Hírek

"Nem nyugszunk bele soha !" - beszédem a június 4-i dunaszerdahelyi trianoni megemlékezésen

A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás által a trianoni diktátum 95. évfordulóján Felvidéken június 4-én, Csallóköz szívében Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál tartott emlékező-mozgósító rendezvény főszónoka voltam. Az eseményről részletes beszámolót írtam, a beszédem videó-felvételét ezúton közzéteszem. A felvétel nem teljes, de köszönet azoknak, akik elkészítették (a dunaszerdahelyi városi televízió munkatársai) és akik eljuttatták hozzám. Ajánlom egyúttal elolvasásra a számunkra gyászos diktátum évfordulója és a revízió kapcsán ragályosan terjedő. egyes magyar vezetők részéről is hangoztatott lemondás és önfeladás tárgyában alkotott írásomat

Revíziót, önrendelkezést vagy "ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez"?

„Trianon gyógyírja az önrendelkezés vagy számíthat-e a székely autonómia mozgalom a magyar kormány védhatalmi támogatására?" Ezzel a címmel intéztem interpellációt három éve 2012. június 4-én az Országgyűlésben a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek. "Egy diktátumot nem lehet elfogadni és elkerülhetetlen ennek felülvizsgálata. A felülvizsgálat másképpen revíziót jelent"-mondtam akkor és ezt ma is fenntartom. Ezt hangsúlyozom minden fórumon, ha erről a feszítő nemzeti sorskérdésről van szó, például három éve a budapesti román nagykövetség előtt tartott tiltakozó vonuláson,  legutóbb pedig idén június 4-én a felvidéki Dunaszerdahelyen. A tragikus diktátum 95. évfordulóján alkalmával ajánlom megtekintésre ezt a tanulságos felvételt, különösen annak fényében, hogy manapság ragályosan terjed a diktátum elfogadásának káros vírusa.

„Trianont ledöntjük” –a diktátumról és az önrendelkezésről Dunaszerdahelyen június 4-én

Felemelő érzés volt részt vennem az elkötelezett és harcos felfogású Magyar Megmaradásért Polgári Társulás által a trianoni diktátum 95. évfordulóján Felvidéken június 4-én, Csallóköz szívében Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál tartott emlékező-mozgósító rendezvényen, amelynek főszónoka voltam. Elismerés és köszönet illeti Aranyossy Szabolcsot, a meghívó szervezet elnökét, Molnár Attilát, a csenkei Baranta Csapat vezetőjét és Karaffa Attilát, a Pázmáneum Társulás elnökét, hogy megszervezték és annak a közel 300 derék csallóközi magyarnak, akik jelen voltak. Részletes képes beszámolóm az eseményről itt olvasható!

Dunaszerdahely- Trianon 95. évfordulóján (a háttérben Molnár Attila Felvidék zászlajával) 

A rendezvény üzenetének széles körű terjesztéséhez tavalyhoz hasonlóan (akkor Somorján tartottam beszédet a gyászos évfordulón) megint sikerült segítséget kapnunk a liberális felvidéki „magyar” média egyikétől. A parameter.sk „Gaudi-Nagy idén Dunaszerdahelyen tüzelt” címmel próbált engem és az eseményt hátrányos színben feltüntetni, de valójában ezúttal is hozzájárultak ahhoz, hogy a fő üzenet sokakhoz eljusson, köszönjük a fényképet is.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat üdvözli Póka László felmentését

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat elégedett Fővárosi Törvényszék mai elsőfokú ítéletével, amellyel felmentette Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom vezetőjét az ellene terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt emelt vád alól és más bűncselekményért való felelősségét sem állapította meg. Az ügyészség bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásért fellebbezett, a védelem tudomásul vette a döntést.

Tipikus koncepciós eljárás ez: aktív közszereplő ellen közéleti tevékenysége miatt indult, nyilvánvalóan megalapozatlan volt a gyanú, majd a vád és a cél az eljárással való fegyelmezés, a deviza-károsultak mozgalmának megfélemlítése. A koncepció azonban megbukott, a bíróság megalapozott ítéletében világosan meghúzta a határt: a vélemény-nyilvánítás szabadságát nem lépték át a mozgalmár vád tárgyává tett nyilatkozatai, bűncselekményt nem követett el objektív alkalmatlanság miatt. 

Vasárnap előadást tartok a Szittya Világtalálkozón

Szeretettel hívok minden kedves érdeklődőt a Magyarok Házába, ahol 2015.május 31-én (vasárnap) 12 órától tartok félórás előadást a hazánkban tapasztalható megfélemlítésekről és jogsértésekről nemzeti jogvédő szemmel. A kétnapos rendezvényen neves nemzeti elkötelezettségű személyiségek szólalnak fel  a Nemzet időszerű sorskérdéseivel kapcsolatban, a program részletei itt olvashatóak.

Érdemes ellátogatni a rendezvényre, amelyet Siklósi András szervezett a  Magyarok Világszövetsége védnökségével.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Megoldás helyett újabb koncepciós eljárás Póka László és devizahitel károsult aktivista társa ellen (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: "Elég volt a kifosztásból", illetve "Fordíts!". A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet: úgy gondolják a közveszéllyel fenyegetés bűntette valósult meg és ezért vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen. Az ügyben 2015. május 21-én került sor a koncepciós per első tárgyalására a Ráckevei Járásbíróságon, amelynek során a két vádlott védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el.



Devizahiteles károsultak tisztességes megoldást követelnek, eközben: koncepciós vád a hitelkárosult mozgalmi vezető, Póka László ellen is

Egyre hatalmasabb a jogos felháborodás és kétségbeesés, amely a deviza-károsult százezreket jellemzi miután megkapták a bankoktól  a "forintosítási törvény" alapján készített elszámolásokat. Ezek jellemző közös nevezője, hogy a jelentés hányadú törlesztések ellenére a tőkeösszegek a felvett forintösszeghez képest nem csökkentek, hanem emelkedtek, így az adósok terhei nőttek és a "mentés" eredményeként gyakorlatilag visszafizethetetlen mértékű hátralék terheli többségüket. Nyilvánvaló, hogy átverés történt. A tisztességtelenül, ezért érvénytelenül  kikötött árfolyamváltozás brutális terheit az adósokon hagyták a felvételkori árfolyamon történt "forintosítás" helyett. Bankmentés lett az ígért adósmentésből.
Erről szól az "Igazságot akarunk" c. a brüsszeli EP meghallgatáson bemutatott dokumentumfilmünk!

Időközben május 7-én pedig a devizakárosult szervezetek nagy visszhangú, erőteljes tüntetést tartottak, illetve megkísérelték átadni az Országgyűlés vezetése részére a Brüsszelben az Európai Parlamenthez március 31-én benyújtott, tisztességes törvényi megoldást szorgalmazó petíciót, de nem vették át tőlük. Most újabb tüntetésre készülnek.
És elindult valami: a kormányzat magyarázkodik és már arról beszélnek, hogy újabb törvényi lépés szükséges.

A bíró betegsége miatt elmarad a mai ítélethozatal a koncepciós peremben

Ezúton tájékoztatom a hazafias közvéleményt, hogy a tavalyi földvédő tüntetés kapcsán (Pásztor leköpéses ügy)  ellenem és két másik személy elleni koncepciós perben a mára, péntek 13 órára halasztott tárgyalás elmarad az eljárást eddig tisztességesen tárgyaló bíró betegsége miatt, akinek ezúton kívánok jobbulást. A bizonyítási eljárás a vádat szétzúzó eredménnyel már lényegében lezárult, ma a perbeszédekre és az ítélethozatalra került volna sor, ehelyett most később meghatározandó új időpontban zajlik mindez. Egy nemzeti jogvédő számára az ítélethozatal ezen a héten már két alkalommal történő elmaradása sem jelent meglepetést és megpróbáltatást. Az igazság órája előbb-utóbb úgyis eljön. Köszönöm a szolidáris támogatást és remélem a következő - előzetesen meghirdetendő - alkalommal is számíthatok az elkötelezett hazafiak buzdító jelenlétére. A mai tárgyalásra szóló videós meghívóm itt látható, amely az időpontot kivéve időszerű:

Gaudi és Budaházy pódiumbeszélgetése a nemzeti jogvédő elmúlt egy évéről, a Jobbikról és a nemzet sorskérdéseiról

2015. április 30-én a Polgári Mulatóban, ezen kellemes, igényes nemzeti szórakozóhelyen, a Belváros közepén izgalmas beszélgetést folytattam Budaházy Gyurival az országgyűlési képviselőségem tavalyi befejezését követő egy év eseményeiről, a Jobbikról és a nemzet életét érintő sorskérdésekről. Ajánlom figyelmetekbe ezt a beszélgetést, különös tekintettel arra is, hogy éppen holnap kerül sor az ítélethozatali tárgyalásra az ellenem folyamatban levő Pásztor leköpéses koncepciós büntetőügyben az ítélethozatalra, erről is szó van a formabontó beszélgetésben, ahol nem mindent az udvariaskodó egyetértés jellemez, de ez viszi előre a világot. Az erről szóló felhívásomat itt találjátok

Május 6-án ítélet várható a koncepciós peremben

Ezúton tájékoztatom a hazafias közvéleményt, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (1055 Budapest, Markó u. 25. fszt. 7.) 2015. május 6-án szerdán 9 órától folytatódik az ellenem a tavalyi földvédő tüntetés kapcsán indított koncepciós büntetőeljárás, amely során perbeszédek és ítélethozatal várható. Aki szolidáris velem és megteheti, kérem jöjjön el a tárgyalásra és személyesen erősítse a nyilvánosság garanciális erejét.

Hátraarc a gyurcsányi idők felé

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezúton tudatja, hogy a Kúria 2015. április 28-án hozott megdöbbentő ítélete szerint bár személyes szabadságát és emberi méltóságát megsértették, ennek ellenére nem illeti meg nem vagyoni kártérítés a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt Hegedűs Sándornét, akit 2006. október 23-án délelőtt a budapesti Nádor utcában több tucat társával együtt a gyurcsányi rendőrség - a Kúria korábbi ítélete szerint - jogellenesen körbezárt és lökdösve feloszlatott. A meghurcolt asszony verés és önkényes letartóztatás nélkül körbezárással, kiszorítással, lökdöséssel és terrorisztikus fenyegetettséggel ugyan "megúszta", de sokkoló traumaként élte meg a kiszolgáltatottságot, megalázottságot és máig hordozza annak lelki terheit. A legsokkolóbb azonban, hogy míg a karhatalmi tobzódást vele együtt átélő két sorstársa nem vagyoni kártérítést is kapott - fejenként kamatostul háromszázezer forintot -  addig neki a bizonyított hátrányok ellenére semmi jár, sőt közel ekkora összeget kell perköltségként megfizetnie. A bírósági tárgyalásról korabeli rendőrségi felvételeket is tartalmazó videós tudósítást Almási Lajos készítette:


Vádlottból vádló 3.: első fokon megúszták a 2006-os rendőrök, de még nincs vége

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. április 19-én bizonyítottság hiányában első fokon felmentett a 2006 őszi erőszakos cselekmények miatt a sértett által vádlottak padjára ültetett két rendőrt: Sz. Tamást és B. Norbertet, utóbbi már nincs állományban. A két rendőrt - az eljárást megszüntető ügyészség helyett -  egy 2006 őszi jogsértett, Dukán Dániel pótmagánvádló idéztette a bíróság elé vele szembeni, 2006. szeptember 20-i bántalmazás miatt. Az ítélet nem jogerős, pótmagánvádló fellebbezést jelentett be vádlottak terhére bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása iránt.- Almási Lajos videós tudósítása az ítéletről



A pótmagánvádat az a - dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt - Dukán Dániel terjesztette elő, akit annak idején, 2006. szeptember 20-án
hajnalban egyetemistaként a Blaha Lujza tér környékén civil ruhás rendőrök megtámadtak, brutálisan megvertek, azt állították róla, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban első fokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. A másodfokú bíróság 2 évre enyhítette a büntetését és a végrehajtást felfüggesztette, de pártfogói felügyelet alá került. A 2006 őszi elítélésekkel kapcsolatos, 2011-ben hozott semmisségi törvény jelentős részben Dániel esete miatt született és ennek nyomán elítélését megsemmisítették.

Hogyan tovább, devizahitelesek? - brüsszeli beszélgetés Morvaival


A felvételen a "devizahitelesek" 2015. március 31-i brüsszeli tüntetését, jogi panaszbeadványának átadását, majd "közmeghallgatását" követő, az Európai Parlament tv stúdiójában felvett brüsszeli beszélgetés látható. A téma: mi történt, hol tartunk, s hogyan tovább?

A beszélgetés résztvevői:
Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő
Kerékgyártó Lászlóné - Radikális Bankellenes Csoport
Dr. Varga-Damm Andrea ügyvéd, bankjogász
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Pálosi Attila - Nem adom a Házamat Mozgalom

Beérik a vetés- Tapolca után

Tiszta szívből gratulálok Rig Lajosnak, aki tegnap megszerezte a Jobbik első egyéni mandátumát a tapolcai időközi választáson. 

Hazugság a "devizahitel" és a "forintosítás" - devizahitelesek brüsszeli meghallgatása, II. rész

A "devizahitel" és a "forintosítás" kifejezés éppoly hazug, mint annak hirdetése, hogy "megoldódott a devizahitelesek helyzete a forintosítással" - vált világossá a brüsszeli hallgatóság számára az Európai Parlamentben dr. Morvai Krisztina EP képviselő által szervezett, magyar devizahitelesek és számos érdeklődő (köztük EP képviselők és az Európai Bizottság illetékesei) részvételével tartott, nyilvános meghallgatáson, 2015. március 31-én. A felvétel a meghallgatás 2. részét mutatja be, többek között becsapott károsult devizahitelesek megrázó tanúságtételeit, az Európai Bizottság illetékesének álláspontját, illetve saját nyilatkozatomat, amelyben  többek között a devizahitelezést vizsgáló parlamenti albizottság alelnökeként szerzett tapasztalataimról és a vizsgálat megállapításairól számolok be, illetve a tisztességes megoldást szorgalmazom.


Hazugság a "devizahitel" és a "forintosítás" - devizahitelesek brüsszeli meghallgatása, I. rész

A "devizahitel" és a "forintosítás" kifejezés éppoly hazug, mint annak hirdetése, hogy "megoldódott a devizahitelesek helyzete a forintosítással" - vált világossá a brüsszeli hallgatóság számára az Európai Parlamentben dr. Morvai Krisztina EP képviselő által szervezett, magyar devizahitelesek és számos érdeklődő (köztük EP képviselők és az Európai Bizottság illetékesei) részvételével tartott, nyilvános meghallgatáson, 2015. március 31-én. A felvétel a meghallgatás 1. részét mutatja be, a 2. rész közzétételére rövidesen sor kerül.




2006-os rendőrterror: holnap várható ítélet két rendőr elleni büntetőperben

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (Budapest, V., kerület, Markó u 25.)  a II. 284. sz. tárgyalóeremben holnap  (április 10.) 8 óra 30 perces kezdettel kerül sor egy pótmagánvádas büntetőeljárás ítélethozatali tárgyalására, amely során  a 2006 szeptember 20-án történt rendőri erőszak miatt több mint 8 év után  két rendőr súlyos testi sértés miatt felelhet .

A pótmagánvádat az a - dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt - Dukán Dániel terjesztette elő, akit annak idején, 2006. szeptember 20-án hajnalban egyetemistaként a Blaha Lujza tér környékén civil ruhás rendőrök megtámadtak, brutálisan megvertek, azt állították róla, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban elsőfokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. A másodfokú bíróság 2 évre enyhítette a büntetését és a végrehajtást felfüggesztette, és pártfogói felügyelet alá került.

Devizahitelesek Brüsszelben - Drámai képsorok és történetek

Magyar devizahitelesek 2015. március 31-i brüsszeli akcióját mutatja be Almási Lajos videóösszeállítása, amelyen látható az európai uniós normák megsértését panaszoló petíció benyújtása, az Európai Parlament épülete előtti tüntetés és az európai parlamenti nyilvános meghallgatás néhány részlete. A felvételen látható a meghallgatáson elmondott hozzászólásom, amelyben többek között a devizahitelezést vizsgáló parlamenti albizottság alelnökeként szerzett tapasztalatokról és a vizsgálat megállapításairól számolok be, illetve a tisztességes megoldást szorgalmazom.

Az akcióról részletes képes beszámoló és a benyújtott petíció itt olvasható.
 
A feltámadás reményével átitatott, áldott Húsvétot kívánok minden kedves látogatómnak!
 
Budapest, 2015. április 4.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

A devizahiteleseknek elegük lett! Most Brüsszelbe mentek és a végsőkig harcolnak... (képek, videó)

Megtisztelő és kihívással teli feladat volt jogi és szervezési segítséget adnom az adósságcsapdában vergődő, elkeseredett devizahitelesek minapi brüsszeli akciójához: többek között segítettem petíciójuk megfogalmazásában, az akció megvalósításában, a meghallgatáson, mint a devizahitelezést vizsgáló parlamenti albizottság volt alelnöke felszólaltam, illetve Almási Lajossal együtt tető alá hoztuk a meghallgatáson is levetítésre került és azóta a világhálón látható, az „Igazságot akarunk ! – adósságcsapdába esett devizahitelesek segélykiáltása” című dokumentumfilmet, amely tényszerűen és hatásosan mutatja be, hogy a sikerpropagandával ellentétben a „forintosítási” törvény csapdában hagyta a károsultakat és azt, hogy a civilek mindenre elszántak a tisztességes rendezés érdekében. Köszönet dr. Morvai Krisztinának és munkatársainak, akik áldozatos munkája nélkül ez az akció nem valósulhatott volna meg. Kérek mindenkit, hogy vigyék hírét ennek az akciónak, a petíciónak és filmnek, mivel a hazai sajtó döntő többsége (MTI is) felháborító módon elhallgatta ezt a nem mindennapi akciót!
Áldott Húsvétot kívánok ezúton is mindenkinek!

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

2015. március 31-én Brüsszelben az Európai Parlamentben tiltakozó, figyelemfelkeltő akciót tartottak magyar civilek a Radikális Bankellenes Csoport szervezésében.  Ennek keretében a becsapott magyar devizahitelesek képviseletében petíciót nyújtottak be, tüntettek és a dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő által szervezett közmeghallgatáson ismertették a teljes kiszolgáltatottságba került adósok helyzetét.

A petíció linkje itt elérhető.

Az eseményen levetítésre került az „Igazságot akarunk! – adósságcsapdába esett devizahitelesek segélykiáltása” című dokumentumfilm. A film itt tekinthető meg:

Bajtársiasság Napja - kitartó nemzeti jogvédő küzdelem a bíróságon az igazságtételért

2014. március 24-én és 26-án két egész napos tárgyaláson 24 meghurcolt gárdista és hazafi felperes (köztük Kiss Róbert a Gárda volt főkapitánya) meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken annak a 86 jogsértettnek a kártérítési pere, amely a velük szemben 2009. július 4-én, a Bajtársiasság Napján brutálisan és törvényellenesen fellépő rendőri szerv ellen indult.
2010-ben Kiss Róbert keresete alapján a bíróság jogerősen megállapította, hogy az Erzsébet téri békés tiltakozást rendőrség jogellenesen oszlatta fel. Emiatt minden feloszlatás érdekében végrehajtott rendőri intézkedés (pl. 216 fő, köztük Vona Gábor és Kiss Róbert előállítása) törvénytelen és annak elszenvedői kártérítésre jogosultak.

Az első tárgyalásról (2014. december 2.) készült tudósítás itt tekinthető meg.

A jogsértetteket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és Bodnárné dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő partnere képviseli. A következő tárgyalásra július 9-én 8.30 órai kezdettel kerül sor, ahol a már meghallgatott gárdisták ügyében akár részítélet is születhet.