Július 4. - a Bajtársiasság Napjának 11. és a pozsonyi csatának 1113. évfordulója üzeni: minden hazafira szükség van

 

11 éve ezen a napon csapott le a nemzetellenes balliberális rezsim rendőrterrorja  a Magyar Gárda feloszlatása miatt és Budaházyék szabadon bocsátásért békésen tiltakozó gárdistákra és hazafiakra a budapesti Erzsébet téren.

A bukás előtt álló rezsim rendőrsége 216 hazafi személyes szabadságát, emberi méltóságát, gyülekezési jogát és testi épségét sértette meg, amikor  elfogták, sanyargatták és előállítottak őket brutális módon, közvetlen közelről rájuk fújt rendkívül erős paprikasprével, sokukat fojtogatva, vonszolva, tonfával végigerve, rugdosva. Megteltek budapest rendőrségi fogdái a sok órán át fogva tartott gárdistákkal. 

11 év után megállapítható:  a csatát a gárdisták és hazafiak nyerték hiába  vetették be ellenük a nyers karhatalmi erőszak és a jogi megtorlás 2006 őszén már bejáratott gyurcsányi modelljét. Máig példa erejeű az a bátor és erőszakmentes kiállás, amit akkor a gárdisták és hazafiak tanúsítottak. Ellenállásuk és ez a nap sokban hozzjárult ahhoz, hogy az a rendszer megbukott és kétharmados többséggel új álljon fel. Az új rendszer bár szakított a nemzetellenességre épülő iránnyal azonban a magyar gárdistákat nem kitüntetésben részesítette a Budaházy-Hunnia per vádlottaivel egyetemben, hanem folytatta üldözésüket.  A hazafiak elleni megtorlások felelősei lényegében büntetlenek maradtak.

Ennek ellenére a gárdisták mghurcolása miatti igazságtételi küzdelmet megnyertük: először  az oszlatás jogellenességét állapíttattuk meg a bírósággal, majd sokéves eredményes jogi eljárások eredményeként több mint 100 gárdista és hazafi részesült kitartó jogi küzdelmünk miatt tisztességes kártérítésben, amelyről sokszor számoltam be. Emlékeztetőnek egy három évvel ezelőtti pernyertesség tudósítása álljon itt: https://www.youtube.com/watch?v=soXsPFSS6Bg 

Tisztelet és főhajtás nekik, bátor és önfeláldozó, példértékű kiállásukért. Sajnos a megtiport gárdisták közül legalább öten azóta elhunytak. Örök dicsőség fényeskedjék nekik. 

De az igazságtétel csak akkor lehet teljes, ha sor kerül végre a Magyar Gárda teljes politikai jogi rehabilitációjára és a Gyurcsány-rendszerben indult koncepciós eljárást Budaházyék ellen leállítják vádejtéssel vagy közkegyelemmel. 

Ehhez képest a március 1-ejei Horthy emlékmeneten a Szent Korona másolatát vivő gárdisták ellen büntetőeljárás indult, a Budaházyék elleni "terrorper" már 11 éve zajlik teljesen értelmetlenül, a megdőlt vádak okán megalapozatlanul.  

A hazafiaknak járó teljes körű igazságtétel elmaradása erősíti a bukott nemzetáruló balliberális erők esélyeit 2022-ben. Soha nem engedhejtük vissza őket a hatalomba. Ehhez az egykori ellenálló hazafiakat megbecsülni és partnernek kell tekinteni, rehabilitáció jár nekik. Ezért is elengedhetetlen az elmaradt igazságtétel beteljesítése.

1113 éve Árpád és hadai a magyarság megsemmisítésére fevonult erőket tönkreverték a dicsőséges pozsonyi csatában. Nekünk ma szintén szembe kell szállnunk a magyarság ellen támadó külföldi és hazai erőkkel. Ehhez a sorsdöntő nemzetmentő küzdelemhez minden hazafira szükség van.

Végül ajánlom megtekintésre öt évvel ezelőtt a Bajtársiasság napján tartott emlékmeneten elmondott máig időszerű beszédemet. Nem mindenki maradt hű azóta a gárdistákhoz...

Budapest, 2020. július 4-én

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamas.hu

A legfőbb ügyésznél tett feljelentés után a Szent Korona megsértése miatt az idei "szivárványos" menet megtiltását kérte Budapest rendőr-főkapitányától a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

A társadalom többségi, normális részének emberi méltóságát, jogait és szabadságát, a közrendet sértő és súlyosan szeméremsértő „Pride” nevű, az államalapítás ünnepének idejére időzített akciót és provokatív vonulást a Szivárvány Misszió Alapítvány nemrég egy olyan botrányos képmontázst tartalmazó felhívással hirdetett meg, amely a magyar Szent Koronát a szexuális devianciákat egyre erőszakosabban terjesztő nemzetközi mozgalom jelképévé vált szivárvánnyal ábrázolja.

Emiatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2020. június 20-án feljelentést tett a Szent Koronát meggyalázó, a Btk. 334. §-ába ütköző, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt.

Ehhez képest megdöbbenéssel értesülhetett a közvélemény arról, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat feljelentésének tárgyát képező felhívással elkövetett bűncselekmény ténye, és a több, nemzeti jelkép megsértése vétsége miatti feljelentés ellenére a BRFK azt jelezte a szervező Szivárvány Misszió Alapítványnak, hogy az augusztus 22-ére tervezett Pride vonulás megtartható.

Erre figyelemmel 2020. június 23-án levélben fordultam a Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviseletében dr. Terdik Tamás dandártábornokhoz, Budapest rendőr-főkapitányához annak érdekében, hogy mivel a Szent Koronát meggyalázó képet tartalmazó "Pride" vonulásra felhívás bűncselekményt (nemzeti jelkép megsértése, Btk. 334. §) valósított meg, a rendőrség törvényi kötelessége szerint a rendezvényt tiltsa meg a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § (1) és 2) bekezdései alapján.

Kifejtettem azt is, hogy a megtiltás azért is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy provokatív "szivárványos" vonulás a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár.

Várjuk a törvényeknek megfelelő mielőbbi intézkedéseket a „szivárványmenet” megtiltása, és a Szent Korona meggyalázását elkövetők felelősségre vonása érdekében.

A levél és az előzmények a vadhajtasok.hu portálon itt olvasható.

Budapest, 2020. június 24.
Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu
www.facebook/gaudinagytamas

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is feljelentést tett a „szivárványosok” ellen nemzeti jelkép megsértése miatt a Szent Korona meggyalázása miatt és az idei „Pride” vonulás rendőri megtiltása mellett száll síkra

(Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye, www.njsz.hu, kelt: Budapest, 2020. június 20., kiadta: dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető)

Jóérzésű magyarok tömegeinek hatalmas felháborodását váltotta ki Szivárvány Misszió Alapítvány nemrég közzétett botrányos képmontázsa, amely a magyar Szent Koronát a szexuális devianciákat egyre erőszakosabban terjesztő nemzetközi mozgalmat jelképező szivárvánnyal ábrázolja annak kapcsán, hogy az államalapítás idei ünnepének idejére időzített, a társadalom többségi, normális részének emberi méltóságát, jogait és szabadságát, a közrendet sértő és súlyosan szeméremsértő „Pride” nevű akcióikat meghirdették.

Emiatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, mint hazafias elkötelezettségű, nemzeti értékeink védelmére hangsúlyt helyező jogvédő szervezet – a Szent Korona Rádió egyik munkatársa mellett - feljelentést tett a Szent Koronát, mint kiemelt nemzeti jelképünket meggyalázó, a Btk. 334. §-ába ütköző, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt, amely bűncselekmény elkövetője egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó. A feljelentést 2020. június 20-án dr. Polt Péter legfőbb ügyészhez nyújtottunk be.

Mivel az Alaptörvény R. cikkének (4) bekezdése Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelmét kiemelt állami feladattá tette, ezért részletesen indokolt feljelentésünkben kértük az eljárás legfőbb ügyészségi hatáskörbe vonását, a nyomozás mielőbbi elrendelését, soron kívül hathatós nyomozati cselekmények megtételét (többek között a bűncselekményt megvalósító képmontázs világhálóról való eltávolíttatása iránt) és elkövető(k) mielőbbi beazonosítását és felelősségre vonatását.

A feljelentésben kiemeltük: a bűncselekményt megvalósító ábrát tartalmazó felhívásban szerepel az is, hogy „nem maradunk tehát LMBTQ programok és felvonulás nélkül az augusztus 20-ai hétvégén sem, hiszen augusztus 20-a minden magyar ember ünnepe, amikor a magyar LMBTQ közösséget is ünnepeljük.”

A felhívás és az abban szereplő fenti fordulat nyilvánvalóan provokatív és megtévesztő, mert az Alaptörvény J) cikk (2) bekezdése szerint augusztus 20-a nemzeti, egyben hivatalos állami ünnep, az államalapítás és első királyunk, az államalapító Szent István király emlékére. Ezzel szemben a magyar LMBTQ közösségnek ezen a napon nincs „ünnepe”.

Ezen a valótlan csúsztatáson túlmenően azonban a felhívásban a magyar Szent Koronának a szexuális devianciák mozgalmi törekvéseit jelképező szivárvánnyal együtt történt ábrázolása provokatívan, sértő és lealacsonyító módon meggyalázza a Szent Koronát, mint a legrégebbi, kiemelt tiszteletnek és ezáltal kiemelt büntetőjogi védelmet élvező nemzeti jelképünket.

A Btk. 334. §-a értelmében „Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját,címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvben a nemzeti jelkép megsértés vétsége törvényi tényállásába a Szent Korona nemzeti jelképként való védelme tételesen dr. Gaudi-Nagy Tamás és egy képviselőtársa módosító javaslatának (https://www.parlament.hu/irom39/06958/06958-0213.pdf) országgyűlési többségi megszavazása révén került 2012-ben.

A Szent Koronát alkotmányos kereteink alapján tisztelet illeti, ugyanis az állami jogfolytonosságunk és a nemzeti egység megtestesítője, amint azt az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című része előírja: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”.

Ennek megfelelően rendelkezik a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény Preambuluma is: „A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban. Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi.”

A montírozott kép ellentétes a Szent Korona nemzetet megtartó és értékőrző jelentéstartalmával, durván sérti, meggyalázza a Szent Koronát, mivel az LMBTQ mozgalom jelképével és ezen mozgalom által képviselt számos típusú, abnormális szexuális deviancia társadalom és értékromboló jellegével mossa össze a két egymással gyökeresen ellentétes jelképet.

Az LMBTQ mozgalom nem titkolt célja, hogy az abnormális szexuális identitások, devianciák legalizálásnak és széles körű, agresszív, egészséges nemi identitást sértő társadalmi propaganda eszközével a hagyományos nemzeti közösségi és kulturális kereteket széttörve, a nemzeti fennmaradásának alapjait ássa alá.

Ennek jegyében szervezik évente hazánkban egyre gátlástalanabb és közrendsértő akcióikat, provokatív vonulásaikat, amelyek rendőrségi megtiltása, állami kötelezettség, különösen megalapozott a felhívásban elkövetett bűncselekmény miatt az idén augusztus 22-ére tervezett budapesti vonulás megakadályozása.

A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § (1) bekezdése szerint a gyülekezési hatóság a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül a gyűlésnek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időpontban való megtartását megtiltja, ha az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme az (5) bekezdés szerinti enyhébb korlátozással nem biztosítható. A (2) bekezdés szerint a közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg.

Egyértelműen megállapítható, hogy a feljelentés tárgyát képező képmontázst tartalmazó felhívás bűncselekményt valósított meg, ezért a megtiltás törvényi feltételei fennállnak. Másrészt a korábbi évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a tervezett vonuláson a szeméremsértés bűncselekményét rendszeresen elkövetik, továbbá a vonulás közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, amely más korlátozással nem biztosítható.

Az Alaptörvény szerinti magyar állami jogfolytonosság, az államiság, a nemzet fennmaradásának egyik kulcsfontosságú alapja a férfi-nő kapcsolata és az ezen kapcsolaton alapuló család, illetve a házasság.

Az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése szerint: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”.

Emellett a Szent Korona a magyar nemzet hosszú évszázadok során őseink és hőseink által védett szuverenitását, szabadságát, értékközpontú gyökereit is jelképezi, keresztény-nemzeti kultúránk kiemelt jelképeként, amelyet emiatt is súlyosan sért, gyaláz a hivatkozott képmontázs.

Az Alaptörvény R) cikkének (3) bekezdése szerint az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni. A (4) bekezdés szerint  Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.

A Szent Korona fenti tartalmának védelme érdekében az Alaptörvény a Szent Koronát, mint nemzeti jelképet is védelembe veszi, amikor az I) cikk (1) bekezdésében nemzeti címerünk szerves részeként említi. („A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.”

A fentiekből következően minden olyan, a Szent Koronával kapcsolatos képi ábrázolás, amely az Alaptörvény I) cikkének megfelelő hivatalos ábrázolásától, a Szent Korona által fémjelzett értékektől a Szent Korona kiemelt nemzeti jelképi lényegét sértő, lealacsonyító módon eltér és/vagy a Szent Koronához annak lényegével ellentétes, azt sértő, lealacsonyító más jelentéstartalmat kapcsol, különösen olyat, amely tagadja és támadja az Alaptörvény által alkotmányos jogrendünk fundamentumát képező, férfiak és nők szintén védett házasságának intézményével, valamint a keresztény hit és kultúra alapjaival a Szent Koronát, mint nemzeti jelképet egyértelműen sértő és lealacsonyító módon meggyalázza. A törvényi tényállásból egyértelműen kitűnik, hogy a Szent Korona jelképi jellegű védelme nem csak magára a Szent Koronára, hanem annak ábrázolására is vonatkozik.

European Patriots Unite - Európa patriótái egyesítsétek erőiteket! - a bemutatkozó film és sajtótájékoztató

Szerettel ajánlom minden hazafinak a European Patriots Unite Egyesület (EPUE) bemutatkozó filmjét.

2020. június 18-án tartott sajtótájékoztatónkon jelentettük be, hogy hazafias elkötelezettségüket már többször bizonyított magyar alapítók 2020-ban megalapították az idén tavasszal bírósági bejegyzést nyert a European Patriots Unite Egyesületet. (szabadfordításban magyarul: Európa patriótái egyesítsétek erőiteket!).

Megalakulásunk és bejegyzésünk bejelentését egy jelképes időpontra, június 18-ára időzítettük. 334 éve, 1686-ban ezen a napon kezdődött meg ugyanis Buda várának ostroma, amelynek végén az európai nemzetek egyesített hadai kitartó, közös küzdelemmel visszafoglalták a kontinensfoglaló törököktől a magyar fővárost.

Ismertettük céljainkat, eddigi tetteinket és terveinket.  Idén szeptemberben egy nagyszabású patrióta rendezvényt, a valódi európai értékeket felmutató Európai Büszkeség Napját tervezzük megtartani. 

Bemutatkozó sajtóközleményünk itt olvasható:

https://europeanpatriotsunite.org/megalakult-az-ertek-es-onvedo-kereszte...

A sajtótájékoztatónk közvetítését megszakította az önkényes cenzúra a közösségi oldal üzemeltetője részéről. Ez pontosan azt bizonyítja, hogy még az ön- és értékvédő patriota véleményt sem tűrik a globalista cenzorok. Éppen ezert is fontos, hogy az európai patriótak egyesítsék erőiket és bizonyítja, hogy a ma bemutatott EUROPEAN PATRIOTS UNITE EGYESÜLETRE szükség van. Ez a tiltás hitelesítő bélyegünk is egyúttal. 

A sajtótájékoztatón levetítettük európai hazafi partnereink üzenetét is tartalmazó  bemutatkozó videófilmünket és néhány korábbi akciónk filmjeit.

Rövidesen egy rövid összefoglaló és a teljes sajtótájékoztató látható lesz honlapunkon.(www.europeanpatriotsunite.org)  

A Pesti Srácok így tudósított a mai bemutatkozó sajtótájékoztatónkról:

https://pestisracok.hu/hivatalosan-is-megalakult-az-european-patriots-un...

Bemutatkozó filmünkben a magyar alapítók mellett a velünk bajtársi kapcsolatban álló más európai nemzetek patriótái beszélnek a célokról, az Európát fenyegető veszélyekről és tesznek hitet érték- és önvédő európai nemzetek patriótáinak nélkülözhetetlen együttműködésének fontosságáról.

A megszólalók sorrendben: Kemenár Zoltán (EPUE), Walter Pál Péter (EPUE), dr. Gaudi-Nagy Tamás (EPUE), Kremser Tamás (EPUE), Adrien Jassogne (belga patrióta), Ignaz Bearth (svájci patrióta), Constant Kusters (holland patrióta), Dan Eriksson (Europa Terra Nostra, svéd patritóta), Hervé Van Laethem (belga patrióta), Scott Kowalsky (lengyel patrióta), Viktor Erdész (osztrák patrióta), Nanda van de Koeverim (holland patrióta), Paolo Maccari (olasz patrióta), Leticia Knevels (PNE, belga patrióta).

Csak együtt védhetjük meg szeretett Európánkat !

Kedves Magyar és Európai Patrióták ! Tartsatok velünk !

Harcoljunk együtt a szabad, öntudatos, értékvédő, de egymást tisztelő és a kölcsönös előnyök mentén egymással együttműködő keresztény európai nemzetek Európájáért !

Itt az ideje, hogy mi európai hazafiak egyesítsük erőinket !

European Patriots Unite ! 

Európa patriótái egyesítsétek erőiteket!

Hazafias üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a European Patriots Unite Egyesület elnökségi tagja

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas

Gaudi-Nagy Tamás a trianoni terrordiktátumról, a 100 éve tartó hungarocídiumról és revízió jogi lehetőségeiről a d1 Tv "Ne legyen áldozat" c. műsorában (2020.06.11.)

A d1 Tv "Ne legyen áldozat" c. műsorában (2020.06.11.) dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a trianoni terrordiktátumról, a revízió elkerülhetetelenségéről, nemzetközi jogi lehetőségeiről, a Grespik-Gaudi-Nyers féle érvénytelenítési petíciókról, azok kormányzati fogadtatásáról, a Trianon elleni nemzeti konzultációról  és arról, hogy a zsidó "nemzeti otthon" 2000 év utáni, történelmi jogon alapuló helyreállításáról ugyanazok a hatalmak döntöttek San Remoban , mint amelyek alig másfél hónap később a magyar nemzeti otthon szétdarabolását jelentő, magyarok történelmi, nemzetiségi és önrendelkezési jogát semmibe vevő trianoni diktátumot aláírták, aláírattaták.

 

Francesco Nitti olasz miniszterelnök nyilatkozata 1924 szeptemberében a terrordiktátumról :

„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. 

Egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul, mint a magyar néppel, egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét és raboltak ki jobban. Magyarország népének felosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja."

Dr. Czettler Jenő nemzetgyűlési képviselő nyilatkozata az Országházban a trianoni diktátum aláírásának másnapján mondott:

„Ez a békeszerződés egy régi kultúrnép megfojtását célozza, Isten és az emberek előtt semmis és érvénytelen."

„Támasszuk fel magunkban a magyarság ősi hazaszeretetét, sziklakemény bátorságát, nagyszerű munkaerejét, amely tulajdonságaival legyőzte és túlélte egy évezred minden támadását és minden támadóját, és dicsőséges jövő fog reánk virradni.”

Száz év után is és csak azért is ÚGY LEGYEN.

Dr. Gaudi Nagy Tamás beszéde a diktátum 100. évfordulóján a Hazatérés Templomában (2020.06.04.) és összefoglalója a június 4-i gyászistentiszteletről

2020. június 4-én a trianoni diktátum máig mérgező hatásával gyökeresen ellentétes, magyar szívet melengető lelkiségű, büszkeséget, méltóságot és az isteni örök igazságba vetett hitet erősítő gyászistentiszteleten (https://gaudinagytamas.hu/trianon_100_-_megeml%C3%A9kez%C5%91_istentiszt...) vehettem részt több tucatnyi derék honfitársammal együtt a Hazatérés Templomában és mondhattam el egy emlékező beszédet, amelyet most közreadok az istentisztelet teljes felvételével együtt.
Ifj. Hegedű Lóránt református lelkész bátor és nagyívű beszédben emlékeztetett arra, hogy a revízió ma is jogos igény az önrendelkezési jog talaján és felidézte vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzósága időszakában megvalósult revíziós eredményeket.
Ennek jegyében került megfogalmazásra és Balogh Barna által ismertetésre az istentisztelet keretében a magyar önrendelkezés memoranduma: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=311567051516578
Zetényi-Csukás Ferenc megfontolt és körültekintő kormányzati fellépést sürgetett beszédében a magyar igazság érvényesítése érdekében.
Lukácsy Katalin megrendítő szavalatai és Hegedűs Zsuzsanna Bácsi János zongorakíséretével előadott dalai felemelő keretet adtak az eseménynek.
Az istentisztelet ökumenikus jellegét erősítette egy katolikus pap és evangélikus lelkész emlékező beszéde, akik ifj. Hegedűs Lóránttal együtt felszenteltek a végén egy trianoni emlékkeresztet.
Saját, 8 perces beszédemben szóltam a diktátumok érvénytelenítését célzó kormányzati fellépést kezdeményező, 300 ezer magyar által aláírt és éppen június 4-én ismertetett eredményű nemzeti konzultációról és a három magyar igazságról. Kiemeltem, hogy az összetartozás teljességéhez a 100 éve darabokra tört nemzetrészek összeillesztése is szükséges. A mára teljesen megbukott békerendszert már csak az tartja össze, hogy akarjuk igazából összetörni. A Kárpát-medence magyar vezetésű 1100 évének sikere áll szemben a trianoni diktátum óta eltelt 100 év elcsatolt területeket sújtó erőszakos, de eredménytelen beolvasztási kísérletekkel. Ezért kell a jog által is támogatott magyar igazság mentén újra rendezni a Kárpát-medencei együttélést, hogy a globalizációs nemzetfelszámolási törekvésekkel az itt élő népek egymást tisztelve, egyenjogúan, összefogva szállhassanak szembe. Beszédem végén felidéztem Szent Pió atya Magyarországgal kapcsolatos jövendölését és együtt monda velem a gyülekezet a Magyar hitvallás örökérvényű négy sorát:
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.”
Köszönet ezért a méltó eseményért a Hazatérés Templom Gyülekezetének és Horthy Miklós Társaságnak.
A teljes istentisztelet felvétele: 

"Turul a Tiszában" - a magyarnemzet.hu cikke a visszaállítási akciónkról

Jelentős előrelépésnek tekintem, hogy "Turul a Tiszában"  című mai cikkben  számolt be a Magyar Nemzet online a délvidéki Törökbecsére visszaállítandó turulmadaras Szabadság-emlékmű ügyéről és a szervezők (a törökbecsei Szobor Helyreállítási Bizottság tagjai: Link Lajos, Szabó László és Korenchy László és velük szövetségben az ügyet segítő Magyar Csodaszarvas Egyesület vezetői: Pálfi Zoltán elnök, dr. Gaudi-Nagy Tamás tiszteletbeli elnök) ebbéli törekvéseiről.

Szó esik a cikkben a szobor felállításának és megszállók általi ledöntésének történetéről,  a visszaállítási akció eddigi és jövőbeli fejleményeiről. A cikkből eléárhető  a szervezőknek a  trianoni diktátum évfordulója alkalmából tartott videókonferenciás beszélgetése, a március 8-i jótékonysági koncert felvétele és a törökbecsei szoboravatásokról szóló digitális kötet (http://www.ebookextra.hu/album/267).

A visszaállítási akció méltán számíthat Magyarország Kormányának, a Törökbecsei Községi Önkormányzat és minden jószándékú ember támogatására. 

Részletek:

- macsoda.hu

https://gaudinagytamas.hu/mikor_ker%C3%BClhet_vissza_t%C3%B6r%C3%B6kbecs...

A magyar kormány támogatására az is alapot ad, hogy 2012-ben Ópusztaszeren és idén június 6-án Sátoraljaújhelyen a trianoni diktátum 100. évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök egy-egy turulmadaras műalkotást  avatott fel.

Hosszú út áll még előttünk, de lépésről-lépésre haladunk a meggyalázott jelképeink visszaállítása és nemzetünk megtagadott jogainak kivívása, visszaszerzése felé.

Mert ne felejtsük: "Semmi sem állhat ellen hosszan az igazságnak: lehet támadni, de sohasem lehet legyőzni."

Loyolai Szent Ignác

https://magyarnemzet.hu/kultura/turul-a-tiszaban-8220453/

Dr.Gaudi-Nagy Tamás beszéde a diktátum 100. évfordulóján a Kossuth téren tartott tiltakozó-emlékező gyűlésen (2020.06.04.)

A 2020. június 4-én tartott beszédben, amely a Magyarok Világszövetségének és az Országos Trianon Társaságnak a trianoni diktátum elleni tiltakozó-emlékező rendezvényén hangzott el szó esik többek között:

- a három magyar igazságról, 

- a párizsi békediktátumok felülvizsálatának időszerűségéről, 

- a magyaroktól megtagadott önrendelkezés jogáról, 

- a 300 ezer támogató aláírással nyomatékosított Trianon elleni nemzeti konzultációról és  az azt megelőző Grespik-Nyers és Gaudi-Nagy-Nyers petíciókról,

- és a felelős kormányzat, illetve felelős magyar szervezetek felülvizsgálattal kapcsolatos feladatairól, kötelességeiről.

 

"Magyarország él és legyőzi a diktátumokat!"

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye 

a trianoni diktátum 100. évfordulóján

Száz évvel ezelőtt rátették a pecsétet az ezeréves Magyarország halálos ítéletére! Megsemmisítésre ítélték Szent István országát, a kereszténység védőpajzsát, a szent koronás közösségben élő népek közös hazáját, egy megbonthatatlan földrajzi és politikai alapokon létezett hagyományos, istenkegyelmiségre alapított politikai rendszert. Egy igazságosságra és méltányosságra törekvő, ám nem hibátlan soknemzetiségű birodalom helyére több, soknemzetiségű viszályhordozó országot állítottak. Ki nem mondottan, de bizonyosan a hagyományos hatalmak és különösen a magyarság megsemmisítése jegyében.

A halálos ítéletet nem sikerült végrehajtani, a nemzetünk nem halt meg, a csonkolás ellenére is él, egy és oszthatatlan, s életképes. Minden gondolatunkkal, szándékunkkal és cselekedetünkkel arra kell törekednünk, hogy a diktátumokat meghaladjuk, Magyarország legyen még erősebb és életképesebb, hordozza a történelmi elődök tapasztalatát, életerejét 33 és még több  nemzedékre visszamenőleg, testesítse meg a most együttélő magyarok és a Kárpát-medencéhez, a történeti hazához kötődő nem magyarok közös sorsát.

A történelmi téren és időn átsugárzó Szent Korona éltető, Gondviselés közvetítő ereje legyen és maradjon az egész Kárpát-medencén a történelmi hazán és népein, adja meg a magyar népnek az esélyt, hogy a közép-európai népek és többi nép javára is teljesítse ezeréves hivatását a közvetítés, szervezés, értékhordozás erényeit, legyen a valódi, értékőrző Európa kovásza.

Száz esztendővel ezelőtt gróf Apponyi Albert békekonferencia halálos ítéletét meghozó hatalmak miniszterelnökei előtt mondotta hogy “előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal hogy a kérdések nekünk nem tetsző el intézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk uraim az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális  erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk…” Ennek szellemében üzenjük minden magyarnak és világnak, hogy összefogással úrrá leszünk a Gonosz hatalmán.

Nemzeti jogvédőként minden körülmények között kiállunk, küzdünk a magyarság önrendelkezéséért, az elcsatolt honfitársainkat sújtó jogfosztások ellen és az igazságtétel érdekében.

A diktátum óta eltelt száz év nem csökkentette, hanem sokkal inkább nyomatékosabbá tette a magyar igazságot, amelynek érvényre juttatása nélkül Közép-Európa népeinek békés, egyenjogúságon és kölcsönös tiszteleten alapuló együttélése elképzelhetetlen.Isten óvja és vezesse az örök Magyarországot!

Budapest, 2020. június 4.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány nevében: dr. Zétényi Zsolt elnök

Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében: dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

Mikor kerülhet vissza a törökbecsei turulos szabadságszobor Délvidéken a méltó helyére ?

A magyarellenes békediktátumok meghaladásának  gyógyírja szerintem a cselekvő hazafiságban rejlik. Ez volt gróf Széchenyi István hitvallása is. Beszélni is kell, de tenni is kell a máig mérgező, tűrhetetlen trianoni gyalázat ellen a magyar igazság és önrendelkezés érvényesítése érdekében. MInt ahogy nem tűrhetjük el elcsatolt testvéreink  jogfosztottságát, úgy nem tűrhetjük tovább a megszállók által meggyalázott, ledöntött nemzeti jelképeink mostoha sorsát sem.

Ez különösen igaz a magyarság ősi jelképére a turulmadárra, amellyel ékesített, Trianon előtt emelt  emlékművek legtöbbje visszaállítására vár.  

Ennek jegyében álltam a 100 éve elcsatolt, de még erős magyar közösséggel bíró nyugat-bánsági Törökbecsén visszaállítandó turulos Szabadság emlékmű ügye mellé és ezért hozom most nyilvánosságra a trianoni diktátum 100. évfordulója alkalmából a cselekvő hazafiság jegyében zajló visszaállítási akció szervezőinek videókonferenciás beszélgetését.

A szervezők nyilatkoznak a törökbecsei turulos szabadságszobor visszaállítására irányuló délvidéki akció eddig eredményeiről, jelenlegi állásáról, a tervekről és visszaállítás vírusjárvány  miatt megváltozott forgatókönyvéről.  

A törökbecsei turulos Szabadság-szobor Helyreállítási Bizottság tagjai (Link Lajos, Szabó László és Korenchy László) és velük szövetségben az ügyet segítő Magyar Csodaszarvas Egyesület vezetői (dr. Gaudi-Nagy Tamás tiszteletbeli elnök, Pálfi Zoltán elnök) arról is szóltak, hogy milyen jelentős szerepe lehet a visszaállítási kezdeményezésnek a délvidéki magyarság öntudatának, méltóságának erősítésében és az itt élő más népekkel való együttélésének új alapokra helyezésében. 

A szervezők számítanak Magyarország Kormányának, a Törökbecsei Községi Önkormányzat és minden jószándékú ember támogatására.  

A magyar kormány támogatására az is alapot ad, hogy 2012-ben Ópusztaszeren Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti összetartozás emlékműveként egy turulmadaras műalkotást  avatott fel. Avatóbeszédében kiemelte, hogy "a turulmadár pedig a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe".

Majd hozzátette: "Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből".

Ezen jelekből a visszaállítási akció szervezői azt olvassák ki, hogy a nemzetegyesítés jegyében tett kezdeményezésük méltán számolhat a társadalmi támogatás mellett magyar kormányzati támogatásra is.  Ennek birtokában pedig már a szerb többségű községi önkormányzat támogatása sem lehet kérdéses a jelenlegi magyar-szerb államközi kapcsolatokra tekintettel.

A visszaállítási akció következő lépése az engedélyezési tervek, költségvetés kidolgozása, a kőből készült oszlop restaurálás előkészítése lesz . A magyar kormányzati és helyi önkormányzati támogatást követően a Szabadság- emlékmű kőelmeinek restaurálása, majd felállítása következik. Ezt követheti majd az 1918-ban a szerb megszállók által Tiszába hajított és a mai napig ott, de beazonosított helyen fekvő, Atilla király kardját csőrében tartó bronz turulszobor kiemelése, majd restaurálása. Végül pedig a magyarság jelképállatának, a turulszobornak az emlékműre helyezése és az ünnepélyes újraavatása zárja a folyamatot.  

Adományokkal továbbra is támogatható az akció, amelyeket a Magyar Csodaszarvas Egyesület (www.macsoda.hu) számláján köszönettel fogad.  

Közlemény: Turul emlékmű- Törökbecse. 

A támogatók oklevelet kapnak. 

Számlaszám: K & H Bank Nyrt. 10402166-21604537-00000000

Képeskönyves háttér a turulos emlékoszlopról és a törökbecsei szoborállításokról: http://www.ebookextra.hu/album/267 

A visszaállítási akció támogatása érdekében idén március 8-án prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszer fővédnökségével és számos neves magyar művész részvételével sikeres jótékonysági estre került sor: https://www.youtube.com/watch?v=mszK7ZShcYc 

Közösségi oldal a turulos Szabadság-szobor visszaállításáért: https://www.facebook.com/pages/category/Community/T%C3%B6r%C3%B6kbecsei-...

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

a Magyar Csodaszarvas Egyesület tiszteletbeli elnöke

www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas

 

100 éve írták alá a gyalázatos és igazságtalan trianoni diktátumot- a magyar igazságért folytatott küzdelmet nem adhatjuk fel soha !

Főhajtás és tisztelet minden ősünk és hősünk előtt, akik a múltban és a jelenben áldozatosan cselekedtek és tesznek azért, hogy a 100 évvel ezelőtti nemzetgyilkossági kísérletet túléljük, megmaradjunk és a diktátumokat meghaladjuk.

A diktátumokat soha nem fogadhatjuk el és soha nem nyugodhatunk bele a csonkításba. A magyar igazságnak győznie kell, amely a magyarság mellett egyúttal a Kárpát-medencei népek felemelkedését is eredményezi fogja.

Tíz éve, 2010. június 4-én Brüsszelben az Európai Parlament előtt derék hazafiakkal és a magyarság barátaival emlékeztünk és tiltakoztunk a gyalázatos és igazságtalan trianoni diktátum ellen. Büszke vagyok erre a II.v világháború óta addig példátlan igazság-akcióra. A most közzétett felvétellel erre is emlékeztetni kívánok. 

 

A küzdelmet folytatni kell.

Előtte is azt tettem, de azóta is azon dolgozom, hogy győzzön a magyar igazság, a magyarok önrendelkezése. Soha nem adhatjuk fel !

Mondjunk együtt nemet az igazságtalanságra, cselekedjünk együtt a nemzetegyesítésért és valósítsük meg együtt Szent Pió atya próféciáját: 

“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!"

Ma minden felelős magyarnak kötelessége a diktátum gyalázatáról megemlékezni.

Ezt teszem magam is az alábbi alkalmak során, ahová mindenkit szeretettel várunk:

https://gaudinagytamas.hu/trianon_100_-_megeml%C3%A9kez%C5%91_istentiszt...

https://gaudinagytamas.hu/tiltakoz%C3%B3_eml%C3%A9kmenet_j%C3%BAnius_4-%...

És ezzel a jellel mondjuk együtt nemet az igazságtalanságra !

https://gaudinagytamas.hu/trianoni_dikt%C3%A1tum_elleni_tiltakoz%C3%A1su...

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas

 

A trianoni diktátum elleni tiltakozásul mutassuk fel az igazságtalanság jelét ! "A JEL - AZ IGAZSÁGTALANSÁG SZIMBÓLUMA - TRIANON" c. rövidfilm - terjeszd és mutasd a JELET !

Ezzel a JELLEL mondjuk együtt nemet az igazságtalanságra !

A 100. évfordulóhoz közeledve a trianoni diktátum igazságtalansága elleni tiltakozásra egy új jelképet talált ki egy derék hazafi, Kovács Zoltán Lázár.

Az összekulcsolt kéz szimbólumot a keresztény Európát évszázadokon át hatalmas áldozatok árán védelmező Magyar Királyság területének kétharmadát és 3,5 millió magyart a történelmi, nemzeti és önrendelkezési elv megcsúfolásával elcsatoló, 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum 100. évfordulója inspirálta és az európai történelemben páratlanul kegyetlen diktátum igazságtalanságát jelképezi. A magyarellenes nemzetgyilkossági kísérlet során az észérvek ellenében a nemzetközi jog szabályait is sárba tipró módon a hazugság, az ármány, a becsapás és a kétszínűség diadalmaskodott. Az igazságtalanság az igazsággal szemben. De az igazságot örökre legyőzni nem lehet. Ezért a diktátum és a szellemisége bukásra ítéltetett.

Az ötletgazda kezdeményezésére és vezérletével a Nemzeti Filmkészítők Egyesületének tagjaival együtt hosszú hetek munkájával készítettük el a neves magyar zenészek, művészek és közéleti szereplők diktátum igazságtalansága kapcsán tett hitvallását tartalmazó, "A JEL - AZ IGAZSÁGTALANSÁG SZIMBÓLUMA - TRIANON" rövidfilmet.

https://www.youtube.com/watch?v=5gkKKqjGvfA&t=144s&fbclid=IwAR1XrSsnOhGV...

A diktátum igazságtalansága ellen kiálló magyar művészek, zenészek, tudósok és közszereplők a filmben a megszólalás sorrendjében: Szikora Róbert, Wittner Mária, Varga Miklós, dr Csókay András, Sasvári Sándor, Pitti Katalin, Nagy Feró.

A film sorozatszerű folytatását tervezzük a magyar közélet, művészi és tudományos élet neves, jeles és a trianoni diktátum igazságtalansága ellen kiálló tagjaival. Megtisztelő, hogy részt vehettem a film alkotásában és támogatást adhattam hozzá.

A Nemzet Naptára, a Nemzeti Zászlója és sok más nemzeti ügy harcosa Szilágyi Ákos az igazságtalanság jelének külön honlapot készített http://ajel.info/ néven. 

A JEL facebook oldala: 

https://www.facebook.com/AJEL-111377487259757

Itt található számos, az igazságtalanság jelét mutató számos jeles hazafi fényképe, továbbá „A JEL - AZ IGAZSÁGTALANSÁG SZIMBÓLUMA - TRIANON rövidfilm figyelemfelkeltő 1 perces változata:

https://www.youtube.com/watch?v=r8sO6UOlP-s&feature=emb_logo

Ebben a változatban Pitti Katalin, Kalapács József, Sasvári Sándor, dr. Csókay András, Pataki Attila, Nagy Feró, dr. Bencze Izabella,  Nemcsák Károly, Vikidál Gyula, Wittner Mária, Varga Miklós, Szikora Róbert és Reviczky Gábor mutatják a jelet és mondják el azt, hogy „Ezzel a jellel mondjuk együtt nemet az igazságtalanságra !”

Kérek szeretettel mindenkit, hogy tekintse a diktátum elleni tiltakozás eszközének a JEL filmek terjesztését, ajel.info honlap és közösségi oldal népszerűsítését !

Trianon vírusa ellen tiltakozzunk a JEL filmek vírusszerű terjesztésével, hadd lássák minél többen a világon, hogy nem nyugszunk bele !

Különösen ajánljuk, kérjük, hogy az igazságtalanság kézjelét egyénileg vagy csoportosan alkalmazzák 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor 100 másodpercig a közterületen éppen ott, ahol éri honfitársunkat az igazságtalan békediktátum aláírásának 100. évfordulója.

Aki nem közterületen, hanem lakásában, házában, munkahelyén éli meg e percet, kérjük álljon ki lakásának, munkahelyének balkonjára, erkélyére, teraszára vagy a nyitott ablaknál, állva mutassa fel az igazságtalanság kézjelét.

Kérjük, hogy ezzel párhuzamosan, akinek módja van rá tegye ki közösségi oldalára az igazságtalanság jelét mutató fényképét. Én már megtettem. És Te kedves magyar testvérem ?

Ezzel a jellel mondjuk együtt nemet az igazságtalanságra !

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas

Tiltakozó emlékmenet a június 4-én a trianoni diktátum 100. évfordulóján

Mottó: "Trianon nem örök, nincs kőbe vésve!"

2020. június 4-én a trianoni diktátum aláírásának nemzeti gyásznapján, a 100. évfordulón 11 órától Budapesten a Battyhány örökmécsestől indul az V. Trianon menet.
Az V. Trianon menet programja: (Szervező: Nyers Csaba)
A Batthyány-örökmécsestől vonulás a Szabadság térre, majd az Országház elé a Kossuth térre.
A rendezvényen magam is felszólalok 13 órakörül a Kossuth téren. Mindenkit várunk szeretettel !
A menet célja:
A 72 vármegye címertábláival fejezzük ki tiszteletünket a Szent Korona Országa előtt, emlékezünk az igazságtalanságra, teszünk hitet a magyar nemzet egysége mellett és követeljük a diktátumok felülvizsgálatát.
Nekünk fáj Trianon és soha, de soha nem felejtünk és soha nem nyugszunk bele !
Nem csak emlékezni kell, hanem tenni is a jövőért, a diktátum megváltoztatásáért! A rendezvény célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a trianoni és párizsi diktátumok felülvizsgálatának szükségességére és erre irányuló lépések megtételét követelje a Kormánytól.
Három éve 2017. június 4-én Budapesten a Kossuth téren a II. Trianon menet résztvevői közfelkiáltással elfogadták és petíciónak nyilvánították az általam írt és Nyers Csaba által jegyzett, az igazságügyi miniszterhez címzett levelet.
A levél a trianoni és párizsi békediktátumok érvényteleníttetését eredményező jogi eljárások megindítását, a határok újrarendezésének felvetését, az önrendelkezés kikényszerítését és jóvátétel kiharcolását célozza, ennek érdekében egy szakértői testület 30 napon belüli felállítását szorgalmazza. Ez az azóta is várat magára...
A II. Trianon menet alkalmával általam elmondott beszéd és annak keretében a petíció ismertetése és elfogadása ezen a felvételen látható:
A petíció előzménye a 2016. november 30-án az I. Trianon menet résztvevői által elfogadott, néhai dr. Grespik László által írt, Nyers Csaba által jegyzett, Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett petíció:
Az erre érkezett kabinetirodai válasz (https://gaudinagytamas.hu/sites/default/files/Trianon%20pet%C3%ADci%C3%B3_mininsztereln%C3%B6ki%20v%C3%A1lasz%20.pdf) nem zárkózott el a témától, a trianoni diktátumot a XX. század legnagyobb tragédiájának nevezte, elégedetlenséget fejezett ki az elcsatolt területen élő magyarok jogfosztottsága miatt és a diktátumok érvénytelenségével kapcsolatos felvetésekkel való foglalkozásra az igazságügyi minisztert jelölte ki.
Trócsányi László igazságügyi miniszter azonban érdemi válasz helyett a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz irányított minket, ahol helyettes államtitkári szintről az ügy jelentőségéhez képest a felvetéseinkre súlytalan, elégtelen és inkább ellentétes tartalmúnak minősíthető, az Alaptörvény D. cikkére való utalást mellőző, a status quo-t hangoztató alábbi rövid válasz érkezett:
"Magyarország történelmére legnagyobb hatással bíró nemzetközi szerződéseknek tekinthetők a levelében hivatkozott békeszerződések. A levelében jelzett problémákra is tekintettel a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt figyelmet szentel mind a kisebbségi jogok, mind a vonatkozó európai uniós, illetve két- és többoldalú nemzetközi jogi kötelezettségekben foglaltak érvényesítésének. Ezúton is megerősítem, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a jövőben is ezen kötelezettségek szem előtt tartásával fog eljárni.”
Ez édeskevés, ennél sokkal többre és határozott, célirányos lépésekre van szükség a nemzetünk életét mérgező diktátumok status quo rendszerének meghaladása terén.
A fenti két petíció képezte az alapját annak a Trianon elleni nemzeti konzultációnak, amelynek keretében 2017. október 15-től a Magyarok Világszövetsége és Országos Trianon Társaság közösen hatalmas civil összefogással aláírásgyűjtést kezdtek a békediktátumok érvénytelenítése érdekében történő kormányzati fellépés érdekében. Mostanra már több mint 300 ezer aláírás gyűlt össze, számos neves közéleti ember és művész, sportoló, tudós állt ki mellette. Magam is támogattam a kezdeményezést, több alkalommal álltam ki mellette. Ennyi magyar ember status quo ellen kinyilvánított akarata immár nem hagyható figyelmen kívül.
A nemzeti konzultáció eredményének ismertetésére és a Kormány illetékese részére történő átadására holnap 15. 30-tól a Kossuth téren a V. Trianoni Menet részeként a Magyarok Világszövetsége és Országos Trianon Társaság által megtartandó rendezvényen (https://www.facebook.com/mvsz.sajtoszolgalat/posts/2923082454436397) kerül sor, amelyhez a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) is csatlakozott és amelyre szintén várunk mindenkit szeretettel.
NEM NEM SOHA !
Igazságot Magyarországnak !
Velünk az Isten !
Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

Trianon 100 - megemlékező istentisztelet a Hazatérés Templomban

A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából megemlékező istentiszteletet tart a Hazatérés Templom Gyülekezete és a Horthy Miklós Társaság
Igét hirdet: ifj. Hegedűs Lóránt
Beszédet mond: Zetényi-Csukás Ferenc, Balog Barna, dr. Gaudi-Nagy Tamás
Közreműködik: Lukácsy Katalin, Bacsi János, Hegedűs Zsuzsanna
Aki teheti jöjjön el, mondjunk együtt nemet az igazságtalanságra, tegyünk hitet együtt a diktátum felülvizsgálata és a nemzet összetartozása mellett !
ifj. Hegedűs Lóránt reformtus lelkész megtisztelő felkérésére magam is elmondom a diktátummal kapcsolatos gondolataimat.
NEM NEM SOHA ! Igazságot Magyarországnak ! Velünk az Isten.

Trianon revíziója megkerülhetetlen ! - a magyarság elleni nemzetgyilkossági kísérlet, a trianoni diktátum 100. évfordulója elé

Nem mindenki mondhatja el, hogy közszereplőként tíz évvel korábban elmondott véleményét egy az egyben vállalhatja. Ez különösen így van a legnagyobb nemzeti sorstragédiánk: a trianoni diktátum kapcsán. Büszke vagyok rá, hogy én ezzel így lehetek.
2010-ben a diktátum 90. évfordulóján a köztévében akkori országgyűlési képviselőként határozottan állást foglaltam a trianoni diktátum megkerülhetetlen revíziója és az elcsatolt magyarok önrendelkezése mellett, amely akár határmódosításhoz is vezethet.
Mindez akkor hatalmas felhördülést váltott ki, de ma a 100. évforduló felé közeledve még inkább egyértelmű, hogy a trianoni, illetve a jelenleg hatályos és párizsi diktátumok szabta határok újratárgyalása megkerülhetetlen.
Az elcsatolt területeink, elorzott természeti és épített kincseink, nemzeti vagyontárgyaink és az életétől, jogaitól, vagyonától megfosztott sok milliónyi honfitársunk miatti, máig elmaradt igazságtétel, jóvátétel elkerülhetetlen.
Az elcsatolt magyar közösségek megmaradása, gyarapodása és az egész Kárpát-medence itt élő más népekkel közös felvirágoztatása már nem oldható meg a kudarcot vallott és egyébként is a területrablók által be nem tartott kisebbségi jogok rendszerében. A területi autonómia biztosítására egyik szomszédos bitorló állam sem hajlandó. A párizs környéki és párizsi békediktátumok felülvizsgálata és magyarság érdekeit figyelembe vevő kiigazítása a globalista-liberális megszállás miatt szétesés és önfelszámolás felé tartó Nyugat-Európável ellentétben az ön- és értékvédő Közép-Európa megmaradása szempontjából minden itt élő nép számára is kulcsfontosságú.
És adódik egy jogos kérdés: értékben és politikai irányban hol van már az a párt, amelynek akkor parlamenti képviselőcsoportjában a legaktívabb képviselő voltam ? Károlyi útját járják, de ezért felelniük kell. De ez már egy másik történet...
A beszélgetés 2. része:
A beszélgetés 1. része:

Nemzeti Jogvédő jogi értékelés a Deák téri mészárlás miatti kegyeletirendezvényekkel kapcsolatos rendőri intézkedésekről

A Deák téren lemészárolt két magyar fiatal emlékének szentelt tegnapi kegyeleti megemlékezéseken a Nemzeti Jogvédő Szolgálat színeiben jogvédő ügyeletet láttunk el.
Volt dolgunk bőven: a nagylétszámú rendőri erők számos jogellenes intézkedést hajtottak végre a Dohány utca környékén, igyekeztünk minden jogsértettnek segítséget adni.
Ugyanakkor a tragédia helyszínén jogszerűen megjelent több ezer fegyelmezett magyar (közte számos szurkolói csoport) békésen és szabadon fejezhette ki kegyeleti érzéseit, hangot adva egyúttal a bűnözés visszaszorítását és elkövetők szigorú felelősségre vonását célzó jogos igényének.
Az elemi.hu portálnak foglaltam össze a tegnapi események nemzeti jogvédő jogi értékelését.
Akit kegyeleti résztvevőként jogsértés ért tegnap és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) segítséget kéri az njsz@nemzetijogvedo.hu címen fordulhat hozzánk.
Tegnap a nemzeti jogvédő ügyleti szolgálatom végén magam is főhajtással és gyertyagyújtással adóztam kegyelettel Deák téri borzalmas bűncselekmény két fiatal magyar áldozatának emléke előtt. A Jóisten adjon nekik örök nyugalmat ! A földi világ tényezői pedig az igazságtétellel tartoznak.
Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Gaudi-Nagy Tamás az etnikai bűnözésről a brutális Deák téri kettős gyilkosság fényében

Az áldozatvédelmet központba állító, Tímár László által vezetett, "Ne legyen áldozat" című műsor különkiadásában büntetőjogi, kriminológiai és kriminálszociológiai szempontból is elemeztem a két magyar fiatal halálával járó brutális Deák téri kettős gyilkosságot, különös tekintettel a cigány származású elkövető döbbenetes bűncselekménye és az etnikai bűnözés kapcsolatára.
Ez így nem mehet tovább ! Átfogó és hatékony jogalkotási és jogalkalmazási változás kell az egyre inkább elharapózó etnikai bűnözés felszámolására, de legalábbis eredményes visszaszorítására. E körben is megtettem javaslataimat.
A "Ne legyen az áldozat" d1 tv-n sugárzott műsor két korábbi adásában szakmai eszközökkel elemeztem az etnikai bűnözés témáját, ajánlom e két adás megtekintését is, mert az itt elmondottakat a mostani bűntett sajnálatos módon igazolja:

Gaudi-Nagy Tamás ismét a bűnözés etnikai vonatkozásairól a d1 Tv "Ne legyen áldozat" c. műsorában (2020.05.14.)

A d1 Tv "Ne legyen áldozat" c. mostani műsorában (2020.05.14.) dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője folytatja az etnikai jellegű bűnözés hazánkat is nyomasztó problémájának elemzését, különös tekintettel a sokszor saját soraiból kikerülő elkövetők cselekményeitől is sújtott cigányságra és az Európába települt bevándorlókra. Tabukérdés-e az etnikai bűnözés ? Kik és miért tagadják a jelenséget ? Qui prodest ? Ennek kapcsán a nemzeti jogvédő felidézi, hogy a félresiklott „rendszerváltás” óta eltelt 30 évben sokáig miért került szőnyeg alá söprésre ez a súlyos kérdés és miként került be megkerülhetetlen módon ismét a politika közbeszédbe. Górcső alá kerül a végső eszköz (ultima ratio), a büntetőjog hazai alkalmazásának számos anomáliája. Hiába ír elő a Büntető Törvénykönyv sok esetben elrettentő erejű büntetéskiszabást, mégis sorozatosan születnek sokmilliónyi embert joggal felháborító, szakmailag tévesen enyhe ítéletek. Milyen szerepet játszik ebben a liberális ihletésű ideológiai korrupció ? Szó esik a bűnüldözés terén is máig megfigyelhető, hibás kettős mércéről: az idei, vitéz nagybányai Horthy Miklós előtt tisztelgő emlékmenet öt hazafias résztvevője ellen büntetőeljárás indult alaptalanul, de a rendezvény résztvevőit megöléssel fenyegető cigány ellentüntetőkkel szemben nem lépett fel a rendőrség. (részletek: https://gaudinagytamas.hu/nemzeti_jogv%C3%A9d%C5%91_szolg%C3%A1lat_horth...) Arra is keresi a nemzeti jogvédő a műsorban a választ, hogy miként lehetne megvédeni a társadalom tisztességes jelentős többségének a biztonságát, méltóságát, szabadságát és vagyonát. És egyúttal arra is, hogy miért szükséges a lehúzó közegből a munka, a tanulás, a társadalomépítés, értékteremtés és a keresztény hit által való kiemelkedés a cigányság számára. A korábbi adásban (https://gaudinagytamas.hu/gaudi-nagy_tam%C3%A1s_b%C5%B1n%C3%B6z%C3%A9s_e...) a nemzeti jogvédő szakirodalmi forrásokkal és releváns idézetekkel alátámasztottan vázolta a bűnözés kriminálszociológiai tudományos módszerekkel is feltárt egyes etnikai vonatkozásait. Köszönöm a lehetőséget a műsorvezetőnek, Tímár Lászlónak (a Pajzs Kft. tulajdonosának), hogy kifejthettem műsorában gondolataimat. Következő téma a hazaárulás. „ Az őszinteség az, ami leginkább hiányzik a világból, és amire a legnagyobb szükségünk van. Csak az őszinte lelkek lehetnek elég bátrak ahhoz, hogy ősi, egyszerű tényeket, a lélek természetes alap meggyőződéseit szembe merjék szegezni az emberi életet megrontó hazugságok seregével. ” Makkai Sándor (1890-1950, erdélyi református püspök)

"Nem engedünk a magyarok jogaiból!"c. film a nemzeti jogvédelemért tartott jótékonysági estről

Kiváló nemzeti filmesek (Almási Lajos, Gömör Tamás, Kelecsényi Nándor) rövidfilmje a Nemzeti Jogvédő Szolgálat támogatása érdekében 2020. február 15-én tartott jótékonysági estről és a nemzeti jogvédelemről. Felvillanak a filmben az est felejthetetlen pillanatai, részletei:
- jeles művész fellépők (Sinkovits Vitay András, Dévai Nagy Kamilla, Madarak zenekar) fellépéséből, - a nemzeti jogvédő vezetők beszédjeiből: dr. Zétényi Zsolt elnök (Nemzeti Jogvédő Alapítvány), dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető (Nemzeti Jogvédő Szolgálat), - a rendezvényen levetített nemzeti jogvédő dokumentumfilmekből.
A filmben neves hazafias közszereplők (a megszólalás sorrendjében: dr. Kőrös Mária, Budaházy György, Budaházy Edda, ifj. Hegedűs Lóránt, Gonda László, Dúró Dóra, Novák Előd) és támogatók beszélnek a nemzeti jogvédők munkásságának fontosságáról, nemzeti jelentőségéről.
Köszönjük mindazok segítségét, akik lehetővé tették a rendezényünket, amelyen számos támogatónk talált egymásra, érezte jól magát, szőtte velünk együtt terveit és egyúttal értékes tombolanyeremények találtak gazdára. (prémium tokaji borok a Breitenbach Pincétől, márkás külföldi és hazai italok a Bottle Life Int. Kft-től,2 fős félpanziós hétvége a székelyudvarhelyi 3* Gondűző Hotelben, 2 fős félpanziós hétvége a monori 3* Nyerges Hotel Termálban, jegyek Nemzeti Színház, Új Színház előadására és Dévai Nagy Kamilla életműkoncertjére, hímzett házi áldások a Hímezz Magyarra mozgalomtól, GoforGo utazási iroda utalványa, Bujdosó Székely Vendéglő utalványa, Barabás Géza műkereskedő által felajánlott értékes műalkotások, Szkíta Kézműves Bolt által felajánlott Feszty körkép másolat, Dévai Nagy Kamilla CD-k, nemzeti jogvédő témájú könyvek, Magyar Nemzet Naptára, Trianoni Szemle 1 éves előfizetés).
Manapság sokat hallani nemzeti érdekeink ellen dolgozó álcivil liberális jogvédőkről, akik lejáratják a jogvédelmet. Ma már egyre többen tudják, hogy mi is jogvédők vagyunk, de hazafiak, és ezért nemzeti jogvédők vagyunk a magyar nemzet szolgálatában, akik soha nem adják fel és nem engednek a magyarok jogaiból!
Nap mint nap láthatjuk, hogy egyre jobban fokozzák a patriofób globalista-liberális erők a nemzetközi és hazai jogi pergőtüzüket hazánk, nemzetünk ellen, ezért elengedhetetlenül szükség van a hazafias jogvédelemre, nekünk viszont ehhez erőforrásokra!
Míg a bevándorláspárti liberális jogvédők hatalmas költségvetésből szervezik nemzetellenes aknamunkájukat (Helsinki Bizottság közel évi ötszáz millióból, a TASZ több mint évi kétszáz millióból), addig a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Nemzeti Jogvédő Alapítvány együtt csak alig évi kb. másfél-kétmillió forint bevételt tud a nemzeti jogvédő küzdelmeire fordítani. Itt az ideje, hogy önzetlen hazafiak és az egyre gyarapodó nemzeti tőke végre igazából támogassák a nemzeti jogvédelmet !
Főbb műveleti területeink: -        a 2002-2010 közötti balliberális, nemzetellenes kormányok hatalmi önkénye (a leghírhedtebb a 2006 őszi rendőrterror) üldözöttjeinek védelme, áldozatainak jogi képviselete, jogi küzdelem az igazságtételért, a gyurcsányi rezsim által kreált Budaházy-Hunnia büntetőper vádlottjainak védelme, -        az elcsatolt sorban és jogfosztottságban élő magyarok jogvédelme, önrendelkezési harcainak jogi támogatása, -         és ami manapság a legtöbb kihívást adja: a sorosista, patriofób-liberális álcivil hálózatok külföldi és hazai jogi pergőtüze elleni nemzeti jogvédő küzdelem.  Ennek keretében többek között képviseljük a LGBTQ mozgalom erőszakos térfoglalása ellen küzdő normalitáspárti aktivistákat és az szexuális deviánsok támadásának jogsértettjeit (Budaházy Edda, dr. Téglásy Imre), indítunk kollektív személyiségi pereket a magyar nemzet méltóságát sértő balliberális közéleti és sajtógyalázkodások elkövetői ellen a „TÉGY A MAGYARGYŰLÖLET !” akció keretében és védjük azon hazafiakat, akik a sorosista, patriofób-liberális álcivil hálózatok ellen lépnek fel. Bővebben a nemzeti jogvédők munkásságáról a www. njsz.hu oldalon és a „Jogvédők a nemzeti szolgálatában” című letölthető kötetben (https://mek.oszk.hu/15800/15846/) olvashatnak.
SZJA 1 % adófelajánlásokat köszönettel fogadunk! Nemzeti Jogvédő Szolgálat adószáma: 19334684-1-05 SZJA 1 % támogatásra buzdító kisfilmünk: https://www.youtube.com/watch?v=wS7o6... A Nemzeti Jogvédő Szolgálat továbbra is várjuk minden jóérzésű, a cselekvő hazafiság útját járó magunkfajta honfitársunk támogatását: (A közleménybe kérjük beírni: NJSZ TÁMOGATÁS, név és e-mail cím.) Bankszámlaszám: 11600006-00000000-29912821 Mi soha nem adjuk fel és nem engedünk a magyarok jogaiból !