„Közeledik az igazság napja” – Jobbik kampányzáró Szombathelyen

Egy fiatal táblát emel a magasba, rajta a Baló név áthúzva, alatta nagyobb betűkkel Balu. Van némi pikantériája a dolognak, hiszen így arra szólítják fel Morvait, hogy volt férje helyett válassza a Haladás egykori csapatkapitányát.

A gyógyszer-lobbinak a profit az érdeke, nem a beteg gyógyulása - tudósítás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében 2010. március 22-én tartott sajtótájékoztatóról

Téma:  a rákos betegeken segítő CoD tea–rendszer elleni – Gazdasági Versenyhivatal által indított - koncepciós eljárás.

(közreműködtek: Dr. Dávid Tamás professzor és jogi képviselői, dr. Gaudi-Nagy Tamás és dr. Bardon István ügyvédek,  dr. Morvai Krisztina is elmondja véleményét, továbbá gyógyult betegek (pl. Payer András) és a CoD alkalmazása miatt meghurcolt orvos is megszólalnak.

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszterjelöltje beszédei a Magyarok Házában 1-10. rész

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszterjelöltje beszédei a Magyarok Házában /1-10.

Áldott húsvétot kíván minden magyarnak a Jobbik

Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. (János evangéliuma 20, 12-14.)

Krisztus feltámadt! - Vona Gábor Húsvéti üzenete

A keresztény világ közel 2000 éve Húsvétkor a Megváltót ünnepli.

A jogvédők lejáratása kudarcra van ítélve - válasz a Gondola.hu rágalmaira

Tisztelt Gondola Szerkesztőség!
 

Slotáék közleményben rettegnek a Jobbiktól

A szélsőségesen magyargyűlölő Fico Róbert és Szlota János által gerjesztett tót magyargyűlölet ihlette azt a közleményt, melyet a Jobbik ellen adott ki a szlovák Külügyminisztérium. Ez is bizonyítja: egyedül a Jobbik áll ki határozottan elszakított területeinken élő nemzettestvéreinkért.

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás Révkomáromban (képekkel)

 

(Tudósítás képekkel)

Videó az újpalotai fórumról

Dr. Gaudi-Nagy Tamás újpalotai fórumon az elszámoltatásról, a választás fontosságáról, a manipulációkról, a gyarmatosításról, a szabadságjogok Gyurcsány-Bajnai korszakban történt durva megsértéséről, 2006 őszéről és a XV. kerület problémáiról (5-7. rész)

(lakossági fórum, Hartyán közi iskola 2010. februrár 19.)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás átmentek a kettészelt Komárom hídján

Március 31-én az immár hagyományos „Jobbik-terepen“, az 1892-ben épült Erzsébet-híd dél-komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyi miniszterjelöltje és Morvai Krisztina EP-képviselő, a Jobbik államfőjelöltje.

A Jobbik kampányvideója

Te, Gaudi, tudatosan segíted Slotáékat! – nyílt levél Gaudi-Nagy Tamásnak

Kedves Tamás!

“Magadtól vagy ostoba, vagy valaki súgja a füledbe, hogyan kell profi módon ostobának lenned” – kérdezi tőled az a Kövér László az egyik Fidesz-közeli TV péntek esti adásában, akinek most először csalódást okoztál. Mert, mint mondta Kövér nagybajuszú, szépen fésült patyomkin-magyarnak látszó komisszár elvtárs, a korábban közismerten intelligens Vona hengerfejessé válása és folyamatos olajköpése már nem meglepetés senki számára (aki a Fidesz oldaláról nézi a politikai tájat!).

Gaudi-Nagy Tamás beszéde a debrecenei lakossági fórumon (Debrecen, 2010. március 21.)

Hungarica - A szabadság betűi (videó)

A Hungarica zenekar "A szabadság betűi" című száma (közreműködik: dr. Morvai Krisztina - próza, dr. Gaudi-Nagy Tamás - gitár, Wéber Iréna - ének) - koncertfelvétel (II. Koncert a nemzeti jogvédelemért, 2010. március 20. Petőfi Csarnok, készítette: Császár Tamás)

Számmal jelzett ember (videó)

A Kugli zenekar "Számmal jelzett ember" című (Budaházy Györgynek ajánlott) száma (közreműködik: dr. Gaudi-Nagy Tamás  - gitár, Bánkúty Anikó - ének)
- koncertfelvétel (II. Koncert a nemzeti jogvédelemért, 2010. március 20. Petőfi Csarnok)