés elfogadásáról.

A körút mai, második napja során egy lakossági fórumra került volna sor a zentai városháza dísztermében, azonban a haladó-vmsz-es városvezetés az utolsó pillanatban kitiltotta az épületből dr. Morvai Krisztináékat. 

"A napokban aláírtuk a szerződést a városháza dísztermének bérletéről, megkaptuk a hivatalos végzést is, illetve kifizettük a terem bérlet költségeit, nem is keveset, egy óráért 6500 dinárt. Majd pedig tegnap értesítettek bennünket, hogy visszavonnak mindent, mert Ceglédi Rudolf, Zenta VMSZ-es polgármestere megtiltotta a rendezvény megtartását." - mondta el Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke, aki a zentai lakossági fórum szervezője. 

A szervezők egy végzést is kaptak erről az utólagos tiltásról, amely szerint veszélyes a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vagy épp Morvai Krisztina munkája, ezért nem adnak nekik teret. Mint emlékezetes dr. Morvai  és dr. Gaudi-Nagy a korábbiakban többek között jogvédelmet biztosítottak a temerini fiúknak, akikre a VMSZ akkor maximális büntetést kért a szerb bíróságtól, vagy épp a magyarságukért bántalmazott fiatalok perében segédkeztek. Mindemellett a délvidéki autonómia vagy az 1944-45-ös kérdések körére hívták fel az Európai Parlament és az Európa Tanács figyelmét. 

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke elmondta, hogy a történtek után ma reggel a rendezvény helyszínét áthelyezték a zentai Royal hotelba, ahol szintén megegyeztek a tulajdonossal, azonban néhány óra múlva politikai ráhatás következményeként a Royal igazgatója is jelezte, hogy visszalép attól, hogy a rendezvénynek helyet biztosítsanak. 

Azonban a fórum így sem marad el, azt 18:00 órakor a Bali Klubban szervezik meg. Az ellehetetlenítés folytán létrejött helyszín-változások miatt a szervezők ingyenes buszt biztosítanak az érdeklődőknek, amely a Royal hotel elől indul a Balihoz. 

Pofátlan kettős mérce

Mindemellett érdemes megfigyelni azt a pofátlan kettős mércét és szélsőséges kirekesztő politikát, amelyet a VMSZ-es városvezetés képvisel, hiszen mint az emlékezetes Deli Andor, délvidéki származású EP képviselő, aki a VMSZ tagja, néhány hete még februárban tartott előadást Zentán a városháza nagytermében az aktuális európai politikai helyzetről a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugdíjas Fórumának és Női Fórumának szervezésében. Neki megengedték. 

Árnyékjelentés a délvidéki magyarok jogfosztottságáról: vétó és önrendelkezés kell!

2017. április 7-én Budapesten dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő (Függetlenek Csoportja) és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közös rendezvényén bemutatták Bozóki Antal újvidéki magyar jogász (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja) az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéseiről készített, kötetbe foglalt magyar árnyékjelentését, amely tényekre és bizonyítékokra alapozva szembesít délvidéki magyarok sanyarú valós helyzetével. Az Európai Parlament idén májusban dönt a szerbiai jelentésről.

A könyvbemutató célja a valóság bemutatása volt a hivatalos jelentések által festett rózsaszín képpel szemben az EU-csatlakozási folyamat oltárán egyre inkább végveszélybe kerülő délvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban, és arra figyelmeztessen, hogy a csatlakozási tárgyalások során kemény feltételek kell szabni Szerbiának a délvidéki magyarság egyéni és közösségi jogainak magas szintű biztosítása érdekében.

Almási Lajos és dr. Gaudi-Nagy Tamás videós tudósítása a könyvbemutató legfontosabb pillanatait idézi fel, amelyben többek között a szerző egy interjú keretében is nyilatkozik.

Az esemény összefoglalója a videót követően olvasható:



Árnyékjelentés a délvidéki magyarokról - meghívó könyvbemutatóra és sajtótájékoztatóra

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselővel közös rendezvényünkre, amelynek célja, hogy bemutassuk a valóságot az EU csatlakozás folyamat oltárán egyre inkább végveszélybe kerülő délvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban és arra figyelmeztessünk, hogy a csatlakozási tárgyalások során kemény feltételek kell szabni Szerbiának a délvidéki magyarság egyéni és közösségi jogainak magas szintű biztosítása érdekében.

A program keretében dr. Bozóki Antal kiváló délvidéki ügyvéd kollégánk (NJSZ tagja) bemutatja az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéseiről most közzétett, kötetbe foglalt magyar árnyékjelentését, amely szembesít az igen sanyarú valós helyzettel tényekre és  bizonyítékokra alapozva.

A rendezvényen dr. Morvai Krisztina (rendezvényre szóló meghívója itt olvasható) mellett délvidéki és hazai nemzeti jogvédők, közéleti szereplők térnek ki tematikusan a délvidéki magyarság jogaival, illetve az alkalmazható európai önrendelkezési modellekkel kapcsolatos kérdésekre.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

A program meghívója

Gaudi és Schiffer a lex CEU-ról és a külföldről támogatott civil szervezetekről

A Hír Tv 2017. április 5-i Newsroom c. műsorában mondtam el véleményemet Schiffer Andrással közös vitában  a Soroshoz köthető Közép-Európa Egyetemet érintő törvénymódosításről és külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságát célzó törvényjavaslatról. Azt az álláspontot képviseltem, hogy nem vitatható el a joga egy függetlenségét, öntudatát védő nemzetnek, hogy szükséges és arányos módon védekezzen olyan külföldről érkező befolyásolással szemben, amely gyökereiben támadja értékeinket. A mostani hisztériakeltés pontosan igazolja azt, hogy igenis léteznek olyan hálózatba tömörült erők, amelyek most a nyílt társadalom neoliberális modelljét erőltető céljaikat, érdekeiket veszélyeztetve látják. Az átláthatóság azonban mindenkire kell vonatkozzon, így a közpénzekkel érintett szervezetre is.  

A felvétel itt tekinthető meg.

Gaudi a Lánchíd Rádióban a keleti bérekből élőknek nyugati árért kínált silány multi termékekről

A Lánchíd  Rádiónak nyilatkoztam arról a bizonyított jelenségről, hogy multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjait, annak ellenére, hogy az egységes piac és a fogyasztóvédelem elveit ez sérti. 

Azon túl, hogy alapvetően a hazai termékeket érdemes inkább választani, mert ez a hazánknak is sokkal jobb,  az uniós joggal sem összeegyeztethető ez a tisztességtelen és diszkriminatív kereskedelmi gyakorlat, amellyel szemben az EU és hazai jog által biztosított fogyasztóvédelmi, versenyjogi és büntetőjogi eszközökkel is fel lehet és fel kell lépni, ennek lehetőségeit tekintem át az interjúban. 

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)  24, Magyarországon és Ausztriában ugyanannál a kiskereskedelmi láncnál vásárolt, azonos termékeket hasonlított össze és kiderül: a vizsgált, azonos márkájú termékek többségénél vannak minőségi és összetételbeli különbségek. A régiónkban forgalmazott termékek más összetételűek, jellemzően alacsonyabb minőségűek, mint az Ausztriában kaphatóak  Nem csak bérunió nincs, de minőségunió sincs: az árunió viszont már megvalósult,. Elfogadhatatlan, hogy míg az árszínvonal  nyugati mértékű, addig a hazai bérek a nyugati átlag ötöde körül mozognak, ráadásul nyugatról a sajtájukénál silányabb minőségű termékeket sóznak ránk. Ez az igazi bizonyíték a gyarmatosítotti státusunkra. 

Fontos, hogy visegrádi országok nemrég közös fellépés mellett kötelezték el magukat: de nem csak a Bizottságánál kell akciózni, hanem a tisztességtelen gyakorlatot folytató multik ellen is: még képviselőként harcoltam ki 2012-ben, hogy milliárdos bírságokkal lehessen megregulázni a multikat!

Nem törődhetünk bele jogfosztott, alávetett helyzetünkbe semmilyen téren!

 

Honfitársi üdvözlettel: 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa jogi szakjogász,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

Félmillióba kerülhet a panasz egy önkényeskedő köztisztviselő ellen?

Neogrády Dezső devizahitel károsult vívja csatáját a Fővárosi Törvényszéken egy budapesti önkormányzat adóvégrehajtási ügyekben eljáró köztisztviselőjével, aki tőle egy panaszbeadványban írtak miatt jó hírnevének megsértése miatt félmillió forint sérelemdíjat követel. A károsult képviseletét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.

Az adósságcsapdába került és a "forintosítási" törvényekkel ott hagyott devizahitel-károsult ellen  törvénytelen intézkedésekkel tarkított adó-végrehajtási eljárás zajlik, amely során többek között lakóingatlanára jogszabálysértő módon rendeltek el végrehajtást annak ellenére, hogy az adótartozás mértéke miatt ezt tiltja a jog. A felettes szerv az adóshatóság több intézkedését hatályon kívül helyezte fellebbezése alapján. 

Az önkényes és törvénytelen döntésekben meghatározó szerepet játszó egyik köztisztviselő egyes cselekedeteire is kitért jó hírnevet nem sértő módon a felett szervhez intézett panasz, amelyben a károsult jogainak megóvását és felügyeleti intézkedést kért. A felettes szerv intézkedés helyett a panaszt az adóhatósághoz továbbította, amely az  kiadta a köztisztviselőnek, aki pedig perrel válaszolt.

A per tétje, hogy az önkényeskedő hatóság felettes szervéhez indokolt panaszt benyújtó, jogaiban sértett polgárt érhet-e retorzió, vagy védi-e a jog? Visszatámadhat-e ilyenkor az állam képviselője, a közhatalom gyakorlója személyiségi perrel? Köteles-e eltűrni a polgár az állami szervek jogsértéseit?

Hogy fordulhat elő, hogy a jogszabálysértő hatósági önkényért felelősök elszámoltatása helyett a jogainak megvédése érdekében fellépő polgárt hurcolják meg?

Az ügynek az ad igazi súlyt, hogy nem egyedi és egyúttal a jogállami elveket súlyosan sértő jelenségről van szó, amelyben a polgárt maga alá igyekszik gyűrni jogszabályi kötelezettségeit megsértő állami szerv, illetve annak képviselője ahelyett, hogy a polgár ellenőrizné az államot és jogai megóvásra, orvoslásra kerülnének.

Az első tárgyalásról a Hitles Harsona (https://hu-hu.facebook.com/hitelesharsona/, Kerékgyártó Katalin és László)  készített tudósítást.

Március 15: Méltóságot és szabadságot minden magyarnak!

Sinkovits Imre csodálatos tolmácsolásában szóljon a Nemzeti dal nemzeti ünnepünkön minden igaz hazafiért és a nemzetért:

Petőfiék március 15-én alig voltak egytucatnyian, amikor elindultak és mi lett belőle... Áprilisi törvények, majd szabadságharc. Akkor és ott tudták, hogy cselekedni kell, mert a szabadság nem magától jön, azt ki kell vívni. Az akkori követelésekért ma is tenni kell! 

Éljünk bárhol magyarként a világban: küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk, ősi jogainkért, méltóságunkért. A csonka országban, elszakított területeken és szórványban. Most egyszerre állunk nemzetközi erők, multik és kiszolgálóik, a magyar területeket megszállva tartó idegen államok, s kiszolgálóik nyomása alatt. De a hazai oligarchák jobbak a külföldieknél ? Nem pont minden önkény és kiváltság ellen üzent hadat 1848-ban a nemzet ?

Aki a nemzetért dolgozik tudja helyét és feladatát. És teszi dolgát, igaza biztos tudatában. Aki szétfütyüli a nemzeti ünnepet az viszont méltatlan. Az is aki lop, csal, hazudik. Az is aki úgy tesz, mintha. Az is, aki idegent szolgál. Igazak az igazért. Ez az üdvös és kívánatos.

Kívánok minden nemzettársamnak méltóságot és szabadságot nemzeti ünnepünkön! Merítsünk együtt erőt eleink máig ható üzenetéből: "rabok tovább nem leszünk!"

Egressy Gábor a nemzeti színésze 169. éve ezen a napon így élte meg Petőfi Nemzeti dalát: 

"Ekkor Petőfi fölemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint ítélet halálangyala. Elüvölti a nemzeti dalát! E hangok leírhatatlanok. Most is látom, hallom azokat. És örökké fogom látni és hallani, mert a kép és hang elválaszthatatlanok. Leírhatatlan e dalnak hatása a népre, mely nőttön nőtt s megesküvék Isten szabad ege alatt. Hangosan dobogott minden kebel, dobogá az érzelmet: "most vagy soha!"

Nagy idők voltak, nagy emberekkel. Legyünk méltók hozzájuk!

Honfitársi köszöntéssel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás 

Gaudi Budaházy 168 óra elleni peréről, megtagadott személyiség-védelméről és az amnesztiáról

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 7-én hozott jogerős ítélettel megállapította, hogy a www.168ora.hu kiadója megsértette Budaházy György jó hírnevét, elégtételre és nem vagyoni kártérítésre köteles, de csak ötvenezer forint mértékben a Hunnia ügy kapcsán még 2010-ben közölt jogsértő állítás miatt. Több más jogsértő fordulat viszont következmény nélkül maradt. 

Almási Lajos videóján a döntés apropóján dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és ebben az perben Budaházy György jogi képviselője ismerteti az ügy hátterét, illetve azt a döbbenetes, korábbival ellentétes ítélkezési irányt, amely miatt a Hunnia ügyhöz kapcsolt 2010-es lejárató sajtókampány többi szereplője (ATV, RTL Klub, Tv2, Benkő  stb.) viszont egyelőre megúszta a Budaházy Györggyel szembeni támadásokat és emiatt milliós perköltség szakadt a most házi őrizetben levő hazafi nyakába.

(Érdemes elolvasni Budaházy György elemző írását  a Hunnia ügyben személyiségi jogai védelmében vívott polgári jogi küzdelmekről

A perfolyam elején készült tudósítás itt nézhető.

A nemzeti jogvédő kitér a riportban a Hunnia ügyben született, 17 hazafira 125 év fegyházat kiszabó tavalyi törvénytelen és drákói ítélet miatti amnesztiatörekvésekre, a várható akciókra, a közkegyelmet támogató önkormányzatok számának örvendetes gyarapodására (ez már kb. 300 ezer ember támogatását jelenti), és az Igazságügyi Minisztériumnak a közkegyelmi javaslatára nemrég adott elhárító válaszára is, hangot adva azon véleményének, hogy Gergényiék kudarcos "elszámoltatása" után az igazságtétel végképp elkerülhetetlen Budaházyék ügyében  és ennek elérése közügy.

Devizahitel károsultakért tartott figyelemfelkeltő akció miatt ítélték el nem jogerősen Póka Lászlót és társát (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

Még 2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: "Elég volt a kifosztásból", illetve "Fordíts!". A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák fel az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet, s végül közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen, akik védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.

A videón a vádlottak és a védő elemzik az eljárás tanulságait még az ítélet előtt:

A Ráckevei Járásbíróság - közel két évvel a bírósági szakasz megkezdése után, harmadik eljáró bíró, dr. Krizsán Ágnes útján- 2017. február 21-én hozott első fokú ítéletében hat rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettében bűnösnek találta és személyenként 300 óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára kötelezte a tisztességes megoldásért küzdő hitelkárosultakat. A bíróság szerint az elhelyezés körülményei és a bizonyítékok alátámasztják azt, hogy legalább eshetőleges szándékkal megvalósult a bűncselekmény.

Az ügyészség a döntés tudomásul vette, a vádlottak és a védelem felmentésért fellebbezést jelentette be, így az ítélet nem jogerős. Póka László az ítélethirdetésen nem lehetett jelen, miután két napja őrizetbe vették a Csányi Sándor vonatkozásában elrendelt távoltartási végzés tévesen állított "megszegése" miatt és most az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat javasolt ellene: itt holnap hoz döntést a bíróság.

A védelem szerint senki nem keltett jelen esetben olyan látszatot, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, miután ehhez a törvény közvetlen, konkrét és reális veszéllyel járó magatartást követel meg (pl. bombarobbantással való fenyegetés telefonon, nyilvánvalóan robbanóanyagnak látszó tárgy elhelyezése stb.). A perben meghallgatott rendőrségi tanúk is megerősítették, hogy nem látszottak bombának az elhelyezett üzenetek és maguk sem vették komolyan az ügyet. Egyértelmű, hogy a becsapott devizahitel károsult mozgalmának vélemény-nyilvánítási szabadság körébe tartozó, üzenetet hordozó, figyelemfelkeltő akciójáról van szó, amelyet a bankok túlreagáltak és magukkal rántották ebbe a képtelen eljárásba a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szerveit is. Sajnálatos, hogy a bíróság nem tudott gátat szabni törvényes ítélettel ennek a törekvésnek, reméljük a másodfok azonban ezen változtat. Póka László ellen markáns kijelentései miatt terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt is folyt koncepciós jellegű eljárás, amelyben végül jogerősen felmentették.

A devizakárosultak ügyében a "forintosítás" nem adott megoldást, sőt terheik növekedését eredményezte, az árfolyam-különbözet tisztességtelen profitját a bankoknál hagyta a törvényhozás. A mozgalmárok célja a tisztességes megoldás: felvételkori árfolyamon történő forintosítás, kártérítés a szenvedésekért, illetve a felelősük elszámoltatása. A hatalom az igazi megoldás helyett továbbra is a megtorlás eszközét választja. De az igazság előtt-utóbb győzni fog!

Budapest, 2017. február 21.

 

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

Tíz év után harcolt ki jogerősen jóvátételt 2006 őszi rendőrterror miatt Dukán Dániel

Vajon miért tartott ennyi ideig a 2006 őszi rendőrterror egyik ikonikus áldozata, Dukán Dániel jóvátétele? Miért kellett a semmisségi törvény ellenére, sőt az alapján megsemmisített elítélésű Dánielnek perelnie a rendőrséget, a 35 nap előzetest elrendelő bíróságot és azt végrehajtó börtönöket annak ellenére, hogy 2010-ben a 2006 őszi jogsértettek döntő többsége jóvátételt kapott, és az ilyen mértékű fogva tartás és bántalmazás érintettjei több millió forintos kártérítésben részesültek? Miért nem csak Dániel ügyéről szól ez az ítélet? Erre is választ ad Almási Lajos filmje, amelyben Dukán Dániel és ügyvédje, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője értékelik a nemrég született jogerős ítéleteket.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével 2017. február 9-én az első fokon megítélt egymillióról kétmillióra emelte Dukán Dániel  2006 őszi jogsértett meghurcolásai miatti, Fővárosi Törvényszék és büntetés-végrehajtási szervek elleni nem vagyoni kártérítési igényét. 

A Hír Tv  tudósítása itt látható

A börtönök elévülés miatt megúszták, az előzetest elrendelő Fővárosi Törvényszék köteles a kamatokkal együtt összesen 3 millió forint összeg megfizetésére, amiért az akkor még egyetemre járó Dánielt előzetes letartóztatásba helyezte és amely gyorsított eljárás ítélte el. De az igazi felelősök hol maradnak? Ők is megúszták: ld. Gergényiék minapi felháborító ítélete... 

Dukán Dániel 2006. őszi meghurcolásának mérlege: közel 40 nap őrizet és előzetes letartóztatás, verés, rúgás, megalázás, justizmord, megváltozott életpálya. Hiába került megsemmisítésre koncepciós elítélése (első fokon 2 és fél év letöltendő, másodfokon 2 év felfüggesztett börtön + 4 év pártfogó felügyelet) az ő esete által ihletett semmisségi törvény által 2013-ban, a tisztességes jóvátétel elől a Gyurcsány-Bajnai rendszert követő új időszakban is elzárkóztak. Az őt bántalmazó rendőröket felmentették...

Az őt megverő, elfogó és kétnapos őrizetben tartó, károkozó rendőri szerv, a BRFK elleni keresetet a 2017. január 20-án a Fővárosi Ítélőtábla megdöbbentő módon jogerősen elutasította, amely ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel él Dániel.

A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló semmisségi törvény kimondja: „a semmisnek nyilvánított elítélésekhez vagy megállapításokhoz fűződő büntető vagy szabálysértési büntetések, intézkedések, kényszerintézkedések és azok további következményei államigazgatási jogkörben okozott károk.”

Tavaly egy 8 órás előállítást elszenvedő került tibeti aktivista számára ítélt meg a bíróság jogerősen egymillió forintot. A Kúria tavaly szeptemberi ítéletében pedig 8 évvel 2006 ősze után a műveleti terület fogalmát védő rendőrségi jogtanácsosoknak fejenként közel félmillió forint összegű sérelem díjat állapított meg, egy 2006 őszi jogsértett által rendőri szervek ellen indított kártérítési perben tartott nyilvános bírósági tárgyalásról készített olyan tudósítás miatt, amelyben őket 3 másodpercig bemutatták jogszabály által nem tiltott módon. 

Ennek fényében is látható, hogy a megfelelő jóvátételtől a mostani összeg még mindig elmarad, illetve a büntetés-végrehajtási szervek is helyt kell álljanak az előzetes letartóztatásban átélt szenvedésekért. Emiatt várhatóan felülvizsgálati kérelemmel él a jogsértett és végső soron az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

Soha nem engedünk a 2006 őszi igazságtételből!

 

Köszönet Dánielnek, amiért példamutatóan hosszú évek óta kiáll az igazságtételért!

Budapest, 2017. február 16.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, 

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hju) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu