Sajtó

Szanaszét hevertek a rendőrfegyverek a tévéostrom idején

Majoros Zoltán ezredes el sem meri képzelni, mi történt volna, ha a tüntetők megtalálják a fegyvereket.

A 2002 és 2010 közötti rendőri jogsértéseket vizsgáló parlamenti testület ülésén Majoros Zoltán ezredes, aki 2006. szeptember 18-án, majd az október 23-i rendezvényen is műveletirányítóként dolgozott, a testület előtt elmondta: 17-én és 18-án (a tévészékház "ostromának" napján) nem rendeltek el készültséget a rendőrségnél, így a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) rendőreinek felszerelését nem tudták kiadni, mert a raktárosok hazamentek, a kulcsok meg náluk voltak.

Gergényi semmilyen felelősséget nem érez

Négy év után sem érez felelősséget Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006 őszén történt véres tömegoszlatásokkal kapcsolatban – mondta el az egykori terrorkapitány a pénteki parlamenti meghallgatáson.

A volt főrendőr a parlamenti bizottság meghallgatásán azt mondta: a tévészékház elleni ostrom békés tüntetésnek indult, de anarchiába torkollott, ilyenre 50 éve nem volt példa.

Mit telefonált Gyurcsány a 2006-os tüntetés kapcsán?

Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettesként kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel a tévészékház 2006-os ostroma alatt. Erről maga a rendőrtábornok számolt be a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának szerdai ülésén.

Szabadfi Árpád elmondta, hogy az ostrom napján, 2006. szeptember 18-án késő este - "mikor megindultak a drámai események" - a kormányfő felhívta, tájékoztatást kért tőle, és utasítást ugyan nem adott a rendőrségnek, de általánosságban megfogalmazta azt az elvárást, hogy az MTV székházát minden törvényes eszközzel védjék meg. Ezután Szabadfi akkor beszélt a kormányfővel, amikor elmondta neki, hogy a tüntetők betörtek a Szabadság téri épületbe.

Fegyelmi eljárás indult Budaházy ügyvédje ellen

A NapiászOnline elsőként kapott exkluzív felvételeket a börtönből, melyet az előzetes letartóztatását töltő Budaházy György ügyvédeje, Dr. Gaudi-Nagy Tamás Jobbikos képviselő készített

A NapiászOnline-on megjelent exkluzív interjú miatt kezdeményezett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Központi Nyomozó Ügyészség kamarai fegyelmi eljárást Budaházy György ügyvédje, Dr. Gaudi-Nagy Tamás ellen. Az eljárás kiváltó oka az a hangfelvétel volt, melyet a NapiászOnline tett elsőként közzé és amely egy védői konzultáció alkalmával lett rögzítve - az ügyvéd szerint jogszerűen. - A Budapesti Ügyvédi Kamaránál kezdeményeztek fegyelmi eljárást ellenem, mert júliusban egy védői konzultáció alatt diktafonnal jogszerűen rögzített egyórás beszélgetésem részletei több sajtóorgánumban is megjelentek - mondta el az üggyel kapcsolatban a NapiászOnline-nak Dr. Gaudi-Nagy Tamás. - Az interjút követően a sajtótilalmat azonnal feloldották Gyuri számára, így több médium is készíthetett vele riportot.

Szenzáció! Budaházy-interjú a Magyar Nemzetben

Budaházy: "Azok a terroristák, akik 2006-ban belelövettek a tömegbe!”

 

Azt esetleg a szememre lehet vetni, hogy álmokat kergettem, de azt senki sem mondhatja, hogy tönkre akartam tenni a hazámat – vallja Budaházy György, aki a váci börtönben adott interjút a Magyar Nemzetnek. A koncepciós jellegű eljárás során terrorizmussal gyanúsított Budaházy visszautasítja, hogy bármi köze lenne a Molotov-koktélos támadásokhoz, de szerinte azok nem is tekinthetők terrorakcióknak. "Azok a terroristák, akik 2006-ban belelövettek a tömegbe” – hangsúlyozza a Hunnia mozgalom vezetője.

Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva - "Budaházy politikai fogoly"

Aki látta a Hír Tv Célpont című műsorában a börtöninterjút Budaházy Györggyel, talán kicsit elgondolkodott, ki is ez az ember, és miről is van szó. Ahogyan szokták mondani, érzékeny téma , jogásznyelven folyamatban lévő ügy, döntsön a mindig rendkívül független bíróság.

Budaházy egyesek szemében szabadságharcos, romantikus hős, mások szemében holmi katonai szárny szellemi vezetője, terrorcselekmények kitervelője. Több mint egy éve ül a börtönben, ártatlannak vallja magát, szerinte bizonyítékok nincsenek ellene.

Szávay István: Felháborító, hogy a kormány nem kívánja támogatni a Magyarok Világszövetségét!

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke kérdést intézett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez a Magyarok Világszövetsége állami támogatásával kapcsolatban. A képviselő arra volt kíváncsi: kívánja-e a Kormány a következő költségvetési évtől kezdve anyagilag támogatni a Magyarok Világszövetségének működését?Semjén Zsolt augusztus 5-én kelt levelében sajnálatos módon így válaszolt: ”Kormány, ahogyan a korábbiakban, úgy a jövőben sem kívánja a költségvetésben támogatni a Magyarok Világszövetségének működését.” Ez az egysoros, minden indoklást nélkülöző válasz egyrészt felháborító, másrészt világossá vált az is, hogy a legnagyobb összmagyar szervezet ügye mennyire érdektelen az új kormány számára. A miniszterelnök-helyettes állásfoglalása egyébként sajnos nem volt meglepő, hiszen már XXI. tusványosi nyári egyetemen is kifejtette, hogy a „Magyarok Világszövetsége nem valósult meg”, így egy új, a magyar államhoz kötődő intézményt kell létrehozni.

Feloldották a nyilatkozat-zárlatot Budaházy ügyében! + video

Feloldották a nyilatkozat-zárlatot Budaházy György ügyében, tájékoztatta a NapiászOnline-t Dr. Gaudi-Nagy Tamás, az előzetesben ülő György ügyvédje. Budaházy elsőként a NapiászOnline-nak nyilatkozott

Korábban már beszámoltunk Budaházy György börtönben töltött egy évéről, aki akkor még hivatalosan nem nyilatkozhatott a sajtónak. A korábbi felvételt - a mostanihoz hasonlóan - Dr. Gaudi-Nagy Tamás bocsátotta a NapiászOnline rendelkezésére.

Az MSZP nem vesz részt a rendőri túlkapásokat vizsgáló albizottság munkájában

Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására - közölte Nyakó István arra reagálva, hogy Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: szeptember végén akarják meghallgatni a volt miniszterelnököt.

Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott: az albizottság házszabályszerűen alakult meg, de politikailag illegitim.

Mandiner.hu: Gaudi-Nagy - Lázár listája alkalmas eszköz

Alkalmas eszköznek tartja Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester internetes listáját a szociális támogatásokkal való visszaélések ellen Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Elmondta, pártja szerint a kormánynak jogalkotási lépéseket kellene tennie a visszaélések elkerülésére.

Szerbia nem nyugszik bele a hágai döntésbe

Szerbia diplomáciai offenzívára készül a Nemzetközi Bíróság döntése után, amely alapján Koszovó függetlenedése nem ellentétes a nemzetközi joggal. Pristina szerint 35 újabb ország ismerheti el hamarosan függetlenségüket, az eddigi ellenzők, köztük Kína és Oroszország azonban nem változtattak álláspontjukon. Abházia elnöke máris a bírósági döntésre hivatkozva követelte elismerésüket.

Szerbia folytatja a diplomáciai küzdelmet Koszovóért a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) csütörtöki tanácsadó véleménye után is, amely jogszerűnek mondta ki a volt szerb tartomány függetlenségét, írják a szerb lapok. Már a hét végén legalább húsz tapasztalt diplomata fog felkeresni 55 országot, átadják Boris Tadic államfő levelét, és szóban is érvelnek saját álláspontjuk mellett.

Koszovó nem sértett nemzetközi jogot

A hágai Nemzetközi Bíróság nem kötelező érvényű állásfoglalása szerint Koszovó nem függetlenségének kikiáltása nem volt ellentétes a nemzetközi joggal. A döntés akár hivatkozási alapként is szolgálhat más országokban élő kisebbségek számára.

Az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának tanácsadó véleménye szerint Koszovó 2008-as egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal.

Budaházy a bulvárban: Exkluzív! Budaházy György - börtöninterjú! + video

A NapiászOnline.hu exkluzív interjút készíthetett Budaházy Györggyel, aki egy éve ül előzetes letartóztatásban. Budaházyt szigorú őrizet alatt tartják, a sajtó képviselői sem mehetnek be hozzá

A NapiászOnline.hu birtokába exkluzív nyilatkozat jutott el Budaházy Györgytől, aki készséggel mesélt börtönéletéről. A cikk alapanyagául szolgáló hangfelvételt Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Budaházy Györggyel folytatott védői konzultáció során rögzítette és bocsátotta a NapiászOnline rendelkezésére, Budaházy György hozzájárulásával.

Vona Gábor: A Gárdáért kiállunk. Nem szélsőséges, hanem nemzeti radikális párt a Jobbik

A Magyar Nemzeti Gárda ügyében Orbán Viktor és a kormánypárt álláspontja szöges ellentétben áll a Jobbik véleményével. Míg a kormányfő, az állam erőszak-monopóliumát megkérdőjelező szerveződésnek, addig a Jobbik tisztességes magyar emberek összetartó közösségének tartja a Gárdát. Vona Gábor a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, a miniszterelnök és a frakció közötti egyeztetés után a barikad.hu-nak kijelentette, a Jobbik nem szélsőséges, hanem radikális nemzeti párt.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás kiegészítése a Fidesz székház előtti tüntetéshez

A 2006 őszi civil jogsértettek és jogvédők tegnapi Fidesz székház előtti tüntetéséről kiadott MTI tudósításhoz az alábbi kiegészítést tartom szükségesnek a közvélemény tudomására hozni és ennek közlését kérem az MTI Zrt.-től különös figyelemmel a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésére, amely szerint a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, gyorsnak, hitelesnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie, illetve a 2. § (1) bekezdés szerint a nemzeti hírügynökség közszolgálati feladata többek között, hogy a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről híreket, tudósításokat szolgáltasson.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás kiegészítő tájékoztatása a 2006 őszi civil jogsértettek és jogvédők Fidesz székház előtti 2010. május 7-i tüntetéséről kiadott MTI tudósításhoz

A 2006 őszi civil jogsértettek és jogvédők tegnapi Fidesz székház előtti tüntetéséről kiadott MTI tudósításhoz az alábbi kiegészítést tartom szükségesnek a közvélemény tudomására hozni és ennek közlését kérem MTI Zrt-től különös figyelemmel a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésére, amely szerint a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, gyorsnak, hitelesnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie, illetve a 2. § (1) bekezdés szerint a nemzeti hírügynökség közszolgálati feladata többek között, hogy a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről híreket, tudósításokat szolgáltasson.

Miniszterelnöki megbízott vizsgálja a 2006-os zavargásokat

Balsai István fogja kivizsgálni a 2006 októberében történteket.

A Fidesz-KDNP első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy Orbán Viktor egy miniszterelnöki megbízottat nevez ki Balsai István személyében a 2006 októberében történtek kivizsgálására.

Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szerdai alakuló ülésén az Országházban.

A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt.

"Ezért felelni kell" - a törvényes keretek között - mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel - szögezte le Orbán Viktor.

MTI - Hír24

Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőrterror miatt

Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.

Az asszony csütörtökön, a bírósági tárgyalás első napján elmondta: 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényén vett részt, majd hazaindult a férjével. Mint hozzátette, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szembetalálkoztak a rendőrökkel, akik több lövést adtak le az utcán lévő békés tömegre, őt a nyakán, a jobb füle alatt érte a gumilövedék.

A felperes kitért arra: a történtek hatására sokkot kapott, azóta is pszichiátriai kezelésre jár. Az, amit átélt, a mai napig kihat mindennapjaira, magánéletére, továbbá közrejátszott egészségének további romlásában: a traumák következményeként leszázalékolták, rokkantnyugdíjat kap és járandósága felét gyógyszerekre költi - közölte.

Az asszony jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás - aki egyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője - felhívta a figyelmet arra, hogy megpróbáltak peren kívül megegyezni a Készenléti Rendőrség jogelődjével, de ez nem járt sikerrel. Közlése szerint ez azért nem sikerült, mert a nő időközben megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amelynek elnöke; ez a szervezet a 2006. őszi rendőri fellépés áldozatait tömöríti. Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy hasonló ügyekben húsz alkalommal már sikerült peren kívüli egyezségre jutni.

A jogi képviselő a tárgyaláson kifogásolta, hogy a kereset benyújtása és a per kitűzése között tíz hónap telt el, s ez messze meghaladja a törvény által előírt négy hónap maximumot. Mint mondta, megfontolja, hogy ezért a késedelemért éljen-e a bírósággal szemben kártérítési igénnyel.
A védő elmondta azt is, hogy 2006. október 23-án a rendőrök - akiken nem volt azonosító jelzés - olyan gumilövedékeket használtak és okoztak azokkal több súlyos sérülést, amelyek nem voltak még rendszeresítve.

Az alperes nem vonta kétségbe, hogy az asszonyt gumilövedék találta el, azonban a lövés szándékosságát és a kártérítés mértékét vitatja.
A per novemberben folytatódik, addig a bíróság orvos szakértőt rendel ki annak megállapítására, hogy a sértett milyen mértékű fizikai és mentális sérülést szenvedett.

MTI

ITT AZ IDŐ? – szubjektív beszámoló a kétharmados többségről álmodó program nélküli párt nagygyűléséről

A Fidesz budapesti kampányának gerincét adó Tarlós István-fórumok első állomása, a XV. kerületi Újpalotán volt hétfőn este. A 23 kerületet érintő rendezvények célja a választókerületek Fidesz jelöltjeinek népszerűsítése. Budapest 23. választókerületében dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) fideszes ellenfele László Tamás országgyűlési- és kerületi önkormányzati képviselő.

Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik felkérésének elfogadásáról

 
Alapos megfontolás után örömmel fogadtam el Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének múlt évben hozzám intézett felkérését, hogy a demokráciáért, a magyar emberek szabadságáért, méltóságáért és jogaiért évek óta kifejtett nemzeti jogvédő tevékenységemet az eddigi következetességgel, elszántsággal, de új szerepben: Magyarország országgyűlési képviselőjeként is folytassam.

A megmérettetést vállalva Budapest 23. sz. egyéni választókerületében (XV. kerület) indulok a Jobbik képviselőjelöltjeként. Párton kívüliként örömmel vállaltam a jelöltséget egy olyan párt támogatásával, amely következetesen és kétes háttéralkuk nélkül harcol a magyar emberek szabadságáért, méltóságáért, a nemzeti öntudat erősítéséért, Magyarország felemelkedéséért.