Felszólalások

parlamenti felszólalások

Vita a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezésekről

2012. október 10-én, a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló kormánypárti javaslat (T/7757) általános vitájában szóváltás alakult ki a képviselők között a történelmi személyiségek megítéléséről, illetve arról, kikről lehessen, vagy ne lehessen közterületet elnevezni.

Székely kiállítás helyett Wallenberg kiállítás, magyar rapportőr készít autonómiajelentést, Safarov ügy, politikai foglyok- Gaudi beszámolója az Európa Tanács őszi közgyűléséről (2012. október 5.)

Az Országgyűlés 14 fős delegációjának egyedüli, Jobbik frakcióhoz tartozó képviselő tagjaként ezen a héten is hangot adtam a magyar nemzeti radikalizmus és a nemzeti önrendelkezés szempontjainak, egy olyan közegben, ahol mind a magyarságnak, mind ennek az eszmerendszerünknek sok ellenfele van, de kitartó munka révén egyre több támogatója is.

A Jobbik csak akkor támogatja az új Polgári Törvénykönyvet, ha neoliberális vadkapitalizmus káros hatásait megfékezi

Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik első vezérszónokaként dicsérte a benyújtott munka színvonalát, de hangsúlyozta, hogy ennek ellenére sem tudják kritikátlanul elfogadni az előterjesztést és csak akkor támogatják, ha a neoliberális kapitalizmus vadhajtásait, visszásságait kizáró javaslataik elfogadásra kerülnek. A Jobbik alapvetően jónak tartja az új kódexre vonatkozó javaslat tagolását és szerkezetét, de osztja azt a kritikát, hogy a társasági jog beemelése aránytalanná teszi a rendszert - mondta az ellenzéki képviselő, aki jelezte, támogatja, hogy a családi jog szabályait illesszék vissza a polgári törvénykönyvbe.

Kijelentette, hogy jogtörténeti jelentőségű, az emberek mindennapi életét számtalan módon érintő kódexről van  szó, korábban a történeti jogfejlődésünkben Werbőczy István XVI. századi Hármaskönyve évszázadokon át alkalmazott magánjogi gyűjteménnyé vált, ezért döntő jelentőségű, hogy milyen értékeket vall magáénak a javaslat és milyen érdekeket szolgál.


Az igazságszolgáltatás minőségének javítását és a teljes körű rendszerváltást említette célkitűzésként Gaudi-Nagy Tamás (+videókkal)

2012. szeptember 25-én, Magyarország Alaptörvényének második módosítása című törvényjavaslat (a javaslat szövege IDE  kattintva elérhető) vitájában Gaudi-Nagy Tamás a bírák függetlenségének és elmozdíthatatlanságának alapelvének tiszteletben tartása, de egyúttal mégis az igazságszolgáltatás minőségének javítása és a teljes körű rendszerváltás végrehajtásának érdekében a bírói kar átvilágítását szorgalmazta. Gaudi kifejtette, nem tudják támogatni ezt a nem tisztességesen elmondott és megindokolt törvényjavaslatot.

A jogvédő képviselő az Európa Parlament Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) hazánkba látogatott képviselőinek is elmondta: ,,a magyar történeti alkotmány vívmányai alapján hozott alkotmánybírósági határozat az irányadó ebben az ügyben, és a külföldi beleszólást nem tiszteljük és nem engedjük."

A leghatékonyabb igazságügyi rendszert kell kialakítani

,,Önöknek Alaptörvény/Alkotmány módosítás sem kellett ahhoz, hogy tömeges jogsértéseket kövessenek el saját kormányzatuk ideje alatt" - kezdte felszólalását Gaudi-Nagy Tamás, majd hozzátette: ,,Azzal egyetértünk, hogy a bírói rendszerben kell egy rendszerváltozás. Ennek olyan alapvető elemei is lennének, mint amelyet jómagam hivatalból az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi bizottsága tagjaként hivatalból tapasztalok a Hatékony igazságszolgáltatásért nevezetű szakbizottságban." Gaudi felszólalásában olyan megdöbbentő tényekre hívta fel a kormánypárti és ellenzéki képviselők figyelmét, mint például a magyar bírák jelenlegi fizetési bérszínvonala, mely a harmadát sem éri el a görög bírák bérezésének.

A Fidesz-KDNP többsége sem a nőket, sem a népi kezdeményezést nem tiszteli (videókkal)

Az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága 2012. 09. 10-i ülésén méltatlan késői időpontban tárgyalta a Halász Pálma által elindított és több mint százezer ember aláírásával támogatott népi kezdeményezést, amely arról szól, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak. Salamon László, a testület KDNP-s elnöke emlékeztetett arra, hogy a júniusban elfogadott új büntetőtörvénykönyv (Btk.) országgyűlési vitájában 80 százalékos többséggel döntött úgy a parlament, hogy egy ilyen típusú tényállásra nincs szükség a Btk.-ban. Dr. Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal érintett nők nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet, és azt kezdeményezte, hogy az ülésen hallgassák meg a kezdeményezők képviselőjét is, de ezt az indítványt a testület kormánypárti többsége érthetetlen módon nem támogatta.

 
 

Gaudi a 2010 óta tartó parlamenti ciklus rekordere, Kubatov és Meggyes azóta is hallgat

A legtöbbet és a legtöbbször az LMP-s Schiffer András, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és a szocialista Göndör István beszélt az Országgyűlésben. Orbán Viktor miniszterelnök 43-szor szólalt fel az elmúlt fél évben, és ezzel éppen 43. a listán - derül ki az MTI összegzéséből.

Schiffer sokszor, Gaudi-Nagy hosszan beszél

A legtöbbször, 192 alkalommal szót kérő Schiffer András összesen csaknem 14 órát beszélt. Őt Gaudi-Nagy Tamás követi, akinek 166 felszólalása 12 és fél órán át tartott. A két ellenzéki képviselő egyébként nemcsak a most lezárult félév, hanem a 2010 óta tartó parlamenti ciklus rekordere is: az LMP-s politikus - volt frakcióvezető - eddig 627-szer emelkedett szólásra, és ezek csaknem 48 órán át tartottak, míg jobbikos képviselőtársa ugyan csak 599-szer kért szót, de beszédideje majdnem elérte az 50 órát.
Idén február és július között a legtöbbet beszélő fideszes - akinek nincs kormányzati tisztsége - Babák Mihály, Szarvas polgármestere volt, 89-szer szólalt fel, és ezzel a 13. helyre került a listán. Három párttársa - Halász János, Fónagy János és Kontrát Károly - megelőzte ugyan a sorban, de ők mindhárman államtitkárok is.

A közbiztonsági válsághelyzet megfékezése érdekében nem elegendő mértékű a kormány politikája

Gaudi-Nagy Tamás 2012. 07. 12-én az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényjavaslatról (a T/7772 számú törvényjavaslat IDE kattintva megtekinthető) folytatott vitában  elmondta, hogy nagyon örültek, mikor ezt a javaslatot meglátták a benyújtott törvények között, hiszen ez a Mirkóczki Ádámmal a belügyminiszternél tett látogatásuk után volt, amelyen Pintér Sándor belügyminiszterrel a csendőrség felállításáról egyeztettek.

Terjed a kétharmados ragály: Önök tényleg ennyire hülyének nézik az embereket ?

Gaudi-Nagy Tamás levele a cigány székház botrányt sunyin elhallgató index.hu főszerkesztőjének

index.hu
Mészáros Zsófi főszerkesztő részére


Tisztelt Főszerkesztő Úrnő !

Az index.hu hitelességével már eddig is voltak aggályaim, de a most észlelt eset sajnálatos módon alátámasztja azt a vélekedést, hogy az Önök portálja már nem is törekszik a valóság bemutatására, különösen a hazai politika történéseivel kapcsolatban.

Tegnapi parlamenti ülésről szóló összefoglalójukban az állami vagyon egyes kérdéseiről szóló törvénnyel kapcsolatos ismertetőben Önök nemes egyszerűséggel hatalmasat tévedve egyházak részére történő ingatlanadásról adnak hírt, miközben 12 ingatlan egyházi tulajdonba adása mellett a Fidesz cigány szatellitszervezete a Lungo Drom is kapott egy értékes ingatlant. Gondolom azért Önök szerint sem egyház a Lungo Drom! Ügyrendi vitát kezdeményeztem a szavazás előtt, mivel az az ingatlan átadás sérti az Alaptörvény 38. § (4) bekezdését, még az MTI is tudósított erről ("Tucatnyi állami tulajdonú ingatlant adnak át egyházaknak, épületet kap a Lungo Drom is" címmel) , sőt később a 2012-es költségvetésről szóló törvény módosításának záróvitájában is visszatértem erre a felháborító és botrányos ügyre. Az Önök felületességére igazán illik az a szó, hogy égő.

Mégis kifizette székházzal a cigány szavazatokat a Fidesz

Csütörtökön az Országgyűlés utolsó nyári ülésnapján a Jobbik tiltakozása ellenére mégis elfogadta azt a törvényt, amellyel a Fidesz-KDNP-s kormánytöbbség Alaptörvényt sértő módon a Farkas Flórián vezette Lungo Dromnak adott ingyen egy '50-es években államosított, korábban óvodaként használt, több százmilliós értékű budapesti ingatlant.

A Fidesz cigányszavazatait a 2010-es választásokon besöprő szatellit szervezet "kifizetését" 12 állami ingatlan, egyházak részére történő visszaadásának csomagjába csempészték bele. Még érdemi indokot sem adtak, csak annyit, hogy ez "mindenképpen indokolt".

A múlt héten Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselők lefülelték ezt a sunyi szándékot az Emberi jogi bizottság ülésén és szerdán sajtótájékoztatót tartottak. A nemzeti radikális képviselők által kirobbantott cigány székház botrány hatására a KDNP-s Lukács Tamás vezette Emberi jogi bizottság kormánypárti többséggel elfogadott - amúgy házszabályellenes és állami vagyonra vonatkozó szabályokat durván sértő - székházmutyis módosító javaslatát még a "nemzeti együttműködés" szavazógépei is leszavazták múlt pénteken.

Tovább dagad a cigány székház botrány

Miután Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula országgyűlési képviselők lefülelték múlt kedden az emberi jogi bizottság ülésén az egyház ingatlanok visszaadása közé rejtett,  sunyi cigányszavazat kifizetést ( a Farkas Flórián vezette Lungo Dromnak, a Fidesz cigányszavazatait besöprő szatellit szerveznek egy '50-es években államosított, korábban óvodaként használt, több százmilliós értékű ingatlant akarnak ingyen odaadni) és szerdán sajtótájékoztatót tartottak újabb trükkel próbálja tető alá hozni ezt a cigányság számára is kínos ügyet a kétharmados többség.

A KDNP-s Lukács Tamás vezette emberi jogi bizottság kormánypárti többséggel elfogadott - amúgy házszabályellenes és állami vagyonra vonatkozó szabályokat durván sértő -  székházmutyis módosító javaslatát, illetve a költségvetési bizottság hasonló tárgyú módosító javaslatát még a "nemzeti együttműködés" szavazógépei sem támogatták múlt pénteken. A Ház 296 nem szavazattal söpörte le a javaslatokat, amelyekkel ezt az egész botrányos székház adományt példátlan módon a 2012. évi költségvetési törvény módosításába akarták becsempészni. E törvény vitájában Gaudi-Nagy Tamás szóvá is tette ezt az elképesztő törvénysértést.

Időkorlát nélkül tarthassa vissza és állíthassa elő a tettenért tolvajt az erdőőr, mezőőr és minden hasonló őr !

2012. július 3-án a rendvédelem ügyét erősítő, sok tekintetben a Jobbik céljait tükröző (pl. csellengő iskolást a rendőr köteles bekísérni az iskolába) törvényjavaslat részletes vitájában Gaudi-Nagy Tamás olyan módosító javaslatokat ajánlott az Országgyűlés és a kormány figyelmébe, amelyek között akad olyan, mely támogatást kapott az Alkotmányügyi, illetve az Emberi jogi bizottságban. A rendészeti feladatot ellátó személynek figyelmeztetnie kell a kényszerintézkedést elszenvedőt, feltéve, ha ez nem veszélyezteti az intézkedés célját.

Újabb törvénymódosítás az OBH elnökéről EU diktátumra: a gyarmatosítás-párti szociknak-gyurcsányistáknak ez is kevés, a Jobbik szerint ebbe nem szólhat bele az EU

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6393) záróvitájában Gaudi-Nagy Tamás 2012. július 2-án kifejtette, hogy az előtte szóló szocialista és gyurcsányista képviselők számára  a fő szempont a nemzetközi szervezeteknek való elvtelen és gerinctelen megfelelés. ,,Ezt bizonyították nyolc éven keresztül, s az igazságszolgáltatás területén is nagyon sok ,,referenciájuk" van arra vonatkozóan, hogyan kell politikai befolyásolással kézi vezérelt döntéseket hozni olyan emberek ellen, akik az ellenállást képviselték." - mondta felszólalásában a radikális képviselő.

Az egyesekben heves indulatokat, másokban gúnyos kacarászást is kiváltó
felszólalás alább megtekinthető:


Cigány székház botrány - a javaslat visszavonását követelik

A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza azt a jövő évi költségvetéshez benyújtott bizottsági módosító javaslatot, amely térítésmentesen engedne át egy fővárosi VIII. kerületi ingatlant a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetségnek.

 

Indulatoktól sem mentes felszólalás a halaszthatatlan bírósági reformok ügyében

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6393) vitájában Gaudi-Nagy Tamás 2012. július 2-án kifejtette, hogy az előtte szóló képviselők számára a fő szempont a nemzetközi szervezeteknek való elvtelen és gerinctelen megfelelés. ,,Ezt bizonyították nyolc éven keresztül, s az igazságszolgáltatás területén is nagyon sok ,,referenciájuk" van arra vonatkozóan, hogyan kell politikai befolyásolással kézi vezérelt döntéseket hozni olyan emberek ellen, akik az ellenállást képviselték." - mondta felszólalásában a radikális képviselő.

Az egyesekben heves indulatokat, másokban gúnyos kacarászást is kiváltó felszólalás alább megtekinthető:

Cigány székház botrány: Lungo Drom mutyi Fidesz módra

Lukács Tamásék próbálták mutyi-marketinggel elrejteni a Lungo Dromnak adni kívánt székházat, de Zagyva Gy. Gyula és Gaudi-Nagy Tamás észrevette.

Az Emberi jogi bizottság benyújtott egy olyan módosító javaslatot (IDE kattintva megtekinthető) a költségvetési törvényhez, amellyel kapcsolatban megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot Gaudi-Nagy Tamás. Mint mondta, egy nagyon kemény és heves vita zajlott le az Emberi jogi bizottságban arról a javaslatról, melynek szülőatya Lukács Tamás (KDNP) képviselő. Ez a javaslat arról szól, hogy több mint egy tucat ingatlan kerül egyes szervezetek tulajdonába. Ennek keretében a Lungro Dromnak kívánnak székházat adni, a szervezetet a módosító javaslatban egyháznak álcázva vérlázító és diszkriminatív módon. Ezt a Jobbik nem fogja megengedni.

A Jobbik létrehozná az iskolaőr intézményét

2012. július 3-án,  az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényjavaslat (T/7772) részletes vitájában Kiss Sándor (Jobbik) az iskolaőr pozíció létrehozására vonatkozó javaslatuk mellett érvelt. Frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás azt hangsúlyozta: a büntetett előélet ne tegye lehetővé azt, hogy valaki mezőőr, halászati őr vagy természetvédelmi őr lehessen. Szilágyi György (Jobbik) szerint aki nem támogatja az iskolaőr intézményének létrehozását, nem akarja, hogy a gyermekek nagyobb biztonságban legyenek. Arra szólította fel a kormányt, tisztázza, mi a probléma a javaslattal.

Elkészítette a kormány hazánk költségvetését az IMF-nek

Ez most kinek a költségvetése, a kormányé vagy a szocialistáké? - tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) 2012. június 6-án, a 2013-as költségvetés vitájában (a költségvetés tervezet IDE kattintva megtekinthető. A radikális politikus szerint azoknak a nemzetközi szervezetek által diktált feltételeknek van alárendelve a büdzsé, amelyeket a szocialistáknál jobban még senki nem szolgált. Mindezt úgy összegezte: a nemzetközi pénzügyi szervezetek diktátumának költségvetésével állunk szemben.


 

Ha a kormányon múlik, akkor maradnak a szovjet megszállók emlékművei

Magyarország jelenleg nem egyeztet Oroszországgal a magyarországi szovjet emlékművekről, esetleges áthelyezésük nincs napirenden - közölte Martonyi János külügyminiszter kedden. A fideszes külügyér nyilvánvalóan összekeverte a szezont a fazonnal, ugyanis Gaudi-Nagy Tamás nem a magyar-orosz kapcsolatok ellen, hanem a megszálló szovjet horda dicsőségét hirdető emlékművek ellen emelt szót, illetve intézett kérdéseket.

A tárcavezető Gaudi-Nagy Tamás kérdésére adott írásbeli válaszában kifejtette, az első demokratikusan választott magyar kormány és az orosz fél közötti szoros egyeztetés és megállapodás eredményeként elszállították a budapesti közterekről a szovjet emlékműveket, és a tárgyalásokon - más országokhoz hasonlóan - megállapodtak abban is, hogy kivételt egy, Budapest esetében a Szabadság téri képez. Ezen emlékművel és más magyarországi szovjet emlékművekkel kapcsolatban jelenleg nem egyeztet Magyarország és Oroszország - írta a külügyminiszter.