Reiner Péter beszámolója Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás október 29-i sajtótájékoztatójáról, amelyben a nemzeti jogvédők elleni koncentrált támadásokra válaszoltak

Kedves Barátaim, Tisztelt Honfitársaim!

Rendkívüli sajtókonferenciára hívtak tegnap jogvédő barátaim, Morvai Krisztina asszony a Jobbik EP képviselője és Gaudi Nagy Tamás A jobbik országgyűlési képviselője mindketten jogvédők.

Mint a sajtókonferencia folyamán egyértelműen kiderült, teljes joggal és megalapozottsággal tették fel nemcsak költőinek szánt első kérdésüket a nagyszámban megjelent sajtó képviselőinek:"Mi folyik itt ebben az országban?"Először Gaudit idézem az erre a kérdésre adott lényegre törő válaszával.

"A korábban úgynevezett nemzetinek mondott sajtó hihetetlen vehemensen kezdte támadni azon nemzeti jogvédők munkáját, önzetlen tevékenységét, akik álláspontom szerint nyugodtan nevezhetünk a Nemzet lelkiismeretének példátlanul sikeres jogvédő tevékenységük alapján."

Ebben a hihetetlenül agresszív támadásban folyamatosan részt vesz a Magyar Nemzet és Magyar Hírlap napilapok és mind a HÍR TV, mind pedig az ECHO TV.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valamennyi említett és még számos más média képviseltette magát a tájékoztatón.

Ez az érthetetlen támadás sorozatot mindkét képviselő teljes joggal hasonlította az ötvenes évektől jól ismert bolsevista lélektani hadjáratokhoz, melyekkel az erőszakos diktatúra mindig akkor élt,amikor elő akart készíteni egy ellenfelei ellen irányuló leszámolást,annak eltakarására a figyelem elterelésére szolgáló taktikával.

Az ECHO TV-ben hosszú hónapok óta a politikából önmagukat már régen véglegesen kiíró megmondó emberek Bencsik András vezetésével az egyre süllyedő példányszámú Demokrata nevű hetilap főszerkesztőjeként a rá évtizedek óta unalomig jellemző módon mindkét képviselőt tudatosan összemossa  Budaházyékkal, akit terroristaként aposztrofál bebizonyíthatatlan vádjaival.

Ezzel kivan hozzájárulni a narancsos forradalmárok terrorista kereső tevékenységével,mellyel nemcsak a jogvédő nemes munkát szándékoznak lejáratni,hanem a bűntelenül elítélt Magyar Gárda tagjainak további üldözését is indokolják.

2001. szeptember 11-től megbélyegzésnek számít, akire rásütik a terrorista jelzőt.

Az úgynevezett terrorelhárító tevékenység nem más, mint a jogvédő munka értékének tudatos és megtervezett lejáratási szándéka mindkét képviselő szerint.

Bencsik és tettestársai odáig elmennek az ECHO TV adásában, hogy azt állítják, Budaházy bűnöző, Morvai és Gaudi pedig bűnsegédek.

Tudnia kell ennek az embernek és társainak, hogy alaptalan állításaik polgári pert vonnak maguk után.

Gaudi véleménye szerint október 20-án botrányos jelentést fogadott el az emberjogi albizottság, amivel szemben önálló véleményt fejtett ki beadványában.

A lényeg, hogy 2006-ban álláspontja szerint nemzeti ellenállás bontakozott ki az őszödi beszéd kippatanása után a diktatúra ellen.

A hatalom azokkal szemben lépett föl erőszakos és megengedhetetlen eszközökkel, akik szabadságvágyuktól vezettetve léptek föl tiltakozásul.

Gaudi állítása szerint nem véletlen, hogy ennek az időszaknak a két emblematikus figurája Szabadfi Árpád, az ORFK volt helyettese, rendőr dandártábornok és Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke, az albizottsági meghallgatások erkölcsi súlya alatt lemondtak.

Még Balogh Zoltán fideszes parlamenti képviselő is felháborodott a hírek szerint, amikor kiderült, hogy a Gyurcsány és Bajnai kormányok "udvari jogvédői" a Helsinki Bizottság kitüntetésre lettek előterjesztve, állította Gaudi, egyúttal azt kérdezte, hogy mi lesz azokkal, akik többszöri meghívásra is megtagadták az albizottság előtti megjelenést (Szilvási, Gyurcsány).

Amikor bejavasolta előterjesztését a meg nem jelenők törvényi szankcionálását, a bizottság fideszes többsége egy emberként söpörte le javaslatát, vajon milyen célok érdekében?

A 2006 őszén történtekben állítása szerint Gyurcsány súlyos politikai és büntetőjogi felelőssége állapítható meg és mind Morvai Krisztina, mind Gaudi elleni jogvédői minőségükben történt rendőri fellépésekben könnygázzal történt lefújásukban, a Gyurcsány által sugallt Szilvási-Draskovics-Lendvai boszorkánykonyhában kifőzött leves tetten érhető.

Budaházy ellen jelenleg 13 eljárás van folyamatban, mely eljárásokat 8 év alatt gyűjtötte be tevékenységével, miközben házkutatásai folyamán lisztet és fűnyirásra alkalmas üzemanyagot tudott "lefoglalni" a terror elhárító kommandó.

Gaudi bejelentette, hogy a Magyar Nemzet hasábjain F. Róbertre hivatkozó  cikk minden valós alapot nélkülöz, mert az érintett nyilatkozata szerint visszavonta az ellene folyó eljárás folyamán erőszakosan kicsikart vallomását, melyet kizárólag családjáért aggódva tett meg a zsarolások hatására. Ezek szerint az ezzel ellenkező anyagokat sugárzó HÍR TV és Magyar Nemzet folyamatosan hazudik, állította.

Az emberek, amikor kétharmados bizalmukkal támogatták a jelenlegi kormányt, elszámoltatásra szavaztak és nem a diktatúra által kezdeményezett és most az "együttműködés kormánya" által folytatott Budaházy elleni hisztéria hadjárat folytatására.

Szilvási György szerint már 2006. szeptember 18-át követően "szélsőjobboldali szervezetek" radikális hálózatokat" hoztak létre a Gyurcsány rendszer szerinte "erőszakos megdöntésére".

A törvénytelen radikális titkos hálózatot létrehozó  szervezetek szerinte többek között a 64 Vármegye Mozgalom, a Lelkiismeret 88 Mozgalom, a Magyarok Világszövetsége, a MIÉP, a Jobbik, sőt még a MAGOSZ is, de egyes fideszes helyi szervezetek is részt vettek ezekben a 'törvénytelen tevékenységekben" 2006. október 23-án.

Szilvási úgymond az alkotmányos rend elleni folyamatos támadások hatására és a rend védelmében fellépve indította el koncepciós eljárását a Hunnia Mozgalom ellen, jelenleg ezzel a gyanúsítással 17 ember van letartóztatva.

Morvai Krisztina asszony, EP képviselő elmondta, hogy véleménye szerint Szilvási a Rajk pert tanulmányozva annak mintájára állította össze a Hunnia Mozgalom elleni vádakat.

A Magyar Nemzet és Magyar Hírlap illetve a HÍR TV és az ECHO TV erősíti Szilvási koncepciójában legyártott Lapid Lajos és Lendvai Ildikó "áldozati státuszát".

Eközben az inkriminált média "elfelejti", hogy elsősorban Lapid nevéhez köthetők a 2006 őszi rendőrségi atrocitások.

"Mi folyik itt?" kérdezi teljes joggal az EP képviselő Morvai Krisztina, mert a fent említett úgynevezett "nemzeti média" bűnsegédként támogatják az ellehetetlenülő koncepciós eljárásokat, sőt még egy lapáttal ráraknak az ügyészségi vádiratra és tisztességesnek ismert újságírókat kényszerítenek arra, hogy ehhez asszisztáljanak.

A képviselő asszony vélelmezte, hogy amerikai és más un. terror ellenes szervezetek elvárásainak igyekszik az ügyészség megfelelni és ebben az említett média a már eddig is ellenségképet felmutatókhoz csatlakozva igyekszik ráhangolni olvasó és nézőközönségét.

A képviselő asszony nyílt levelet ír a HÍR és ECHO TV nézőinek, melyben a tényeket fogja bemutatni a hamis állításokkal szemben és felhívja a nézők figyelmét, mi a valódi politikai üzenete ennek a most felerősített pszichológiai hadjáratnak és figyelem elterelésnek.

A nemzeti jogvédők továbbra is kiállnak az emberi alapjogok mellet és egyenesen jogtörténelmi jelentősége is van kőkemény kiállásuknak és nem csak a vádlottak felmentéséért, hanem teljes kártérítésükért is küzdenek.

A lakáj módjára viselkedő Bencsik hazug állításaival szemben az NJSZ azonnal a tragédia hírére felajánlotta önzetlen segítségét a vörösiszap áldozatai részére, ezért érthetetlen a Gaudi és jogvédő társai ellen elindult rágalom hadjárat.

A kommandósok terrorelhárítói köntösben fellépve a történelemből már jól ismert ÁVH-ás módszereket alkalmazva, bárki otthonára rátörhetnek, bármit ellenőrizetlenül "megtalálhatnak" és bármely állampolgár telefonját "törvényesen "lehallgathatják, a terror ellenességre hivatkozva keresik az új "Osama BIn Ladeneket" hazánkban.

Az nem véletlen, hogy a politikai foglyok mielőbbi kiszabadítása érdekében két parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva Gyula is csatlakozott ahhoz a három napos éhségsztrájkot folytató 64 tiltakozó társához, akik ezzel a szolidáris kiállásukkal is fel akarták a közvélemény figyelmét hívni az újra támadó diktatúrára veszélyére a "kétharmados szavazófülkeforradalmárok" diktatúra hajlamára.

Összegezve,álláspontom szerint a legfőbb ideje,hogy a jogvédők és a Jobbik országgyűlési ellenzéki pártként felhívják az emberek figyelmét arra, hogy az alkotmányozásra készülő narancsos hatalom gyanítható nem tudja vagy nem akarja betartani az általa a választásokkor megígért teljes felelősségre vonást.

Ezért ennek eltakarására és a közvélemény figyelem elterelésére és befolyásolására bűnbakokat keres és talál a régi "jó módszereket "ismét eszközként alkalmazva, ezért kellenek Budaházyék fedőtevékenységükként.

Az emberek széleskörű figyelemfelkeltésére és a velük történő folyamatos beszélgetésre csak SAJÁT MÉDIA eszköze lehet a megoldás,tehát saját hírszolgálat,rádió és televizió!

Adja az Isten, hogy ezt a Jobbik politikacsinálói is így gondolják!

Szebb Jövőt!

 

Reiner Péter